Red flags: 8 intő jel, hogy rossz emberrel randizol

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A randizás kezdeti szakasza csodálatos tud lenni. Megismersz valakit minden furcsaságával és értékével együtt, fokozatosan tanuljátok egymást. Ennek a folyamatnak része az is, hogy észrevegyük, ha valami nem teljesen kerek a másikkal kapcsolatban. Ha valakinek a megismerése közben több vörös zászlóval találod szembe magad, mint ahány pillangót érzel a gyomrodban.

Természetesen előfordul, hogy valaki annyira izgul egy randin, hogy nem sikerül a legjobb formáját hoznia – emiatt még nem kell új partner után nézned. Vannak azonban olyan esetek, amik elég nagy biztonsággal jelzik, hogy az illetőtől jobb távolságot tartani. Patrick Allan, a Lifehacker szerzője olvasói segítségével szedte össze a leggyakoribb vörös zászlókat, amikkel ismerkedés során találkozhatunk. Ezeket saját tapasztalataimmal kiegészítve veszem sorra, hogy te már ne üsd meg a bokád.

#1 Durván viselkedik a pincérekkel, taxisokkal és más szolgáltatókkal

Ha romantikus vacsorára készültök, az étterembe érve azonban a partnered tiszteletlenül és lekezelően bánik a pincérekkel, valószínűleg másokkal (így előbb-utóbb veled is) hasonlóképpen fog viselkedni. Akkor is, ha nagy eséllyel most még lesegíti a kabátodat és kihúzza neked a széket, hiszen az ismerkedés kezdeti szakaszában az emberek igyekeznek jó benyomást tenni a másikra. Ez a vörös zászló nemcsak a pincérekkel, de a baristákkal, eladókkal, taxisokkal való viselkedésben is megjelenhet.

#2 Nem tartja tiszteletben a határaidat

Oké, szögezzük le: egyetlen kapcsolat sem ér annyit, hogy kényelmetlenül érezd magad, és olyan dolgokat csinálj, amiket valójában egyáltalán nem akarsz. Harris O’Malley coach szerint, akit az internet népe leginkább dr. Nerdlove néven ismer, ezek a határátlépések leggyakrabban a hálószobában jelennek meg. Jó példa erre, ha a partnered olyan dolgokra akar rávenni, amikre még nem állsz készen, vagy egyáltalán nem is vagy rá nyitott, de szintén figyelmeztető jel, ha figyelmen kívül hagyja, amikor valamire nemet mondasz.

Vanessa Marin terapeuta is egyetért a fentiekkel, a legkisebb szexuális kényszerítés is vörös zászlóként jelzi, hogy menekülj a kapcsolatból. Ha már a kezdetekkor sem hajlandó valaki tiszteletben tartani a határaidat, ez később csak rosszabb lesz.

De nem minden a szex. Árulkodó lehet az is, ha túl korán, túl sok személyes információt oszt meg veled a randipartnered. Ha megkérdezed, hogy kér-e egy italt, ő pedig elutasítja, mondván, hogy rossz tapasztalatai vannak, az teljesen oké. De ha rögtön az első randin elkezd beavatni a legmélyebb, legsötétebb titkaiba, az azt jelentheti, hogy nem ugyanott vannak a határaitok. Persze egymást beavatni a dolgokba nem feltétlenül rossz, de ha kényelmetlenül érzed magad a másik miatt, az mindenképp jelzésértékű.

#3 Túl gyorsan, túl komolyat

Mindenkinek joga van a saját tempójában ismerkedni. Dr. Nerdlove szerint ha valaki már a randizás kezdetén elköteleződésre törekszik, ha a harmadik találkozás alkalmával az összeköltözés és az esküvő a téma, nagy valószínűséggel bizonytalanság vagy érzelmi instabilitás áll a háttérben, ezért partnerét még azelőtt megpróbálja „bezárni”, mielőtt kiderülnek a hibái.

A randi tökéletes, ő rendesen kitesz magáért – mintha hirtelen egy romantikus vígjátékba csöppentél volna. De ne feledd, ha a dolog túl jónak tűnik ahhoz, hogy igaz legyen, akkor valószínűleg nem is az. Ilyenkor érdemes olyan dolgokra is figyelni, mint hogy a randipartnered mennyire tart szemmel, szeretné-e tudni, hogy mikor hol vagy, mit csinálsz és kivel. Ezek mind árulkodó jelek, a kapcsolat során a kontroll és a birtoklás egyre nagyobb mértékben lehet jelen.

#4 Felelőtlenség, éretlenség

Érdemes átértékelned a randipartnereddel való viszonyodat, ha egyre inkább úgy tűnik, hogy bizonyos helyzetekben nem képes – vagy nem hajlandó – felnőttként viselkedni. Semmi baj azzal, ha egymás társaságában előjön a gyermeki énetek, de vannak olyan szituációk, amik felnőtt embert kívánnak.

Már egy-két randi elég lehet ahhoz, hogy szemet szúrjanak a pénzügyi felelőtlenségre utaló jelek például. Ha elvárja, hogy mindig te fizess, vagy már a sokadik kártyáját utasítja el a terminál, esetleg már a második randin kölcsönkér, nyilvánvaló, hogy ez egy párkapcsolatban sem lesz másképp.

Sok mindenen múlik, hogy milyen a kapcsolatunk a szüleinkkel. Vannak olyan életszakaszok és körülmények, amelyekben természetes, ha a mindennapjaink szerves része a szüleinkkel való rendszeres kommunikáció. Ha viszont valaki azért él a szüleivel, mert kényelmes és nincs kedve egyedül lakni, a szülei pedig pontosan tudják, hogy mit terveztek estére, jobb, ha új partner után nézel – hacsak nem akarsz egy tinivel randizni.

Mindennek megvan a helye és az ideje. Nincs ez másként a humorral és bizonyos beszélgetési témákkal sem. Ha a partnered éretlen viselkedése miatt kellemetlenül érzed magad, ha rendszeresen figyelmen kívül hagyja a főbb társadalmi normákat, ez valószínűleg az idő előrehaladtával csak egyre rosszabb lesz.

Egy randi során persze nem elvárás, hogy állandóan éretten és felnőtt módjára viselkedjetek, de nagy eséllyel az utolsó dolog, amire vágysz, hogy meg kelljen tanítani a másikat felnőttként viselkedni. Elvégre valakinek a párja szeretnél lenni, nem pedig a szülője.

#5 Tiszteletlenség

Egymás piszkálása aranyos tud lenni, de van egy határ. Dr. Nerdlove szerint érdemes figyelni, hiszen van különbség a játékos kacérkodás és az egyenes sértések között. Ezenkívül mindenképp kerüld el azokat az embereket, akik flörtölési stratégiaként az elhanyagolást használják. Ez az egyik legnagyobb vörös zászló. Ha a másik valami olyasmit mond, ami bántó, mindenképp jelezd neki. Ha ő ezután sem áll le, vagy még durvábban folytatja, egyértelmű a probléma. Az önbecsülésed módszeres leépítésének célja, hogy később irányítani tudjon, ami, ha nem szállsz ki, bántalmazó kapcsolathoz vezet.

Vannak, akiket a dráma éltet. Ők mindent megtesznek annak érdekében, hogy vitát generáljanak, amikor a dolgok egyébként nyugodtak, netán kissé unalmasnak tűnnek. Mindkettőtök energiáját leszívja, ha mindig van valamilyen válság vagy megoldandó probléma. Ha úgy érzed, hiába vigasztalod, a drámák sosem szűnnek meg, keress valakit, aki mellett nyugodtan telnek a napjaid.

#6 Játszadozás

Nem, most nem a szórakoztató játékokra gondolok. Vannak olyan emberek, akik rendszeresen lemondják a megbeszélteket, elérhetetlennek tűnnek, aztán amikor továbbállnál, épp annyi energiát fektetnek a kapcsolatba, amennyivel meggyőznek, hogy mégse hagyd ott őket. Hidd el, ha valaki tényleg érdeklődik irántad, az tiszteletben tartja a szabadidődet.

Ha randizol valakivel, nem túl nagy elvárás, hogy tényleg érdeklődjön irántad, időt és energiát fektessen abba, hogy megismerjétek egymást. Lehet, hogy úgy érzed, a másik csak félgőzzel áll bele a dologba, ez viszont egy tuti jel arra, hogy valaki más után nézz.

Vajon megérdemel egy második esélyt?
Fotó: Henrik Sorensen / Getty Images Hungary

#7 Problémák az ágyban

A szex a legtöbb felnőtt kapcsolat szerves része. Nem véletlen, hogy a hálószoba (és annak környéke) az egyik legjellemzőbb vörös zászlós övezet. Szuper, ha meg tudjátok beszélni, hogy várnátok az első együttléttel. De gyanús lehet, ha később is elzárkózik a partnered a szextől, és ennek okáról egyáltalán nem hajlandó beszélni.

Szintén gyakori vörös zászló, ha ugyan eljuttok a hálószobáig, ott azonban a partnered kizárólag a saját igényeivel foglalkozik. Ha arra kér, hogy tegyél meg olyan dolgokat, amik nem komfortosak számodra, vagy nem hajlandó viszonozni bizonyos dolgokat, például az orális szexet, jobb belátni, hogy nem ő lesz a te embered. A szexuális kielégülés fontos, erről pedig senki kedvéért ne mondj le!

#8 Nem mutat érdeklődést irántad

Ennek sok aspektusáról volt már szó, itt arra gondolok, amikor a partnered egyáltalán nem nyit a hobbijaid, érdeklődési köröd felé, ha pedig magadról kezdesz el beszélni, gyorsan a telefonjához nyúl. Az ismerkedés korai szakaszának lényege, hogy – kapaszkodj meg! – megismerjük a másikat. Ha viszont a partnered csak önmagáról képes beszélni, mindezt anélkül, hogy törődne veled vagy a számodra fontos dolgokkal, nem érdemes hosszú távra tervezni vele.

Egy vörös zászló még nem a vég

A fent felsoroltak általában rosszat jelentenek. De nem érdemes egyből továbbállni, amikor ilyennel találkozol. Mindenkinek vannak hibái, lehet rossz napja, így bizonyos esetekben jár egy második esély. Lehet, hogy csak nagyon ideges volt, amikor először találkoztatok, vagy bizonytalan volt és imponálni akart. Egy kellemetlen hangulatban megivott kávé még nem biztos, hogy indokolja, hogy ne ismerd meg a másikat. Ez persze nem vonatkozik azokra a randikra, amik a vörös zászló lobogtatása helyett a vészharagot kongatják. Olyankor a legjobb, ha gondolkodás nélkül továbbállsz.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Mózes Zsófi
Mózes Zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!