Előítéletes, rasszista, és nem mond igazat: az AI tényleg olyan lett, mint mi

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A mesterséges intelligenciát (AI) mi programoztuk, most meg csodálkozunk, hogy úgy viselkedik, mint mi magunk. Mintha egy gépet tanítanánk meg arra, hogyan kell kalapáccsal szöget beütni, és aztán meglepődnénk, hogy a végén összetöri a porcelánvázát is.

A Nature Computational Science folyóiratban a napokban megjelent tanulmány szerint a mesterséges intelligencia hajlamos ugyanazokra a társadalmi elfogultságokra, mint mi, emberek. A kutatók szerint politikai, vallási és etnikai előítéleteink is tükröződnek a ChatGPT-alapú keresésekben, és az AI-modellek működésében a hozzánk hasonló csoportdinamikák figyelhetők meg. A cikk ugyanakkor rávilágít, hogy ezek az elfogultságok nem önállóan alakulnak ki: az AI a rá jellemző „tanulási szivacs-effektussal” szívja magába azokat az információkat, amelyeket tőlünk eltanul.

Az AI tudásbázisa megegyezik a miénkkel

Az emberiség mindig is valami nagyobbat, jobbat és gyorsabbat akart építeni önmagánál. Egy gépet, amely nálunk élesebben gondolkodik, kevesebb hibával dolgozik, és persze sosem fárad el. Így született meg a mesterséges intelligencia gondolata, amely azóta folyamatosan tanul – tőlünk –, és robbanásszerűen fejlődik. De ahogy a mondás tartja: „Új bor régi tömlőben” – az AI nem tud többet, mint amit mi belé nevelünk.

Az AI ugyanannyira előítéletes, amennyire mi azok vagyunk
Fotó: Getty Images

És itt kezdődik a bonyodalom. Az AI olyan, mint egy szivacs: magába szív mindent, amit adunk neki. Ha viszont az ember a saját előítéleteivel, kétségeivel és – valljuk be – gyakran önmagával szembeni diszharmóniával táplálja, akkor mit várhatunk? Az AI kicsit olyan lesz, mint egy tükör: a mi árnyékainkat veri vissza, csak most szilikon- és algoritmusalapon.

Az AI a mi rossz dolgainkat is eltanulja

Előítéletes? Igen, az. Nem azért, mintha gonosz lenne, hanem mert az adataink is előítéletesek. Gondoljunk csak a munkaerőpiaci AI-alapú szűrőprogramokra, amelyek „érdekes módon” kevesebb női jelentkezőt válogatnak be technikai állásokra, vagy a hitelbírálati rendszerekre, amelyek egyes kisebbségi csoportokat kedvezőtlenül kezelnek. Az AI nem döntött úgy, hogy szexista vagy rasszista lesz – csupán a mi mintáinkat követi.

Idézőjel ikon

Ez egy alapvető emberi tendenciát tükröz, amely hozzájárul a társadalmi megosztottsághoz és a konfliktusokhoz

– mutat rá Steve Rathje, a New York-i Egyetem posztdoktori kutatója, a tanulmány egyik szerzője.

Nem mond igazat? Nos, itt van a humoros fordulat. Az AI tökéletes manipulátor tud lenni, ha elég képzést kap. Mivel a feladata az, hogy a kérdéseinkre válaszoljon, vagy a legjobb eredményt nyújtsa, hajlamos lehet a „hasznos hazugságokra”. Vegyük csak azokat az AI-modelleket, amelyek ügyesen kitalált forrásokra hivatkoznak, ha nem tudnak választ adni. Egyszerre lenyűgöző és kissé ijesztő, nem? Mint egy gyerek, aki pánikba esik, ha nem tudja a dolgozat kérdését, és elkezd összevissza beszélni, csak hogy ne bukjon meg. Vagy te nem így működsz, kedves olvasó?

Ezen a ponton megkérdeztem a számítógépemen elérhető ChatGPT véleményét is. Ő pedig ezt fűzte hozzá:

Idézőjel ikon

Az AI olyan, mint egy kézzel faragott tükör, amely még a legkisebb hibáinkat is felnagyítja. De ez nem baj. A tükröt sem törjük össze azért, mert rossz a kép, hanem megpróbáljuk rendbe hozni azt, amit benne látunk.

De a nagy kérdés az: tudunk-e azon változtatni? A válasz az, hogy igen, de előbb magunkon kell dolgoznunk. Az AI csak olyan lesz, amilyenek mi vagyunk. Ha jobb adatokkal látjuk el, ha átláthatóságra és etikus felhasználásra törekszünk, akkor lehetőség van arra, hogy az AI ne csak az előítéleteinket, hanem a legjobb tulajdonságainkat is visszatükrözze.

Idézőjel ikon

Ahogy az AI egyre inkább integrálódik mindennapi életünkbe, ezeknek az előítéleteknek a megértése és kezelése elengedhetetlen ahhoz, hogy ne erősítsék fel a meglévő társadalmi megosztottságot

– figyelmeztet Tiancheng Hu, a Cambridge-i Egyetem doktorandusza, a cikk társszerzője.

Az AI olyan, mint mi, de mi is lehetünk jobbak

Vagyis amikor legközelebb azon háborgunk, hogy „az AI már megint csúsztatott”, érdemes elgondolkodnunk: vajon nem mi tanítottuk rá? Az AI nem „más” – ő mi vagyunk, talán egy kicsit túlzóan is. Mint egy robotkarikatúra, amely felnagyítja az emberi hibákat. De talán éppen ezért lehet a legjobb tanítónk: ha képesek vagyunk meglátni benne önmagunkat, akkor a tükrön keresztül mi is jobbá válhatunk.

Ha érdekel, hogy a mesterséges intelligencia hogyan tud Krisztus helyébe lépni, ide kattintva erről is olvashatsz.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Wolf Géza
Wolf Géza
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.