A legtöbb embernek elemi igénye, hogy meghallgassák. Hogy legyen olyan a környezetében (akár csak egyvalaki is), akinek el tudja mesélni, ami a szívét nyomja, aki valóban meghallgatja és figyel is arra, amit mond. Neked van ilyen családtag, ismerős, barát a környezetedben? És te magad vajon ilyen vagy?
Alapvetően jó hallgatóságnak gondolom magam, és sokáig igazolni is láttam ezt a feltételezésemet, mert sokszor előfordult, hogy titkaikba avattak be nem is olyan közeli ismerőseim. Amikor viszont arra került a sor, hogy hozzám igazán közel álló emberek fájdalmába vagy nehézségeibe kapjak betekintést, már nem mindig tudtam jól kezelni a dolgot. Olyan helyzetbe pedig számtalanszor kerültem, hogy úgy éreztem, nincs idő és tér belekezdeni a mondandómba, ezért inkább egy gyors „Aha” volt a válaszom a sablonos „Minden oké?” kérdésre.
És te? Jól tudsz hallgatni, és téged meghallgat valaki úgy, hogy tényleg figyel rád?
Miért nem hallgatunk jól?
Vannak persze, akiknek zsigerből jól megy a másikra való odafigyelés, a legtöbben azonban legjobb szándékunk ellenére is inkább reagálni akarunk ahelyett, hogy egyszerűen figyelnénk. Pedig – hozzáértők szerint – ez volna a lényeg. De miért nem tudunk csak hallgatni és valóban figyelni?
Nos, ennek több oka is van – mondják a hozzáértők. Egyrészt nem szeretjük a nehéz témákat, és különösen megterhelő olyasvalakinek a fájdalmával, nehézségeivel szembesülni, aki közel áll hozzánk. Jellemző, hogy amikor valaki egy-egy nehezebb témát oszt meg velünk, ha szenvedni, szomorkodni látjuk egy szerettünket, de az akár nem is olyan közel álló embert, szeretnénk mihamarabb megszüntetni ezt az állapotot. Ilyenkor, ahelyett, hogy teret engednénk a másiknak, mi vesszük át a kezdeményezést. Vigasztalunk, megpróbáljuk bagatellizálni a dolgot, vagy arra buzdítjuk a mesélőt, hogy szedje már össze magát. Nos, ilyenkor nem hallgatunk jól. Ezekből a gesztusainkból a beszélő azt érzi, hogy támadják, hogy nem veszik komolyan, hogy sürgetik.
Sokszor fordul elő olyan is, hogy a másik mondandóját valamiért személyes támadásnak érezzük. Amikor partnerünk, barátunk, családtagunk vagy más szeretne egy kettőnket érintő problémáról beszélni, sokszor akkor is támadásnak vesszük a mondandóját, ha abban fikarcnyi rossz szándék sincs. A vélt támadás bánt minket, ilyenkor közbevágunk, akadékoskodunk, ezzel megint csak megakasztva a beszélőt. Pedig akármilyen témáról is van szó és akármilyen körülmények közt is történik a beszélgetés, a jó hallgatóság elsősorban hallgat, és csak akkor beszél, ha a másik tényleg fel tudta tárni magát.
Szeretnél ráismerni, melyek azok a tipikus hallgatói reakciók, amiket sok esetben jobb kerülni? Mutatjuk!
Tipikus hibák
Ezek azok, amikről a legtöbbünknek egyértelmű, hogy nem a jó irányt jelentik, mégis sokszor teszünk így magunk is.
1. Saját nóta fújása
„Jó, de azt tudod, hogy én olyankor nem azért szoktam...” vagy „Jó, de nekem meg az esik rosszul, hogy...” Amikor arról beszél a másik, hogy ebben vagy abban a helyzetben valami nem esett jól neki, nem arra van szüksége, hogy rákezdj a saját nótádra.
2. Belejavítás
„De hát nem is azt mondtam.” Persze hogy bosszantó, ha egy vitás helyzetben a partner valami olyannal hozakodik elő, amire te nem úgy emlékszel, vagy amiről mást gondolsz. Az empatikus hallgatás lényege éppen az, hogy ettől függetlenül meghallgatod és elfogadod, hogy ő így él meg valamit.
3. Sztorizgatás
„Aha, na képzeld, nekem van egy haverom, aki...” Tök jó, hogy eszedbe jutott egy sztori, amit ide tudnál kapcsolni, de ne feledd, hogy most nem te vagy műsoron. Ha a saját nótádra gyújtasz rá, a másik, főleg, ha eleve ő szokott alárendelt szerepben lenni, nagyon elbizonytalanodhat.
4. Negligálás
„Jaj, szedd már össze magad” vagy kedvesen: „Ó, ne keseredj el”. Biztosan jó szándékból mondod ezeket és azt a vágyadat fejezed ki vele, hogy szűnjön meg ez a feszültséget, nehézséget okozó állapot, mégsem szerencsés kommentár az ilyen. Ha valakinek nehéz, akkor nehéz. Egy ilyen biztatás még senkit sem segített át egy nehéz helyzeten. Annál is inkább, mert egy ilyen hozzászólásból arra következtethet a másik, hogy szabadulni akarsz a helyzetből, hogy untat, fáraszt a beszélgetés.
5. Beleokoskodás
„Jó ég, hogy csinálhattál ilyet?” vagy „Ó, ez nagyon nagy hiba volt”. Rendben, lehet véleményed, de a másik biztosan nem arra kíváncsi most, hogy te mennyire másképpen csináltad volna a dolgokat, és mennyire elhibázottnak tűnik neked az ő reakciója.
6. Emelni a tétet
„Érdekes, nekem meg olyan volt, hogy...” Igen, ha az ember olyan történetet hall, amihez jól tud kapcsolódni, pláne egy személyes történettel, nehéz megállni, hogy ne hozakodjon elő vele rögtön. Mégis jobb, ha megállod. Ezzel ugyanis teljesen elviszed a fókuszt arról, akit elvileg épp meghallgatsz.
Nem mindegyik kommunikációs baki ennyire egyértelmű. Sokszor fordul elő olyan is, hogy egy-egy reakció a beszélgetés későbbi szakaszában jó lenne, de ha épp az a célod, hogy a másik biztonságban érezze magát és elmesélje, ami a szívét nyomja, félre is vihet.
1. Tanácsadás
„Aha, szerintem most azt kellene csinálnod, hogy...” „Én a helyedben tuti, hogy...” Tudjuk, hogy jó szándékból jönnek elő belőled a megoldási javaslatok, de ezekkel inkább azt éred el, hogy a beszélő inkompetensnek érezze magát. Ha segítséget, tanácsot kérnek tőled, csak rajta, de kéretlenül nem muszáj előhozakodni vele.
2. Vigasztalás
„Te mindent megtettél.” Alapvetően ez egy szép mondat, de nem mindegy, mikor mondod. Egy ilyen megjegyzéssel rövidre zárod és értékeled a beszélgetést ahelyett, hogy mindezt meghagynád annak, aki beszél.
3. Sajnálkozás
„Ó, te szegény”, „Nagyon sajnálom”. Persze, jó, ha együttérzel. De az ember egy-egy ilyen megjegyzéstől sokszor csak még vacakabbul érzi magát. Na tessék, még sajnálnak is.
Hogy kellene akkor jól hallgatni?
Ha valakit az empatikus hallgatásoddal szeretnél megajándékozni, először is szánj időt a dologra. Ha tudod, hogy fontos dologról van szó, mindenképpen biztosíts elegendő időt. Teremts biztonságos teret annak a számára, akit hallgatsz. Olyan hangulatot, amiben érzi és tudja, hogy most van idő és figyelem is a mondanivalójára. Figyeld a testbeszédét, és próbáld te is ahhoz igazítani a sajátodat. Nem feltétlenül kell kérdezned, de ha kérdezel, érdemes inkább az ő gondolatait összegezve visszakérdezned. „Szóval ez és ez volt?”
Az, hogy hallgatsz, nem feltétlenül jelent egyetértést, de add azt az ajándékot, hogy valóban odafigyelsz. Amikor a beszélő abbahagyja a mondandóját, megpróbálhatod röviden összefoglalni, amit mondott.
Ezeket a paneleket használhatod:
Hallgatlak.
Ez nagyon nehéznek hangzik...
Itt vagyok, mondd csak.
Csend (nem mondasz semmit)
Van itt még valami, jól gondolom?
Mit tehetek érted?
Ez úgy hangzik, mintha azt mondanád, jól értem?
Ezekkel a segítő mondatokkal azt mutatod, hogy fontos számodra a másik mondanivalója, és tisztában vagy annak súlyával is. Ilyen közegben még a legnehezebb témákban is könnyebben megnyílik a másik. És ne feledd, azzal, ha te is gyakorlod a jól hallgatás képességét, annak is megteremted a feltételeit, hogy amikor neked van mondanivalód, rád is jól figyeljenek.
