Ismerős az az érzés, hogy a problémák listájának sosincs vége? Mindig akad újabb és újabb megoldandó nehézség, ami átveszi a megoldott probléma helyét? Valójában nem a világ van teljes mértékben ellenünk, hanem sokkal inkább az agyunk. Miért is lehet velünk ennyire galád a testünk irányítóközpontja?
Egészen egyszerűen az agyunk arra van behuzalozva, hogy problémákat oldjon meg. Sajnos még akkor is, ha azok éppen nem is léteznek. Ha pedig nincs mit megoldani, az agyunk úgy alakítja a helyzetet, hogy legyen mivel elfoglalni magunkat a szabad perceinkben. Gondoljunk csak egy olyan életszerű példára, amikor mindennél jobban vágyunk arra, hogy a már-már majdnem tökéletesnek gondolt partnerünk is észrevegye, hogy kifolyik a mosnivaló ruha a szennyeskosárból. Több konfliktus forrása lehet, így megoldandó problémává válhat, hogy ez megváltozzon, és ne csak nekünk kelljen aggódni, hogy van-e még reggel felvehető tiszta fehérnemű.
A kifogyhatatlan problémaforrás
Képzeljük csak el, hogy mély beszélgetések és kompromisszumok árán párunk megváltozik, készségesen beteszi a szennyest a mosógépbe, és idővel mindez megszokottá válik, nem kell többet aggódnunk tovább ezen a kérdésen. Mégis megjelenik egy újabb probléma, ami megoldásra szorul! A jelenséget vizsgáló agykutatók szerencsére nagyon jól magyarázható válasszal szolgálnak erre a jelenségre.
Kísérletükben fenyegető, veszélyes és semleges, kedves arcokat mutattak a résztvevőknek. Kezdetben ugyanolyan arányban jöttek a kellemes és kevésbé kellemes emberek arcképei, amiket pontosan képesek is voltak azonosítani a kísérleti személyek is. Idővel azonban egyre kevesebb fenyegető arckép bukkant fel a képernyőkön. A kutatók is meglepődtek azon, ami ezután következett! A résztvevők elkezdték a nem fenyegető csoportba tartozó arcokat is fenyegetőnek észlelni. Kiderült, hogy az agyunk csupán a közelmúltban lévő kontextushoz hasonlítja a minket érő ingereket. Ez alapján, ha megszokjuk, hogy a párunk dolgossá válik a háztartásban, nem azt kezdjük mérlegelni, hogy mennyit fejlődött a kapcsolat eleje óta, hanem csupán a közelmúlthoz hasonlítva újabb problémát keresünk, amiben felfedezünk egy kis tökéletlenséget.
Energiatakarékos üzemmód
Könnyen felmerülhet a kérdés, hogy miért is lehet hasznos az agyunknak, ha folyamatosan keresi a problémákat, amik megoldásába további energiákat szükséges belefektetnünk. A magyarázat látszólag önmagának ellenmondó: az agyunk éppen azért csinálja ezt velünk, hogy energiát spóroljon meg.
A helyzetekben inkább relatív, azaz egymáshoz viszonyított összehasonlításokat végez, semmint abszolút, pontos méréseket.
Nem azt jegyezzük meg, hogy az öt unokatestvérünk közül ki pontosan milyen magas, hanem sokkal inkább azt, hogy egymáshoz viszonyítva hogyan is állítható fel a tornasor, és ki van annak az elején.
A helyzet igazságtalannak tűnhet, hiszen kinek van kedve állandóan a problémák után járni, amikor nyugodtan el is heveredhetnénk a kanapén. Ha a teljes képet nézünk, azonban egyértelmű, hogy a pontos információ nélküli összehasonlítás segít minket, hogy könnyebben tudjunk navigálni a világban a lehető legkisebb energiabefektetéssel.
A drámavonaton igenis van fék!
A fentebb olvasottak segíthetnek minket abban, hogy realizáljuk, hogy a drámavonat, amivel sebesen haladunk az élet vágányain, igenis rendelkezik fékkel, csak meg kell keresnünk. Attól még, hogy az agyunk problémakeresésre van programozva, van néhány trükk, amivel belenyúlhatunk a programnyelvbe:
- Fogalmazzuk meg tisztán az elvárásainkat a különböző helyzetekben! Ha szükséges, írjuk le, hogy írásos nyoma is maradjon azoknak, és később könnyebb tudatosítani magunkban, mi okoz problémát és mi nem.
- Írjuk fel azt, amire emlékezni szeretnénk! A pontos adatokhoz való könnyebb hozzáférés segíthet a pontosabb döntésben. Ezzel mentesítjük is magunkat attól, hogy a hosszú távú memóriánkban kelljen tárolni nehezen visszanyerhető információkat.
- Gyakoroljuk a tudatos jelenlétet! A múlton való rágódás és a jövőn való aggodalmak helyett helyezzük a figyelmet a jelenre. Ha úgy érezzük, valami probléma férkőzik gondolataink közé, csak engedjük tovább!
- Keressünk minket kielégítő hobbikat! Szánjunk időt arra, hogy számunkra fontos és kielégítő tevékenységeket folytassunk, ezek elterelhetik a gondolatainkat és csökkentik a stresszt.
- Ítélkezésmentes hozzáállás bevezetése! Próbáljuk levetkőzni előítéleteinket, amik sokszor torz benyomásokat keltenek bennünk. Adjunk esélyt a tiszta lappal indításnak a különböző helyzetekben.
A CIKK SZERZŐJÉRŐL
Szabó Jennifer a Dívány pszichológus szakértője.
