Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Igaz-e vagy hamis a következő négy állítás? 1. Aki katonának áll, az általában véve merészebb és hazafiasabb érzelmű, mint az átlag. 2. Az akaraterő az egyik legfontosabb ahhoz, hogy kitartó legyél és nagy célokat érj el. 3. A reziliencia (lelki állóképesség) személyiségvonás. Valakinek megvan, másból hiányzik. 4. Ahhoz, hogy sikeres és gazdag legyél, a legfontosabb dolgok a kemény munka, a tehetség és a kitartás.
Ha a fenti kérdésekre többségében igennel válaszoltál, akkor beleestél az alapvető attribúciós hibába – abba az általános emberi kognitív torzításba, mely az emberek viselkedését inkább belső, a személyre jellemző okokkal magyarázza és nem veszi eléggé figyelembe a környezet hatásait –írjaNoam Shpancer a Psychology Todayen.
Kétségtelen, hogy mind a személy belső jellemzői, mind a környezeti hatások magyarázattal szolgálnak a megjelenő viselkedésre. Azonban nagyon sokszor, sőt az esetek messze túlnyomó többségében a környezeti tényezők jobb magyarázatot adnak, mint az ember belső jellemzői. Nézzük a fenti példákat:
Szeretjük azt hinni, hogy a katonák bátrak és hazafiasak. Holott egyáltalán nem biztos, hogy a merészek és hazafiasak mennek katonának. Valójában a gazdasági, oktatási és családi háttér sokkal jobban bejósolja, hogy valakiből katona lesz-e.
Azt mondjuk az embereknek, hogy fejlesszék az akaraterejüket, hogy elérhessék a céljaikat. Pedig a célok elérésében sokkal nagyobb szerepe van a szokásoknak és a rendezett körülményeknek, amelyek megteremtik azt a helyzetet, amiben nincs is szükség az akaraterőre ahhoz, hogy a célod felé haladhass. Ha abba akarod hagyni az ivást, akkor sokkal jobban jársz, ha nem mész többet kocsmába, új, nem ivó barátokat és alkoholmentes szórakozási lehetőségeket keresel, mint ha ülsz a bárban, és az akaraterőd segítségével igyekszel nem inni.
Írj nekünk
Szerzőnk, Szalay Ágnes pszichológus, több mint 15 év szervezetfejlesztési tanácsadói tapasztalattal. A SelfGuide pszichológiai műhely egyik alapítója. Coachként támogatja ügyfeleit céljaik megtalálásában és elérésében, legyen szó munkahelyi, vezetői vagy személyes fejlődési igényről. Motivációs elakadással, karrierváltással, stresszkezeléssel, szakmai, vezetői fejlődéssel kapcsolatban lehet hozzá fordulni személyesen, vagy olvasói levélben, melyre (a névtelenséget megőrizve) a Dívány.hu-n is szívesen válaszol.
Az állóképesség is jórészt a környezeten múlik
Akiket reziliensnek tartunk, azok nagy nyomás alatt, nehézségek közepette is képesek teljesíteni. Azt gondoljuk, hogy ez az adottságuk, személyiségük ereje. Holott kutatások bizonyították, hogy a reziliencia nagyrészt abból fejlődik ki, hogy az adott embernek milyen kapcsolatai vannak a környezetében, milyenek a korábbi tapasztalatai.
Mások vagyonát és sikereit hajlamosak vagyunk a saját erőfeszítéseiknek betudni: keményen dolgoztak és tehetségesek voltak. Ez talán igaz is, mégis a vagyon és a siker sokkal inkább a környezeti tényezőknek tudható be. Legnagyobb esélyed akkor van arra, hogy felnőttként gazdag legyél, ha gazdag családba születsz.
A környezetünk sosem hasonló
Az alapvető attribúciós hibára mélyen gyökerező hajlamunk van. Ezzel különböztetjük meg egymástól az embereket. Feltesszük, hogy a környezeti tényezők – például egy osztály – azonosak, és akkor az egyik gyerek ilyen, a másik olyan, személyiségétől függően. Pedig a környezeti tényezők sosem azonosak, és ha nem vesszük figyelembe a hatásukat, akkor hibát követünk el.
Ennek a tévedésnek a terjesztésében a pszichológia is hibás. A pszichológia az egyéni tulajdonságokra, különbségekre, jellemzőkre fókuszál, és erősíti ezzel azt az individualista nézetet, ami társadalmunk sajátja, és ami azt sugallja, hogy bármi lehetséges, és minden csak rajtad és a te fejlődőképességeden múlik.
Szembesülj a hibáiddal, fejleszd a készségeidet, kommunikációdat, küzdd le az akadályokat, gyengeségeidet, és majd elnyered a boldogságot. Ez azért hamis kép, mert teljesen kihagyja a környezet szerepét. Ha valaki éhezik, esetleg zsemlét lop a boltban. De nem lopna zsemlét, ha nem lenne éhes, és teljesen felesleges a lopás elkerülendő voltáról előadást tartani neki.
Ha veled van baj, akkor a világgal nincs
Az egyéni jellemzők és az egyéni felelősség hangsúlyozása jó eszköz azokkal szemben, akik a rendszer kritikusai. Ha a rendszer meggyőz arról, hogy a problémáid oka te magad vagy, akkor ugye nem a rendszer a hibás. Ha az áldozatokat okolják a személyes felelősség zászlaja alatt, akkor azzal erősítik az „igazságos világ” hamis nézetét is, miszerint ha valakinek jól megy, az megérdemli, ha valaki pedig szenved, akkor biztosan valamit rosszul csinált.
A külső tényezők jelentőségének hangsúlyozásával mintha magam ellen is beszélnék, hiszen coachként az emberek személyes fejlődését szeretném segíteni – és hiszek ennek a munkának a hasznosságában. Abban viszont nem hiszek, hogy minden csak rajtunk múlna, egyedül a mi felelősségünk lenne az, hogy mire visszük az életben. Sokszor látom azt, hogy akik hozzám fordulnak, elégedetlenek a teljesítményükkel, önmagukkal, mert olyan elvárásokat támasztanak a személyes felelősségük nevében önmaguk felé, amik megvalósulását a „rendszer”, amiben élünk, a környezet nem teszi lehetővé.
Vegyük például a kisvárosi vállalkozót, aki több évtized sikeres vállalkozásával a háta mögött most megkérdőjelezi önmagát és alkalmasságát a feladatra. Nem tartja lehetetlennek, sőt látja is, hogy megváltozott az üzleti környezet és kultúra, mégis úgy érzi, ő nem elég „tökös”, és meg kéne tudni oldania a dolgait a megváltozott játékszabályok között is. Vagy a fiatal reklámszakembert, aki hiába dolgozik jó fizetésért egy fancy cégnél, úgy érzi, sehol sincs a kollégáihoz képest, mert albérletben lakik, azoknak meg saját belvárosi lakásuk van. Érti ő, hogy a kollégáknak a szüleik vették a lakást, de azt gondolja, hogy mégiscsak akkor lenne velük egy szinten, ha ez is meglenne már neki is. Vagy az anyát, aki azzal vádolja magát, hogy nem elég nőies, vidám és vonzó – és leszámítja e képből azt a tényt, hogy öt éve nem aludt végig egy éjszakát sem, nem sportolt vagy volt kettesben a párjával, és napi tizenhat órát rohan a gyerekei meg a házimunka után.
Önmagunk és mások munkájának, viselkedésének, eredményeinek a megítélésekor érdemes észben tartani ezt az alapvető attribúciós hibát, és figyelembe venni a környezeti tényezőket is. Mégpedig úgy, hogy elkerüljük, az „értem én, hogy nehéz neki (nekem), de mégis…” kezdetű mondatokat. Ezzel talán valósabb képet látunk majd a világról és a benne élő emberekről – és akár még a felesleges és az életünket megkeserítő ítélkezéstől is megszabadulhatunk.
