Mindenki találkozott már olyan emberrel, aki mélyen meg volt győződve az igazáról. Hamar eldöntötted, hogy nincs értelme vele vitatkozni, pláne nem politikai kérdésekről, hiszen véleményének felsőbbrendűségében és az ő egyetlen igazságában megingathatatlan. Talán neked is vannak olyan témáid, amikben így érzel, és amikben nem fontolsz meg más véleményeket. De vajon tényleg nem érdemes és ezért nem lehet ilyen helyzetben értelmes vitát folytatni? Hall és Raimi kutatása szerint ez koránt sincs így.

A példa nélküli járványhelyzet, amiben igen kevés dologról volt biztos tudásunk, bővelkedhetett azokban a helyzetekben, ahol egyesek a bizonytalanságban vergődtek, mások pedig biztosnak hitt gondolataik bástyáit védték. Ezt tutibiztos az amerikaiak eresztették a világra, magától nem történik ilyen! Felesleges a maszk! Persze a hiányos hivatalos információáramlás nem segítette, hogy biztosabb alapokon nyugvó véleményt formáljunk, és az ember számára elég elviselhetetlen a bizonytalanság hosszú távon. Azt tapasztaltam, hogy akik nagyon hittek valamilyen, járvánnyal kapcsolatos teóriában, azok egyfajta „mondhattok nekem bármit, ez már csak így van” attitűddel vettek részt a témáról való beszélgetésekben. Ez persze nem újdonság. Normál esetben is, ha valaki nagyon meg van győződve a – politikai – véleménye igazáról, az kevéssé győzhető meg érvekkel. Most viszont az is feltűnő volt, hogy a nagyon határozott nézetű emberek egy-két hónap elteltével a vírushelyzet kapcsán már néha változtattak a véleményükön. Ahogy alakult a közvélekedés, úgy az ő véleményük is formálódott, ami alátámasztja azt, amit Hall és Raimi is felfedeztek a határozott vélemények kapcsán.

Dunning–Kruger-effektus

A Dunning–Kruger-effektusról talán már sokan hallottak: minél kevesebbet tud valaki egy témáról, annál többnek érzékeli a saját tudását, és minél többet tud valaki, annál inkább alábecsüli a tudásának mértékét. Ez ugye a magabiztos hozzá nem értők és a nagy tudású, bizonytalan „egyrészt-másrészt”-ozók pszichológia törvénye. Dunning és Kruger ezt a pszichológiai torzítást eredetileg tantárgyakkal kapcsolatban, tehát viszonylag konkrétan megítélhető területeken mutatta ki. A kisebb tudású diákok azt hitték, hogy az átlagnál többet tudnak, míg a nagyobb tudásúak saját ismereteiket az átlagénál kevesebbre értékelték. Tévedésük világosan tesztelhető volt.

Hall és Raimi arra voltak kíváncsiak, hogy mi a helyzet a politikai véleményekkel. Itt ugye lehetetlen egzaktul megítélni a vélemény helyességét, ugyanakkor tipikusan olyan terület, ahol sokan a maguk nézeteit magasabb rendűnek, igazabbnak ítélik, mint másokét. Kétféle mutató is van a véleménnyel kapcsolatban. Az egyik a vélemény magasabbrendűsége, vagyis hogy azt hiszem, az én véleményem többet ér, mint az övé. Mert jobb, igazabb – az egyetlen helyes vélemény. A másik a véleményemmel kapcsolatos önbizalmam – vagyis hogy mennyire hiszem azt, hogy a nézetem megalapozott, mennyire bízom benne, hogy helyes. Hallék a magasabbrendűség jelenségét vizsgálták politikai kérdésekben.

Lehet, hogy tényleg többet tudnak?

Azt az alapkérdést tették fel, dicséretes elfogulatlansággal, hogy vajon úgy van-e, hogy aki a véleményét a másokénál magasabb rendűnek tartja, az valóban többet tud az adott témáról, és kvázi megalapozott az ítélete arról, hogy az ő véleménye a jobb. Olyan embereket kerestek, akik bizonyos ellentmondásos politikai témákban (terrorizmus, civil jogok vagy a javak újraosztása) azt gondolták, hogy a véleményük magasabb rendű másokénál. Majd utána letesztelték, hogy mennyi tényt ismernek az adott kérdéskörben. Azt is megkérdezték, hogy az alanyok mennyire tartják magukat jól informáltnak a témában. Az első eredmény alátámasztotta a Dunning–Kruger-effektust: minél inkább azt hitte valaki, hogy a véleménye a kérdésben magasabb rendű, annál többre tartotta a kérdéskörrel kapcsolatos ismereteit, amit viszont a kitöltött tesztek nem igazoltak vissza: kevesebb információval rendelkeztek a kérdésben, mint azok, akik nem gondolták magasabb rendűnek a véleményüket. Ez utóbbiak viszont alábecsülték saját ismereteik szintjét.

Nem is igyekeznek több ismeretet szerezni

Arra is kíváncsiak voltak a kutatók, hogy mennyire motiváltak a véleményük magasabbrendűségében hívők a tudásuk árnyalására, új információk befogadására. Újságcikkcímeket mutattak nekik, és megkérdezték tőlük, hogy melyik cikket olvasnák el a kísérlet után. A címek vagy az ő véleményükkel összhangban voltak, vagy azzal ellentétesek. A véleményükben nagyon biztosak szinte csak olyan cikket választottak, ami egybehangzott az ő véleményükkel, nem voltak kíváncsiak azzal ellentétes érvekre, tényekre. Tehát nemcsak alulinformáltabbak voltak annál, mint amit képzeltek magukról, de figyelmen kívül is hagyták azokat az információforrásokat, amelyekkel bővíthették volna ismereteiket.

Attól, hogy magabiztos, még nem biztos, hogy igaza van

Fotó: fizkes / Getty Images Hungary

A kutatássorozat befejező részében találtak azért biztató eredményeket is a kutatók. Ha visszajelzést kaptak a magasabb rendű véleménnyel rendelkező emberek, akkor változtattak. Vagy elmondták nekik, hogy akiben ennyire nincs kétség a saját gondolata helyességéről, az általában kevesebbet tud a témáról, mint hiszi, vagy pedig megmutatták nekik a teszteredményüket, ami elég világosan jelezte, hogy a pontszámuk alacsony, ismereteik hiányosak. Ebben az esetben változtattak azon, hogy mit hisznek saját gondolataikról, a felsőbbrendű véleménybe vetett hitük kissé elpárolgott. Az információkeresési mintázatuk is megváltozott: nagyobb kedvvel nyúltak olyan cikkekhez, amiket korábban félredobtak, hogy nem érdekli őket. Egyfajta információkereső viselkedésbe kapcsoltak, hogy hiányosságaikat pótolják.

Ennek a kutatásnak az a tanulsága, hogy abban nincs hiba, amit már korábban is sokan kimutattak: hogy aki okosabbnak hiszi magát másoknál, aki lenézi mások véleményét, az általában kevesebbet tud, mint mások. Másrészt viszont lehet azért továbbra is bízni az emberi racionalitásban, mert visszajelzés hatására az ilyen emberek is hajlandók belátni hiányosságaikat, és pótolni azt a tudást, amit még nem szereztek meg.