A kitartás az élet minden területén fontos, de néha hiába van meg bennünk az akarat, hogy elérjük céljainkat, úgy érezzük, elfogy a belső erőnk. Tényleg el tud fogyni?
Mi is kell ahhoz, hogy elérjük a céljainkat? Akaraterő? Kitartás? Önkontroll? Ezek a fogalmak összekapcsolódnak, és a mindennapokban akár szinonimaként is használhatjuk őket. Akaraterő kell hozzá, hogy
egy fárasztó nap után hazaérve akkor is nekiállj a házimunkának, vagy sportolj, ha épp hullafáradtnak érzed magad
ahelyett, hogy lehuppannál a kanapéra, és megnéznél valami vacakot a tévében. Nem mintha az utóbbival bármi baj lenne, de kétségtelen, hogy egyszerűbb és kényelmesebb megoldás. Ha épp diétázol, akkor önkontrollra van szükséged, hogy ne egyél összevissza bármit, amit épp megkívánsz, vagy kevesebbet szedj a tányérodra étkezések során, esetleg visszautasíts egy szelet süteményt, amivel családi látogatás alkalmával kínálgatnak. És igen, kitartás, ha ezt rendszeresen és következetesen meg tudod tenni.
Tehát a rövid távú kísértések elkerülésének és a nem kívánt gondolatok, érzések vagy impulzusok felülbírálásának képességéről beszélünk,
s úgy tűnik, hogy egyesek sokkal nagyobb tartalékokkal rendelkeznek ezen a téren, mint mások: könnyebben uralkodnak érzelmeiken, elkerülik a halogatást, ragaszkodnak a céljaikhoz, és tesznek is értük – persze el is érik –, míg mások egyszerűen a könnyebb utat választva feladják.
Az akarat elfogyhat?
Egészen a közelmúltig az uralkodó pszichológiai elmélet az akaraterőre egyfajta akkumulátorként tekintett. Minden alkalommal, amikor uralni kell a gondolatainkat, érzéseinket vagy viselkedésünket, lecsapoljuk az akkumulátor energiáját. Pihenési és feltöltődési lehetőség nélkül ezek az erőforrások veszélyesen lemerülnek, így sokkal nehezebb megőrizni türelmünket és koncentrációnkat, valamint ellenállni a kísértéseknek.
Az egókimerülés elmélete
Úgy tűnt, hogy a laboratóriumi vizsgálatok alá is támasztották ezt a folyamatot. Ha például a résztvevőket arra kérték, hogy álljanak ellen a csábítóan az asztalon hagyott sütemény elfogyasztásának, később kevésbé mutattak kitartást egy matematikai feladat megoldása során, mert kimerültek az akaraterő-tartalékaik. A freudi kifejezésből merítve az elmének arra a részére, amely felelős az impulzusaink megfékezéséért, ezt a folyamatot „egókimerülésnek” nevezték.
Azok az emberek, akiknek magas volt az önkontrolljuk, kezdetben nagyobb akaraterő-tartalékokkal rendelkezhetnek, de még azok is elfogynának idővel,
különösen, ha nyomás alá helyeznék őket.
Két eltérő szemlélet
Egy 2010-es tanulmány azonban megkérdőjelezte ennek az elméletnek az alapjait, és érdekes bizonyítékkal szolgált arra vonatkozóan, hogy az egó kimerülése az emberek mögöttes hiedelmeitől függ. A résztvevőket arra kérték, hogy egy kérdőívben 1-től 6-ig értékeljenek néhány állítást. A lista a következőket tartalmazta:
- Amikor olyan helyzetek következnek egymás után, amelyek kísértést okoznak, egyre nehezebb lesz ellenállni a kísértéseknek.
- A megerőltető szellemi tevékenység kimeríti erőforrásait, amelyeket utána fel kell tankolnia,
és
- ha éppen ellenálltál egy erős kísértésnek, az megerősít, és képes vagy ellenállni az új kísértéseknek.
- A mentális állóképességed táplálja magát, és ez még megerőltető szellemi tevékenység után is így van.
Akik az első két állítással értenek inkább egyet, az akaraterőt „korlátozott ”, kimeríthető erőforrásnak látják, míg a második két állítással inkább egyetértők, az akaraterőről „korlátlan” erőforrásként vélekednek.
A belső erő a szemlélettől függ
Ezután néhány standard laboratóriumi tesztet kellett kitölteniük a résztvevőknek, amelyek a mentális fókuszt vizsgálták – erről úgy gondolják, hogy az akaraterőnk tartalékaitól függ. Úgy találták, hogy az akaraterőre korlátozott erőforrásként gondoló emberek hajlamosak pontosan úgy teljesíteni, ahogy azt az egókimerülési elmélet megjósolta.
Egy intenzív koncentrációt igénylő feladat elvégzése után – például egy unalmas szöveg aprólékos javítása – sokkal nehezebben tudtak odafigyelni egy következő tevékenységre,
mint ha előtte pihentek volna. Akik korlátlan erőforrásnak látják, azok azonban nem mutatták az egó kimerülésének jeleit: szellemi összpontosításuk nem csökkent egy mentálisan megterhelő tevékenység elvégzése után. A résztvevők akaraterővel kapcsolatos gondolatai önbeteljesítő próféciáknak tűntek. Ha azt hitték, hogy akaraterejük könnyen kimerül, akkor gyorsan feloldódott a kísértésnek és a figyelemelterelésnek ellenálló képességük,
de ha úgy gondolták, hogy „a mentális állóképesség táplálja magát”, akkor ez így is történt.
Nem csak laborban működött az elmélet
Végeztek kutatásokat nem laboratóriumi körülmények között is, kimutatva, hogy az emberek akaraterőről való gondolkodásmódja számos valós eredményhez kapcsolódik. Arra kértek egyetemi hallgatókat, hogy naponta kétszer töltsenek ki kérdőívet tevékenységeikről két nem egymást követő heti időszakban. Ahogy az várható volt, egyes napok sokkal magasabb követelményeket támasztottak, mint mások, ami a kimerültség érzéséhez vezetett. A legtöbb résztvevő valamelyest felépült egyik napról a másikra, de a korlátlan gondolkodásúak ténylegesen megnövekedett termelékenységet tapasztaltak a következő napon, mintha az extra nyomástól kaptak volna energiát.
Azt is megfigyelték, hogy az akaraterőről alkotott hiedelmek országonként eltérőek. Azt találták, hogy a korlátlan gondolkodásmód gyakoribb volt az indiai diákok körében, mint az Egyesült Államokban – és ez tükröződött mentális állóképességük tesztjein is.
Az élet minden területére hat
További tanulmányok kimutatták, hogy a gondolkodásmód előre jelezheti a diákok végső osztályzatát és a halogatásuk mértékét a vizsgák előtt. A korlátlan nézetű hallgatók amellett, hogy kevésbé halogattak, a kurzusaikból származó nagy nyomás ellenére jobban meg tudták őrizni önuralmukat az élet más területein is. Ritkábban ettek például gyorséttermi ételeket vagy indultak el egy impulzív költekezésre.
Három hét alatt több mint 300 résztvevő megfigyelése után azt találták, hogy a nem korlátozott gondolkodású emberek nagyobb valószínűséggel sportolnak, és kevésbé nassolnak, mint a korlátozott gondolkodásúak. Beszédes, hogy a különbségek különösen az esti órákban szembetűnőek, amikor a napi teendők megterhelése elkezdte megviselni azokat, akik azt hiszik, hogy az önuralom könnyen elfogy.
A szemlélet formálható
Ha eddig te is úgy vélted, hogy véges az akaraterőd, akkor itt a lehetőség, hogy változtass ezen a szemléleten. Persze ez nem megy egyik pillanatról a másikra, de a legújabb kutatási eredmények megismerése már egy lépés ebbe az irányba. Ezenkívül, ha beszélsz róla, megosztod új ismereteidet, az segít megszilárdítani a gondolkodásbéli változásokat. Jó módszer még erre, ha felidézel saját tapasztalatot arról, amikor valami szellemileg megterhelő feladatot végeztél, csupán a tevékenység élvezete miatt, ami feltöltött energiával.
Jó példa erre, ha játszani tanulunk valamilyen hangszeren, mert az erőteljes koncentrációt igényel, mégsem megterhelő.
Tanulmányok is alátámasztják, hogy az ilyen saját tapasztalatok felidézése természetes módon tereli gondolkodásunkat a „korlátlan” mód felé. Minél több alkalommal bizonyítod magadnak, hogy kitartó tudsz lenni, és nehéz helyzetekben is önuralmat tudsz mutatni, annál inkább természetessé válik ez a szemlélet. Azt is fontos látni azonban, hogy fizikai állapotunk hatással van lelkiállapotunkra és döntéseinkre. Nyilván ha valaki nem evett három napja, akkor bárhogy is gondolkodik az önkontrolljáról, nem fog ellenállni az elé tett ételnek. De ha ezen a téren minden rendben van, akkor csak rajtunk múlik, mit is gondolunk az akaraterőnkről.
