A CATL olyan márkákkal dolgozik együtt, mint a Porsche, a Hyundai, a BMW, a Ford vagy a Tesla. A szilárdtest-akkumulátorok fejlesztésén már tíz éve dolgoznak, a technológiát sokan az elektromos autózás következő nagy lépésének tekintik, írja a Totalcar.
Dr. Robin Zeng, a CATL vezérigazgatója szerint ugyanakkor az akkumulátortípussal kapcsolatosan maga a felhasznált anyag jelent gondot. Ennek elkészítéséhez ugyanis tiszta lítium anódelektródát használnak, amelyet folyamatosan magas nyomás alatt kell tartani, ez ugyanakkor nem biztonságos, mivel az akkumulátor térfogata töltéskor és merítéskor kis mértékben változik.

Az is gond, hogy ha az akkumulátor borítása megsérül például balesetben, lítium-hidroxid szabadul fel. Ez az anyag lenyelve mérgező, külsőleges érintkezéskor pedig bőrégést és szemkárosodást okoz,
azaz nemcsak az autóban okozhat kárt, hanem az utasok és a nekik segítséget nyújtók számára is komoly sérülések forrása lehet.
Zeng nem optimista a szilárdtest-akkumulátorok jövőjével kapcsolatosan, túl kevés töltési ciklust tart biztonságosnak, úgy véli, kereskedelmileg nem életképes a modell, de egyelőre még folytatják a fejlesztést, reménykedve a megoldásban. Ezzel együtt is úgy véli, a félszilárdnak is nevezett nátrium-ion akkumulátorok jelenthetik valójában a jövőt.

Lassan azonos áron vásárolhatunk benzines és elektromos autót.
Tovább olvasom
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés