Egyszerre élvezet és kínzó bűntudat: ilyenkor rossz maszturbálni

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A maszturbálás előnyeiről már sokat írtunk. Még az is lehet, hogy eleve álmodból felkeltve sorolod a kedvező egészségügyi hatásokat. Igazad is van: a rendszeres önkielégítés (azon ritka esetektől eltekintve, amikor kényszeressé válik, vagy kellemetlenséget, zavart okoz a párkapcsolatban) alapvetően ártalmatlan, sőt sok szempontból kifejezetten egészséges időtöltés. Kérdés, vajon jár-e valamilyen hátránnyal, ha gyakran hódolunk az önörömnek.

Bár a legtöbb ember számára nem kérdés, hogy a maszturbálás az egyik legkönnyebben elérhető és legártalmatlanabb örömforrás, mégis sokan vannak, akik nem szívesen hódolnak ennek a tevékenységnek. Igazuk lehet? Tudnak valamit, amit a többiek nem? Jár káros hatással az önkielégítés? Az égető kérdésnek a Healthline járt utána.

Maszturbálás és hormonok

Csakúgy, mint a szex páros formái, az önkielégítés is különböző hormonokat szabadít fel. Voltaképpen mindegy, hogy milyen körülmények között jövünk ugyanis izgalomba, és hogy egyedül vagy párosban érjük el: az orgazmus okozta örömkoktél összetevői között különböző kémiai anyagokat találunk.

Az örömhormonként ismert dopamin agyunk jutalmazóközpontjával áll kapcsolatban, és az orgazmushoz kapcsolódóan igen nagy mennyiségben szabadul fel a szervezetben. A stresszcsökkentő, lazító endorfin sztressz-szintünk csökkenéséért és az orgazmus utáni kellemes tompultságért felel. Az ölelőhormonként is hivatkozott oxitocin tehet róla, hogy orgazmus után is (ha épp van kihez bújni) igényeljük a testi közelséget, habitustól függően beszélgetést vagy összebújást. A férfi nemi hormonként ismert tesztoszteront alapvetően is termeli mindkét nem szervezete, szex közben azonban ennek szintje is nő, segítve, hogy könnyebben és gyorsabban izgalomba jöjjünk. Sőt, ez már olyankor is nagyobb mennyiségben szabadul fel, amikor csak fantáziálunk a szexről. A prolaktin pedig, amiről elsősorban a szoptatás kapcsán hallunk, szintén szerepet játszik a szex utáni klassz hangulat kialakulásában.

Amikor maszturbálsz, illetve amikor orgazmusod lesz, ezek a hormonok nagyobb mennyiségben szabadulnak fel, ezzel számtalan előnyhöz juttatva. Soroljuk, hogyan.

Maszturbáció és az életkedved

A fentebb felsorolt hormonok felszabadulása egy sor kedvező élettani folyamatot indít el a szervezetben, és ezek stresszellenes és nyugtató hatásának köszönhetően könnyen előfordulhat, hogy az önkielégítéssel megmenthetsz egy nagyon vacak napot, és korábbi lagymatag hangulatodnak egy csapásra vége.

Maszturbáció és koncentráció

Talán hallottál már róla, talán újdonság, de sokan vannak, akik orgazmus után nagyon fókuszáltnak érzik magukat, sokkal jobban tudnak koncentrálni, és hatékonyabban is dolgoznak. Ez nemcsak a Szerelmes Shakespeare főhősére igaz, aki kedvese mellől kiugorva egyből alkotni kezd, de hétköznapi emberek is sokan élnek ezzel az előnnyel. Tanulás vagy nagy koncentrációt igénylő munka előtt – ha ez térben és időben lehetséges – maszturbálnak egyet. Tudományos magyarázat még nincs a miértre, de könnyen lehet, hogy a szex utáni „minden szép és jó” állapot segít a koncentrálásban is.

Maszturbáció és stressz

Az oxitocin nemcsak azért felel, hogy szex után kedvünk legyen benne maradni az intimitásban (amikor egyedül vagyunk, ez egyébként is kicsit furcsán venné ki magát), de abban is, hogy csökkenjen a szervezetünkben a kortizol nevű stresszhormon szintje, ami ha magas, nemcsak a vérnyomást, de stressz-szintünket is alaposan megdobja.

Maszturbáció és alvás

Ha előfordul veled, hogy egy stresszes vagy épp rendkívül fárasztó nap után nem tudtál elaludni, és olyan is volt, amikor próba szerencse alapon az önkielégítést is bevetetted az édes álom csalogatására, valószínűleg te is meg tudod erősíteni, hogy a maszturbálás – na jó, az orgazmus – még az alvás szabályozására is jó, és könnyebb álomba merülést eredményezhet.

Maszturbáció és önbecsülés

Azzal, hogy örömet okozol magadnak, nemcsak rövid időre dobod fel magad, de hosszú távon is jobban érezheted magad a bőrödben. Nemcsak azért, mert kitapasztalva, mi esik jól, kompetensnek és a saját örömödért felelősnek érezheted magad, de azért is, mert ettől az önbizalmad és a szexszel kapcsolatos magabiztosságod is nőhet.

Maszturbáció és páros szex

Bár azt gondolhatnánk, hogy a rendszeres önkielégítéssel párunktól vagy a közös szexre fordítható időből rabolunk, a valóság ennek éppen az ellenkezője. Különböző kutatások kimutatták, hogy azok, akik rendszeresen végeznek önkielégítést, összességében is nagyobb elégedettségről számolnak be a szexuális életükkel kapcsolatban. 

Ilyen egyszerű lenne? Maszturbálást receptre mindenkinek? Korántsem. Vannak, akiknek a fenti pozitívumok ellenére is negatív élmények és érzések kapcsolódnak az önkielégítéshez, aminek a végeztével inkább vacakul, mint feldobva érzik magukat. Esetleg veled is így van? Hadd siessünk megnyugtatni: teljesen oké, ha nem szoktál önkielégíteni! Ha szeretnéd megtudni, milyen okok lehetnek a háttérben, olvass tovább!

Maszturbáció és lelkiismeret

Vannak, akiknek különböző társadalmi, kulturális vagy vallási okokból szégyenérzet tapad az önkielégítéshez. Mivel bizonyos kultúrákban az önkielégítés ma is bűnnek számít, sokakban legalábbis feszültséget okoz a kellemes érzet és a hozzá kapcsolódó bűntudat kettőssége. Teljesen rendben van, ha ilyen jellegű aggályaid miatt inkább nem kísérletezel az önörömszerzéssel! Ha viszont úgy érzed, szakítanál a bűntudattal, érdemes szakértő segítségét is bevonni, hogy könnyebben oldódjon a szexualitásodnak ezzel a részével kapcsolatos bűntudatod.

Maszturbáció és mítoszok

A maszturbációhoz, bármilyen furcsán is hangzik, még ma is sok mítosz kapcsolódik. A jóslattól, miszerint a rendszeres önkielégítéstől akár meg is vakulhatunk, egészen addig, hogy a maszturbálás testtorzulást vagy a termékenység/potencia csökkenését okozhatja, igen széles a paletta. Tudományosan egyik feltételezés sem igazolható: ha téged mégis zavarnak, olvass utána, hogy meg tudj nyugodni, vagy ha amúgy sem vagy oda a szóló örömökért, nyugtázd örömmel, hogy szemed világa és potenciád is ép marad. 

Maszturbáció és fizikai állapot

Amellett, hogy a maszturbálás kapcsán bűntudat, szégyen vagy más lelki nehézség léphet fel, a testi kellemetlenségek is sokakat érintenek, igaz, ezek oka jellemzően nem magában a tevékenységben, hanem a háttérben meghúzódó problémában kereshető. A merevedési zavarok, a hüvelyszárazság, az alacsony libidó, illetve az önkielégítés közben tapasztalható fájdalmak miatt sokan vannak, akik számára az egész nem is olyan nagy buli. Azok számára is nehézséggel járhat beleengedniük magukat ebbe a helyzetbe, akik valamilyen korábbi szexuális trauma miatt kételyekkel tekintenek a szexre. Ha szeretnéd, hogy az életednek része legyen ez az örömforrás, de fizikai vagy lelkiállapotod eltántorít ettől, érdemes szakemberhez fordulnod.

Vagyis?

A maszturbálás és úgy általában a kielégítő szexuális élet nemcsak fizikai örömforrás, hanem kiváló stresszkezelési, sőt fájdalomcsillapítási módszer, amiből – hacsak nem megy időben, figyelemben más tevékenységek rovására – semmilyen bajod nem származhat. Olyan viszont nagyon is előfordulhat, hogy a különböző tabuk, vallási előírások vagy épp neveltetésed, vagy tévhitek miatt szégyent, esetleg bűntudatot érzel az önkielégítéssel kapcsolatban, és olyan is, hogy annak élvezetében valamilyen fizikai rendellenesség vagy lelki ártalom akadályoz.

Maszturbálni nem kötelező, és ha vidáman elvagy nélküle, nem kell, hogy mindenáron az életed része legyen. Ha azonban úgy érzed, jól jönne ez a pluszörömforrás, amit a fenti gátak miatt most nem tudsz kiélvezni, érdemes lehet szakértő bevonásával lebontani a vélhetően nemcsak az önkielégítéshez, de a szexhez úgy általában is kapcsolódó gátakat.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Balázs Barbara
Balázs Barbara
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.