Azt hiszed, ismered magad? A kérdések megválaszolása után másképp fogod gondolni

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mutatunk 36, pszichológusok által összeállított kérdést, amellyel garantáltan mélyítheted az önismereted, és olyan dolgokra ébredhetsz rá önmagaddal kapcsolatban, amelyeket eddig talán nem is sejtettél.

Nem olyan rég írtunk arról a 36 kérdésből álló listáról, amelyről a köztudatban az terjedt el, hogy a szerelem biztos receptje. Persze a szerelem nem valósítható meg egy ennyire egyszerű képlet alapján, azonban azok a bizonyos kérdések ahhoz mindenképp hozzásegítenek, hogy mélyebb és intimebb kapcsolat alakuljon ki két teljesen idegen között is. Ennek a kérdéssornak mutatjuk most be azt a változatát, amellyel nem másokhoz, hanem 

önmagunkhoz kerülhetünk közelebb.

Miért érdemes elindulnunk az önismeret útján?

A pszichológusi rendelőben szakemberként sokszor azt érdemes először helyre tennünk, hogy bár az önismeret kulcsfontosságú mindannyiunk életében, sosem érhetünk teljesen a végére. Olyat nem igazán mondott még senki (ha pedig igen, akkor nagyot tévedett), hogy „oké, most már mindent tudok magamról”. Nincs több felfedezni való réteg, nincsenek már megválaszolatlan kérdések, nem maradt egyetlen egy vakfolt sem bennünk.

A valóságban viszont az önismereti munka nem egy végcél, hanem egy irány.

Az önismeret egy folyamat, amely az egész életünket végigkíséri, és ahogy fejlődünk, változunk, valamint változik körülöttünk minden, úgy nyílnak meg a személyiségünk újabb kapui és ablakai, amiken keresztül más szemmel tekinthetünk saját magunkra.

Újabb 36 kérdés, ezúttal önmagunk jobb megismeréséhez

Az önismeretünket számtalan módon mélyíthetjük, akár egyéni terápiában, önismereti csoportokon és kiadványokkal is. Sőt, a cikkünkben bemutatott 36 kérdés megválaszolásával is értékes reflexiókhoz juthatunk. A listát egyébként két amerikai pszichológus Gary W. Lewandowski Jr. és Brent Mattingly dolgozta ki, akik mindketten az énkép és az önreflexió jelentőségét kutatják. A kérdések megfogalmazásához különféle pszichológiai elméleteket és kutatásokat vettek alapul.

A kérdéssor 6 blokkból áll, egyenként 6-6 kérdéssel, amelyeket érdemes önállóan megválaszolnunk. A kutatók azt javasolják, hogy minden kérdést alaposan gondoljunk át, és írásban válaszoljunk is meg! Így szerintük egy-egy blokkra érdemes legalább 15-20 percet szánnunk.

Ha nincs kedvünk/időnk leírni a válaszainkat, az sem nagy baj, akkor viszont igyekezzünk gondolatban alaposan megválaszolni a kérdést. Ha pedig valakinek csak kevés ideje van, a szerzőpáros azt javasolja, csak a *-gal megjelölt kérdésekre koncentráljon!

36 önismereti kérdés, amelyet érdemes feltenned önmagadnak

Első blokk: Énkép – Ki vagy te?

1. Sorolj fel öt tulajdonságot, amely igaz rád!

2. Sorolj fel öt szerepet, amelyet az életedben betöltesz! (Pl. szülő, gyerek, feleség stb.)

3. Melyek a legjellemzőbb készségeid? Sorolj fel ötöt!

4. Mi az öt számodra legértékesebb tulajdonod?

5. Írd le az öt legfontosabb tapasztalatod, élményed, amely hatással volt rád!*

6. A barátaid és a családtagjaid milyen jelzőkkel, és tulajdonságokkal jellemeznének? Sorolj fel öt ilyet! 

Az első és legfontosabb önismereti kérdés: milyen embernek látod magad?
Fotó: Anna Efetova / Getty Images Hungary

Második blokk: Önazonosság – Mit tudsz biztosan magadról?

7. Ha be kéne mutatnod magad valakinek, mi lenne az a 3-5 jellemző, amelyet biztosan elmondanál?*

8. Az a kép, amit másoknak mutatsz magadról, mennyiben hasonlít, és mennyiben különbözik a valódi személyiségedtől?*

9. Írj le három olyan esetet, amikor a társadalmi elvárások vagy a társas nyomás ellenére hű maradtál önmagadhoz!

10. Mi az a három legfontosabb érték számodra, amely mentén éled az életed?

11. Melyek a személyiséged azon részei, amelyek helyzettől és személyektől függően is sziklaszilárdak maradnak?

12. Vesd össze az első blokkban összeírt tulajdonságaidat azzal, akinek gondolod magad! Van a kettő között különbség?

Harmadik blokk: Önbecsülés – Mennyire értékeled önmagad?

13. Mi a három legjobb tulajdonságod?

14. Miben vagy jobb másoknál?

15. Miben jobb a te életed másokénál?*

16. Sorolj fel három olyan dolgot magadról, amely büszkeséggel tölt el!*

17. Írd le az eddigi életed három legnagyobb teljesítményét, eredményét!

18. Melyek azok a dolgok az életedben vagy önmagaddal kapcsolatban, amelyek nehézséget okoznak, amelyekkel küzdesz?

Negyedik blokk: A régi én – Emlékezz arra, aki voltál!

19. Sorolj fel három olyan dolgot, amit nagyon élvezel, még sincs elég időd rá! Hogyan tudnál ezekre a tevékenységekre több időt szánni?

20. Mely tulajdonságaid, szokásaid azok, amelyeket mostanra elhagytál, amelyekben megváltoztál?

21. Előfordult-e már, hogy mások szükségleteit és igényeit előrébb helyezted a sajátjaidnál? Hogyan tudnád megteremteni ebben az egyensúlyt, és több figyelmet szentelni a saját szükségleteidre?

22. Hogyan tudnál most hétvégén időt szakítani egy olyan hobbidra, amelyre már régen nem volt időd?

23. Próbálj visszaemlékezni arra, hogy milyen emberré szerettél volna válni a középiskola befejezése után. Mit gondoltál, milyen ember válik majd belőled? Mennyire vagy olyan ma, mint amit akkor elképzeltél?

24. Tölts néhány órát azzal, hogy régi fotókat nézegetsz, és emlékeket idézel fel! Próbálj meg kapcsolódni a régi önmagadhoz, és tudatosítsd, miben változtál, mi az, amit jó a múltban hagyni, és mit szeretnél esetleg visszaemelni a régi önmagadból!

Egy pofonegyszerű önismereti gyakorlat: nézegess régi fényképeket, és gondold végig, miben vagy más ma!
Fotó: urbazon / Getty Images Hungary

Ötödik blokk: Szakmai élet – Hogyan hozhatod ki a legtöbbet a munkádból?

25. Milyen módon járul hozzá a jelenlegi munkád ahhoz, hogy fejlődjön a személyiséged?* 

26. Milyen új dolgokat tanultál a munkádnak köszönhetően? Milyen előnyei vannak ezeknek a tapasztalatoknak?*

27. Melyek azok a dolgok, amelyeket élvezel, amikor dolgozol?

28. Hogyan tudnád érdekesebbé és izgalmasabbá tenni a munkád unalmasabb részeit?

29. Milyen új készségeket és ismereteket sajátítottál el az elmúlt öt évben?

30. Miben szeretnél fejlődni szakmailag a következő öt évben?

Hatodik blokk: A jövő – Hogyan válhatnál önmagad legjobb verziójává?

31. Sorolj fel három olyan tevékenységet, amelyet még soha nem próbáltál, de szeretnél!

32. Sorolj fel három olyan területet vagy témát, amelybe szeretnéd mélyebben beleásni magad, és többet tanulni róla!

33. Határozz meg a hónapban három olyan dolgot, amelyben fejlődni szeretnél! Milyen lépéseket tudsz megtenni azért, hogy fejlődj ezekben?

34. Hova szeretnél eljutni mindenképp? Sorolj fel három ilyen helyet!

35. Miben fejlődtél, változtál az elmúlt öt évben?*

36. Gondold végig, miben szeretnél fejlődni a következő öt évben! Min lenne érdemes változtatnod, hogy kiaknázd a benned rejlő lehetőségeket?*

Idézőjel ikon

„Saját magunk megismerése a bölcsesség kezdete.“

– vallja Arisztotelész. Kezdd el akár már ma önmagad mélyebb megértését az előbb bemutatott kérdésekkel! Ha pedig célzottabban foglalkoznál az önismereteddel, érdemes felkeresned egy szakembert, vagy önismereti csoportba járnod.

A cikk szerzőjéről

Sas Eszter Krisztina a Dívány pszichológus szakértője és a Mind Art kreatív pszichológiai műhely társalapítója.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Sas Krisztina Eszter
Sas Krisztina Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.