Agysérülést szenvedett, ezzel a 10 dologgal gyógyította meg magát és azóta másokat is

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Jim Kwik amerikai coach szerint megfelelő ételek fogyasztásával és a megfelelő gyakorlatok elvégzésével elérhető a „korlátlan” életpotenciál. Az amerikai „agyedző” a saját maga által kidolgozott módszerrel már a hollywoodi sztárok agyát is fejleszti. Olyan hírességek és sportolók köszönhetik neki sikerüket és vagyonukat, mint A-Rod, Maria Shriver, Jim Carrey, Will Smith és Novak Djokovic.

Jim Kwik, aki „az elme személyi edzőjének” nevezi magát, rájött arra, és már sokaknak meg is tanította, hogyan tudjuk maximalizálni agyműködésüket, hogy elérjük a kitűzött célt. A birtokában lévő tudást már egy könyv formájában is megosztotta. 

Egy agyérülés indította el misszióját

Kwik életét egy gyermekkori tragédia változtatta meg, miután traumás agysérülést szenvedett egy óvodai baleset következtében. A baleset miatt Kwik fiatalságát azzal töltötte, hogy megpróbálta leküzdeni a súlyos agykárosodás miatt kialakult tanulási nehézségeket és a memóriaproblémáit. Az önfejlesztés – amely ma már küldetéssé vált számára – során jött rá egyebek között arra, hogyan optimalizálhatja az agyát gyorsolvasásra, illetve hogyan fejlessze emlékezőképességét. Módszerének köszönhetően javulnak az alvási szokások, és elhagyhatók a mesterséges memóriaserkentők.

Jim Kwik, „az elme személyi edzője” nemcsak saját magának, hanem sok sztárnak is segített már
Fotó: Nina Westervelt / Getty Images Hungary

Az iskolában nagyon sok mindent megtanulunk matematikából, történelemből, természetismeretből, irodalomból, ám a legtöbbször épp ott nem tanuljuk meg, hogyan kell tanulni, a tanulás révén az elménket pallérozni. Pedig az agyunk az egyik legfontosabb szervünk, hiszen az irányít mindent az életünkben, a szervezetünkben. Jim Kwik agycoachként a hozzá fordulóknak megtanítja, mit tehetnek annak érdekében, hogy erősebb legyen a memóriájuk, élesebb legyen és gyorsabban járjon az agyuk, illetve hatékonyabb legyen az olvasási képességük.

Jim Kwik saját példáján keresztül bizonyította be, hogy minden sokkal könnyebbé válik, ha megtanuljuk, hogyan kell tanulni.

Tudását nem rejtette véka alá, hanem a széles nyilvánossággal is megosztotta, mit tehetünk annak érdekében, hogy megmozgassuk agyunkat, és még a kapacitását is növeljük. Kwik módszerét szinte bárki alkalmazhatja. Segít, ha valaki pénzre, marketingre, üzleti vagy sportsikerekre, illetve képességei és tudása fejlesztésére szeretné használni.

Az agyedző tíz tevékenységet javasol az agy aktivizálása érdekében, ezek mind tudományosan megalapozott tanácsok.

1. Nem mindegy, hogy mit eszel

Az első számú jótanács egy kiadós agydiéta. Kwik megfigyelése szerint ugyanis egyáltalán nem mindegy, hogy mit eszünk. Vannak olyan élelmiszerek, amelyek jót tesznek az agynak azáltal, hogy védőhatást fejtenek ki az idegrendszerre. Ilyen például az avokádó egyszeresen telítetlen zsírja, az áfonya és a brokkoli.

Az áfonyában lévő vegyületek különösen jót tesznek az agyunknak
Fotó: Erika Bunea / 500px / Getty Images Hungary

Az olívaolaj és a mediterrán diéta is nagyon jót tesz az agynak. A tojásban lévő acetilkolin is a kognitív egészségünket szolgálja. A listán szerepelnek a zöld leveles zöldségek, mint a kelkáposzta és a spenót, a ómega-3-zsírsavakban gazdag lazac és szardínia, a gyulladáscsökkentő kurkuma, az E-vitamint tartalmazó diófélék, mint például a mandula és a dió, illetve az étcsokoládé.

2. Kapcsold ki a negatív gondolatokat

A második jótanács a negatív gondolatok kiiktatása, hiszen gondolatainkkal képesek vagyunk megváltoztatni az érzéseinket és befolyásolni a stressz-szintünket. Programozzuk át az agyunkat inkább a jó gondolatokra, és vélekedjünk önmagunkról is pozitívan.

3. Fontos a rendszeres testmozgás

A harmadik teendő, ami szintén nagyon jót tesz az agynak, a rendszeres testmozgás. Edzés közben a neurotranszmitterek dopamint, szerotonint és endorfinokat termelnek, amelyek igen jó hatással vannak a mentális egészségünkre és a teljesítményünkre. Ülőmunka során kifejezetten ajánlott a mindennapi mozgás, ugyanis ilyenkor a vér az alsó végtagjainkba áramlik, és nem az agyunkba.

A testmozgás is segít megóvni agyunk egészségét
Fotó: Martinns / Getty Images Hungary

4. Az étrend-kiegészítők szerepe

Miután táplálkozásunkkal nem biztos, hogy fedezni tudjuk a szervezetünk vitamin- és ásványianyag-szükségletét, szedjünk az agy számára fontos ómega-3-zsírsavakat és DHA-t tartalmazó étrend-kiegészítőket, továbbá szükséges az összes alapvető vitamint is pótolni. Ha nem viszed be az étrendedbe a kurkuma hatóanyagát, a kurkumint, kiegészítheted. A magnézium nagyon fontos a neuroplaszticitás szempontjából is. A zöld teában található L-teanin segít koncentrálni, és csökkenti a stresszt.

5. Szükség van barátokra

Az ötödik jótanács nem más, mint a pozitív társas kapcsolatok fenntartása. Nagyon fontos, hogy olyan emberek társaságát válasszuk, akik jó hatással vannak ránk, és értékelnek bennünket. Kutatások bizonyítják, hogy az elszigeteltség nem tesz jót a mentális egészségnek.

A jó társas kapcsolatok jót tesznek a mentális egészségünknek
Fotó: Fiordaliso / Getty Images Hungary

6. Rakj rendet magad körül

Kwik hatodik pontként a tiszta környezetet nevezte meg, ugyanis véleménye szerint a külső világunk tükörképe a belső világunknak. A tiszta gondolatok megszületését jelentősen segíti a rendezett, tiszta környezet, legyen szó az otthonunkról vagy a munkahelyi íróasztalunkról. A környezeti tényezők közül különösen fontos szerepet játszik a levegő és a víz minősége, de még a lakásban használt világítás is. Hacsak tehetjük, a higiénikus közeg megteremtéséhez ne használjunk mérgező anyagokat tartalmazó tisztítószereket.

7. Az alvás legyen valóban pihentető

A hetedik jótanács az alvás, amely mindig legyen pihentető, mert ha rosszul alszunk, az agyunk is rosszul működik, és csökken a koncentrálóképességünk. Az alváshiány nemcsak a fizikai, hanem a mentális egészségünkre is hatással van. Befolyásolja a rövid és hosszú távú memóriánkat azzal, hogy beindítja az agyunk méregtelenítését. Mindemellett alvás közben az elménk integrálja mindazt, amit aznap tanultunk és dolgoztunk.

Az amerikai agyedző azt javasolja, hogy reggel az első dolgunk az legyen, hogy magunkba szívjuk a napfényt, ami segít visszaállítani a cirkadián ritmust.

Az a leghatékonyabb, ha mindez nem az ablakon keresztül történik, mert az üveg elzárhat bizonyos fényspektrumokat. A javaslatai között szerepel továbbá, hogy délután már ne fogyasszunk koffeintartalmú italokat és ételeket, mert a serkentőszer akár nyolc-tíz óráig is a szervezetünkben maradhat. 

Továbbá jobban alszunk, ha nincs túl meleg a hálószobában.

8. Viselj sisakot

A nyolcadik kritérium az agy fizikai védelme annak érdekében, hogy elkerüljük az agysérüléseket. Ha szükséges, sportolás vagy munka közben viseljünk sisakot, és kerüljük az extrém sportokat, különösen gyerekkorban. Bár az agyunk nagyon rugalmas, de annál inkább sérülékeny is.

Fontos, hogy megóvjuk agyunkat a külső sérülésektől
Fotó: pixdeluxe / Getty Images Hungary

9. Ne hagyd abba a tanulást

A kilencedik fontos tanács az élethosszig tartó tanulás. Egy kutatás szerint az egész életen át tartó tanulás, például a mindennapi olvasás, a kulturált viták és eszmecserék ugyanolyan edzést jelentenek az agyunknak, mint amikor az izmainkat tesszük próbára.

10. Csak lazán!

Végül jöjjön a tizedik kritérium, ami nem más, mint a stresszkezelés. A krónikus stressz ugyanis összehúzza az emberi agyat. A kortizol- és az adrenalinszint növekedése a túlélésre ösztönző „küzdj vagy menekülj” érzést hívja életre az agyban, ami a kreativitásunkat, a cselekedeteinket és a problémamegoldó képességünket is gúzsba köti. A stresszel való helyes megküzdést segítheti a meditáció, a masszázs és a természetben való séta is.

Még az öregedést is lassíthatja, ha kiiktatod az agy egyik nagy ellenségét, érdemes erről elolvasnod az alábbi cikkünket is.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.