A családját senki nem maga választja. Születünk valahová, lesznek valamilyen nagyszüleink, szüleink, testvéreink, akikkel kapcsolatban olyan dolgok felett is szemet hunyunk, amit egy kollégánk vagy barátunk esetében már nem tolerálnánk. És bizonyos mértékig ez is hozzájárul ahhoz, hogy jó családtagnak, összetartó családnak tartjuk magunkat.
Nem akarok szembemenni ezzel, hatalmas szerencse, ha valakit olyan emberek vesznek körül, akikre számíthat, akik szeretik, akik támogatják. És még nagyobb jackpot, ha ezek az emberek az illető családtagjai. Nem elvitatni akarom az elfogadás, a tolerancia értékét, ez viszont nem azt jelenti, hogy mindig mindent le kell nyelni.
Meghozni a döntést egyáltalán nem könnyű
Bevallom, én ilyen esetekben egyre kevésbé vagyok toleráns, és egyre jobban értékelem, ha nem kell olyan emberekhez alkalmazkodnom, akikkel amúgy ezt nem tenném szívesen. És ezzel közel sem vagyok egyedül: egy kutatás eredményei szerint azok, akik valami miatt végül megszakították a családtagjaikkal a kapcsolatot, túlnyomó többségben szabadabbnak, függetlenebbnek és erősebbnek érzik magukat.
Ne értsétek félre, megszakítani a kapcsolatot egy családtaggal közel sem fáklyásmenet. Épp a fenti kutatás jutott arra, hogy azoknak, akik így döntenek, meg kell küzdeniük a veszteség érzésével és a döntésükkel kapcsolatos megbélyegzéssel is – hiszen
még mindig óriási tabunak számít kilépni egy mérgező kapcsolatból.
Meghozni a döntést egyáltalán nem egyszerű. Az első olyan eset óta, amikor megszakítottam egy családtagommal a kapcsolatot, több mint öt év telt már el. És bár a döntésemtől remélt megkönnyebbülés hamar utolért, a kapcsolat lezárása jóval több időbe telt, mert a másik fél nem volt nyitott az érzéseimre és a problémáimra, így magamban kellett helyretenni a dolgot. Sokat tanultam az esetből, és amikor most, pár hónappal ezelőtt hasonló problémával találtam szemben magam, már másképp álltam a dologhoz.
Ennek következtében hónapok óta húzódik a kapcsolat lezárása – nyilván egyikünk sem úgy indult neki, hogy soha többet nem látjuk egymást, inkább megpróbáltuk megérteni a másikat és közös nevezőre jutni. Ez a folyamat lassan hét hónapja húzódik, miközben én egyre többször érzem úgy, hogy bárcsak már az elején, szó nélkül, határozottan lezártam volna a kapcsolatot. Amivel most mégis többet viszek magammal, az a tudat, hogy én mindent megtettem. Idővel pedig eldől, hogy megérte-e.
Nem vagy egyedül
A családon belüli kapcsolatok megszakítása sokkal gyakoribb, mint azt elsőre gondolnánk. A reakcióktól tartva azonban kevesen vannak, akik őszintén beszélnek a tapasztalataikról, a jelenségről. Egy 2015-ös felmérés eredményei szerint az emberek több mint 40 százaléka idegenedik el egyes családtagjaitól, egy brit kutatás szerint pedig minden ötödik családban előfordul a jelenség.
Éppúgy, ahogy nehéz kiszállni egy bántalmazó párkapcsolatból, nem könnyű feladni egy rokoni kapcsolatot sem. Sokan évekig fontolgatják magukban a döntést, végül azonban soha nem szánják rá magukat. Vannak, akik a család szentsége miatt tolerálják a mérgező kapcsolatokat, mások bíznak benne, hogy megváltozik a helyzet, megint mások pedig azért nem lépnek, mert tartanak a másik fél reakciójától. Bármi is legyen az ok, egy mérgező kapcsolat fenntartása súlyos következményekkel járhat.
A mérgező kapcsolatok nagy terhet rónak a fizikai és mentális egészségünkre egyaránt. Az érzelmi bántalmazás következtében csökken az önbecsülésünk, nő a szorongásra és depresszióra való hajlamunk, de van, akinél szenvedélybetegség alakul ki. Egy 2007-es tanulmány megállapította, hogy a toxikus kapcsolatban élő emberek körében várhatóan gyakrabban alakulnak ki a különböző szívbetegségek, de ezek az emberek nehezebben bírják a fájdalmat és lassabban gyógyulnak a sebeik is.
Gyűlnek a problémák
Az emberek ritkán szakítják meg a családi köteléket egyetlen kirívó eset miatt. Az érintettek tapasztalatai és tanulmányok eredményei szerint általában több éve tartó rossz bánásmód áll a döntés mögött. Felismerni, hogy az adott kapcsolat nem szolgálja a javunkat, kicsit sem egyszerű. Van, amikor fokozatosan épül le a kapcsolat: kezdetben csak a találkozások száma, később pedig a telefonhívások, üzenetváltások mennyisége is csökken. Előfordulhat, hogy nincs is szükség a kapcsolat teljes felszámolására, néha elég, ha csak hátralépünk kettőt, és vannak olyan esetek, amikor egy bizonyos utolsó csepp kell ahhoz, hogy végleg megszűnjön a viszony.
Kutatások eredményei szerint a családtagokkal való kapcsolat megszüntetésének leggyakoribb okai között szerepel a szexuális, fizikai vagy érzelmi bántalmazás, elhanyagolás, a különböző függőségek, az eltérő értékrendek, valamint különböző fizikai vagy mentális egészségügyi problémák is. Ez persze nem azt jelenti, hogy csak az itt felsoroltak jelentenének elég nyomós indokot arra, hogy megszakítsunk egy rosszul működő kapcsolatot, hiszen
mindenkinek máshol vannak a határai.
Megbélyegzés
Egy családtaggal való viszony felszámolása után az ember támogatás helyett gyakran megbélyegzéssel találja szemben magát. Erre különösen nagy az esély, amikor egy szülő a felnőtt gyerekével szakítja meg a kapcsolatot. És bár a kutatások túlnyomó része a szülőkre összpontosít, a tanulmányok eredményeiből jól látszik, hogy mindkét fél életére hatással van a szakítás. Azok a gyerekek, akiket szüleik felnőttként hagytak magukra, gyakran számolnak be dühről, szorongásról és különböző frusztrációkról.
Azok, akik felnőttként döntenek úgy, hogy megszakítják a kapcsolatot a szüleikkel, sokszor nyomásgyakorlást tapasztalnak a környezetük felől. Gyakran hallják, hogy egyszerűen csak meg kéne bocsátani, tartsanak egy kis szünetet, hogy utána onnan folytathassák a kapcsolatot, ahol abbahagyták. És épp ezek azok a reakciók, amik miatt az emberek nem szívesen osztják meg a döntésüket a barátaikkal, ismerőseikkel.
Hogyan tovább?
Tovább bonyolítja a helyzetet, ha a problémás kapcsolatot megszüntettük, mégis vannak olyan események, összejövetelek, amikre az egész család hivatalos.
Nincs egyetemesen jó vagy rossz módszer a kihívást jelentő helyzetek kezelésére, mindenkinek meg kell találnia a számára járható utat.
Teljesen rendben van, ha nem mész el ezekre a rendezvényekre. Az is, ha elmész, de nem veszel a másikról tudomást. És az is, ha távolságtartóan, de illedelmesen váltasz vele egy-két szót.
Egy másik fontos szempont, amit érdemes átgondolni, az az, hogy a többi családtagnak mekkora betekintést engedsz a konfliktusotokba. El kell-e mondanod másoknak, hogy miért döntöttél a kapcsolat megszakítása mellett, vagy ez nem tartozik senkire? Ez megint egy olyan kérdés, amire nincs jó vagy rossz válasz.
Fontos végiggondolni azt is, hogy vannak-e a családban olyanok, akiken segíthet, ha kiderül a probléma. Például ha valakivel azért szakítod meg a kapcsolatot, mert gyerekként szexuálisan bántalmazott, akkor érdemes-e erről a család többi tagjával, főleg azokkal beszélni, akiknek kisgyerekük van.
Ha a család többi tagja úgy véli, hogy nincs olyan indok, ami miatt véget lehet vetni egy kapcsolatnak, nem biztos, hogy megéri megosztani velük a problémát. Ilyenkor bőven elég, ha csak annyit mondasz, hogy megvan az okod arra, amiért így döntöttél.
És végül...
Dönthetsz úgy, hogy végleg megszakítod valakivel a kapcsolatot. Dönthetsz úgy, hogy jobb az életed nélküle. De dönthetsz úgy is, hogy idővel új fejezetet nyittok, hiszen van, amikor változnak az emberek, felhagynak a függőségeikkel, terápiára járnak, szakemberhez fordulnak. Teljesen rendben van, ha idővel megpróbáljátok újra, átbeszélve a korábbi problémákat.
Akár egy kapcsolat lezárása előtt állsz, akár már túl vagy rajta, vagy éppen most kezditek újra, érdemes felkeresni egy szakembert. Egy pszichológussal való beszélgetés ugyanis segíthet rendezni azokat az érzelmeket, amelyek egy rokoni kapcsolat megszakításának az eredményeként jelentkezhetnek. Egy terapeuta segíthet az olyan problémák megoldásában is, mint például a családi események vagy a helyzet másoknak való tálalásának módja. A gyakorlati tanácsok mellett egy pszichológustól megkaphatjuk azt a fajta támogatást, amire szükségünk van egy ilyen helyzetben, és amit a környezetünktől nem minden esetben kapunk meg. A legfontosabb pedig, hogy a saját jóllétünket előtérbe helyezzük – és ennek fényében hozzuk meg a legjobb döntéseket.
