Hulladékmentes menstruáció vagy egyszer használatos termékek? Érvek és ellenérvek

Olvasási idő kb. 6 perc

Szerencsére egyre többen vagyunk, akik figyelmet fordítunk a környezettudatosságra, igyekszünk minél kevesebb hulladékot termelni, a maradékot pedig a lehetőségeinkhez mérten szelektíven gyűjtjük. Vannak olyan egyszer használatos termékek, amik nélkül, köszönjük, jól vagyunk, más dolgokról viszont nehezebb lemondani. De le kell-e egyáltalán? Hol húzzuk meg a határt a szívószálak, műanyag zacskók és tamponok tengerében?

Egy nő élete során átlagosan 3000 napot, azaz több mint 8 évet menstruál. Ez alatt az idő alatt nagyjából 12 ezer eldobható terméket (tampont vagy betétet) használ el, ami körülbelül 150 kg-ot jelent fejenként. Máshonnan megközelítve a dolgot: ennyi betét elég lenne akár két minibusz megtöltéséhez is. És hogy miért fontos mindez? Mert az átlagot nézve a menstruációs termékek 90 százaléka műanyag: egyetlen betét annyi műanyagot tartalmaz, mint négy nejlonszatyor. Tehát ha környezettudatosságról és az általunk termelt hulladék csökkentéséről van szó, elkerülhetetlen beszélni róla.

Egy fokkal bonyolultabb a téma, mint lecserélni a műanyag zacskókat két-három tartósabb vászontáskára, hiszen ahány nő, annyiféle ciklus létezik. Ennek megfelelően nem lehet vita tárgya, hogy melyik menstruációs eszköz a legjobb, hiszen mindenkinek más válik be. Szerencsére ma már minden egyszer használatos terméknek van hulladékmentes megfelelője, sőt már a hozzáférhetőség sem okoz gondot, ezért a heti kérdésünk így szól: zero waste eszközök vagy a jól bevált tampon és betét?

A piszkos anyagiak

A női higiéniai termékek nemcsak a környezetre, de a pénztárcánkra is komoly terhet rónak. A szükséges görcsoldó és fájdalomcsillapító beszerzésén egyelőre sajnos nem tudunk spórolni, de a menstruációs termékeken igen: egy intimkelyhet nagyjából 4-5 doboz tampon árából már be tudsz szerezni, és 10 évig nem is kell újat venned. A mosható betétek ára 2-3000 forint között mozog, egy ciklushoz átlagosan 6-8 betétre van szükség, amit 5 évig biztosan használhatsz majd. Menstruációs bugyiból pedig elég, ha napi kettővel számolsz, ezek ára nagyjából 8-10 ezer forint között mozog, de biztos, hogy ezeket is hosszú évekig tudod használni. Hosszú távon tehát jobban járunk anyagilag, ha a hulladékmentes megoldások mellett döntünk.

Az összetevők pedig...

Nem vagy egyedül, ha fogalmad sincs, hogy mi minden kell az eldobható menstruációs eszközök előállításához – ezt ugyanis a legritkább esetben tüntetik fel a csomagoláson. Az eldobható termékek nemcsak rengeteg műanyagot, de különféle vegyszereket is tartalmaznak. Fehérítésükhöz például klórt használnak, továbbá a zselét, amit tartalmaznak, többnyire kőolajszármazékokból (polietilén) állítják elő. Emellett a legtöbb tampon alapanyaga általában pamut és/vagy műselyem. Gyártásuk során klórt, illatanyagot, felületaktív anyagokat és egyéb vegyi anyagokat is felhasználnak, a fehérítést dioxinnal oldják meg, a nedvszívó képességet pedig a polikarbonát növeli. A pamut alapanyaga, a gyapot az egyik legérzékenyebb haszonnövények közé tartozik, ezért évente többször permetezik gyomirtóval, rovarirtóval, gombairtóval. A tamponokat úgy tervezték, hogy jó nedvszívó képességűek legyenek, ennek köszönhetően azonban nemcsak a vért szívják magukba, hanem a jótékony baktériumokat is, amik egészségesen tartják a hüvelyflórát. Ha megváltozik belül a pH-érték, az növelheti a fertőzések és a gombás betegségek kockázatát.

Az alternatívák

Talán az egyik legismertebb zero waste női higiéniai eszköz az intimkehely. A legtöbb kehely 100 százalék orvosi szilikonból készült, a felszíne sima, így a baktériumok nem tudnak megtapadni rajta, és a legjobb, hogy védelmet nyújt akár 10-12 órán keresztül is. A tamponhoz hasonlóan még a hüvelyben összegyűjti a vért, de nem szívja magába (a jótékony baktériumokkal együtt), így nem okoz hüvelyszárazságot, sőt használata következtében fehérítővel kezelt műszáldarabkák sem maradnak a hüvelyben, és a TSS (toxikussokk-szindróma) előfordulása is szinte teljesen kizárható.

A mosható betétektől sokaknak azért tartanak, mert félnek, hogy olyan érzés viselni, mintha pelenkát hordanának. Akik viszont kipróbálták, határozottan állítják, hogy a bőrrel érintkező 100 százalék pamutnak köszönhetően kényelmes viselet, ráadásul maximálisan megbízható, használat után pedig elég kiöblíteni, majd a többi szennyessel együtt a mosógépbe dobni. A mosható betétek működési elvét követi a menstruációs bugyi is, amely jellemzően közepes és gyenge vérzés esetén ajánlott, illetve erős vérzés esetén kiegészítő megoldásként. A menstruációs bugyi mosható, újrahasználható, nem büdös, nem szivárog, és a viselése is olyan érzés, mintha egy basic fehérnemű lenne rajtad.

A legfontosabb a kényelmed, minden más csak utána jön
Fotó: Adene Sanchez / Getty Images Hungary

Nem mindig jó megoldás

Vannak nők, akik számára nem az a kérdés, hogy melyik terméket válasszák, hiszen a menstruációs szegénység Magyarországon is több ezer lányt érint. Ők rendszeresen hiányoznak az iskolából és később a munkából is, mert nem elérhetők számukra az alapvető női intimhigiénés termékek. A különböző kényszermegoldások kitalálása mellett komoly pszichés terhet is jelent számukra a nőiességük megélése, gyakran beszélni sem mernek a gondjaikról. A megfelelő tisztálkodási lehetőségek nélkül pedig fel sem merül a többször használatos termékek alkalmazása.

Azok, akik annak ellenére az eldobható termékek mellett döntenek, hogy megengedhetik maguknak az alternatív megoldásokat, általában a vér látványát hozzák fel ellenérvnek. Nem akarják látni, még annyi időre sem, amíg kimossák a használt terméket. Felmerül még, hogy macera lehet egész nap a táskánkban hordozni egy már használt betétet, egy munkahelyi bugyicseréről meg már nem is beszélve. Ezeken persze segíthet, ha fokozatosan áll át az ember a hulladékmentes megoldásokra, kitapasztalva, hogy mi az, ami az ő ciklusához a leginkább passzol. És hogy mi mindent érdemes még számításba venni? Megkérdeztem a szerkesztőség tagjait:

„Olvastam a szilikonkübliről és a mosható betétekről, utóbbiak ráadásul kreatívak és szépek, de amióta a gyerekem kinőtt a – szintén nem mosható – pelenkás korból, én nem vagyok hajlandó ezért pluszban mosni. Igaz, hogy a küblit nem is kell mosni, csak öblíteni, de ez iránti averziómat meg a szülésnek köszönhetem. Nagyon boldog vagyok a színes és eldobható betétekkel, lehetőleg olyat használok, amin szívecske van, ezzel is jelezve magamnak, hogy ilyenkor is szerethető vagyok. Mivel a lányom nemrég csatlakozott ehhez a negyven évig tartó gyönyörűséges jelenséghez, a fürdőszobában szó szerint hegyekben állnak a különböző méretű betétek. Egyszer lehet, hogy eljutunk a környezetvédelmi szempontokig, de egyelőre csakis a kényelem fontos – és a szívecskék.”

Csakis a kényelem fontos – és a szívecskék
Fotó: Oleksandra Troian / Getty Images Hungary

„Én nagyon támogatom, hogy itt is elkezdjük a zero waste-re törekvést, hiszen rengeteg szemetet termelünk ezzel is, de számomra egyelőre csak a kehely az, ami szóba jöhet, és amit használok is. Próbáltam a mosható betétet is, de eleve csak akkor, ha napközben (idegen helyen) nem kell cserélni, mert az tuti, hogy használtan nem rakom be a táskámba, és szerintem ezzel nem vagyok extra finnyás, mindennek van határa. Nekem a mosásával nincs bajom egyébként, de van vele egy másik baj: hosszanti irányban nem lehet rögzíteni, ezért előre-hátra csúszkál, szóval nem az igazi, sőt ez nagy baj, nekem kizáró ok.”

„Én úgy vagyok vele, hogy nagyon támogatok mindenkit, aki ilyen menő dolgokat használ, csak én még nem tartok itt. Nem tartom undorítónak a mosós textileket vagy ilyesmi, csak én ilyenekben nagyon szégyenlős vagyok, és kb. kevés szörnyűbb dolgot (kis túlzással) tudok elképzelni, mint hogy valahogy kiesik a táskámból az otthoni mosásra váró cucc. Amúgy nem feltétlenül ezt gondolom a fenntarthatóság felé teendő legelső lépésnek, de mindenképpen ki fogom próbálni hamarosan, hogy tudjam, mennyire élhető a dolog. És ha az, akkor rajtam nem fog múlni.”

„Sokáig viszolyogtam a zero waste megoldásoktól, de úgy egy éve a műanyagmentes júliustól megihletődve vettem néhány mosható betétet. Elsőre elég drágának tűntek, és macerásnak találtam a mosogatásukat, de rájöttem, hogy viszonylag hamar behozzák az árukat, soha nem lehet belőlük kifogyni (tipikusan az az ember vagyok, aki akkor jön rá, hogy valami el fog fogyni, amikor már csak az üres csomagolását találja meg), és nem olyan nagy kaland használat után elmosni őket, mint ahogyan hittem. Azóta is használom őket, bár inkább csak akkor, amikor otthon dolgozom (mostanában ez gyakran előfordult), és ha a városba megyek, inkább a klasszikus (eldobható) megoldásokkal élek. Az eddigi hulladékmentes kalandjaim egyik nagy tanulsága az volt, hogy semmit sem kell erőlteteni, nem kell tökéletesen zero waste élni és működni, ha pedig nem megy, inkább feladni az egészet. Teljesen rendben van, ha nem tudunk mindent bevállalni, a lényeg, hogy próbálkozzunk, és találjuk meg azokat a megoldásokat, amik számunkra és a Föld számára is a lehető legjobbak."

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Mózes Zsófi
Mózes Zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.