„Jól megvagyunk a párommal, csak néha bizonytalannak érzem magam. Félek, hogy nem keresek eleget, nem nézek ki elég jól, unalmas dolgokat mondok, és nem vagyok olyan kreatív szerető, mint amilyenre a partnerem vágyna” – ki ne élt volna már meg hasonlókat? Mit érdemes tenni, amikor ilyen dinamikák indulnak be egy párkapcsolatban?
A fenti beszámoló hátterében persze több lehetséges forgatókönyv is állhat. Természetesen előfordulhat, hogy egy (érzelmileg) bántalmazó kapcsolatról van szó, amelyben az egyik fél módszeres manipulációkkal igyekszik a másikat a teljes kontrollja alá vonni azáltal, hogy a maradék önértékelésétől is megfosztja. Ha szeretnéd tesztelni, hogy mennyire vagy képes felismerni bántalmazó kapcsolati mintákat, kattints korábbi cikkünkre.
Azonban az is megeshet, hogy egy olyan kapcsolatról beszélünk a fenti példa kapcsán, ahol alapvetően megvalósul az egyenlőség, tehát az én, az ő és a mi egyformán teret kap. Az is lehet, hogy a partner gyakran kifejezi, mennyire értékeli az illetőt, de valamiért ezek a pozitív megerősítések nem tudnak tartósan megmaradni a személy pszichés rendszerében: folyamatosan újra kell töltögetni őket, ami egy idő után nagyon megterhelő az őt szerető emberek számára. Erről az esetről írt izgalmas cikket Kris Gage, a Medium egyik szerzője, amelyet kiegészítve közlünk.
A bizonytalanságainkat sokszor a múltból hozzuk
A kint és a bent megkülönböztetése pszichológiai szempontból sokszor nem olyan könnyű, mint azt elsőre gondolnánk. Egyrészt a bántalmazók előszeretettel okolják mindenért az áldozatot, hogy ezzel tagadják a bántalmazást, vagy legalábbis jogos reakcióként tüntessék fel azt. Másrészt a nem bántalmazó kapcsolatokban is projektálunk (helyes latin kifejezéssel projiciálunk) időnként, ami azt jelenti, hogy a saját belső tartalmainkat vetítjük ki a másikra, neki tulajdonítjuk azokat. Erre lehet példa, amikor valaki úgy érzi, hogy igencsak alacsony az önértékelése, és rögtön arra a következtetésre jut, hogy a partnere nem értékeli őt eléggé. Persze ha vannak ismereteink az érzelmi bántalmazás működéséről, a partnerünkről, illetve önmagunkról is, akkor ki tudjuk bogozni ezeket a szálakat. Ebben mindig sokat segít, ha egy harmadik, külső nézőpontot is be tudunk vonni, valaki olyannak a véleményét is meg tudjuk hallgatni, akinek a helyzetértékelésében megbízunk.
Tegyük fel, hogy minden forrásból azt a jelzést kapjuk, hogy mi vagyunk azok, akiknek (még!) nem sikerült szilárd alapokon nyugvó önértékelést kiépíteni. Vagy azért, mert nehéz gyerekkorunk volt, vagy mostanában értek krízisek minket, netán az előző partnereink okoztak sérüléseket. Bármelyikről is legyen szó, ebben az esetben a probléma helyrehozása hosszabb időt igényel, és elsősorban nem a partner kedvességén fog múlni – persze a társas támogatás mindig sokat jelent –, hanem rajtunk. Persze ennek fontos részét képezi a kritikai tudat kialakítása is, hogy tisztában legyünk a minket érő társadalmi hatások természetével: azzal, hogy a kapitalizmusnak nem áll érdekében, hogy elégedettek legyünk magunkkal, hiszen akkor semmi sem ösztönözne arra, hogy még többet fogyasszunk.
Ha hézagos az önértékelés, kifolyik a szeretet
Amikor valakinek önértékelési nehézségei vannak, a pszichés rendszere úgy funkcionálhat, mint egy feneketlen hordó: a környezetében élők folyamatosan hordják bele a vizet, ám alul nagyon hamar kicsorog minden pozitív visszajelzés, törődés, megerősítés. Az, hogy valaki csak rövid ideig, mintegy átmenetileg képes szeretve érezni magát, őt is kiszolgáltatottá teszi, illetve hosszú távon rendkívül kimerítő lehet azoknak az embereknek is, akik tölteni igyekeznek őt. Minél többet öntenek ugyanis bele, annál több folyik ki, és ez a folyamat soha nem ér véget. Ebben a helyzetben nem a még több szeretet a megoldás (amit egy ponton túl szinte képtelenség tovább növelni), hanem a hordó megerősítése: az, hogy a személy önértékelését belülről is minél több minden tartsa, ne kelljen folyamatosan kívülről megtámogatni. A magas önértékelésű ember rendszere tehát egy sokkal masszívabb edény, amely képes megőrizni a szeretve levés érzését, így nincsen szüksége folyamatos külső megerősítésre.
Vállalj felelősséget a jóllétedért!
Tiszteld meg mások szeretetét azzal, hogy dolgozol magadon, és olyan hordót építesz, ami lehetővé teszi számodra, hogy meg tudj telni mások feléd mutatott pozitív érzéseivel. Hogy el tudd egyáltalán hinni, hogy téged lehet szeretni. Ne legyél lyukas hordó, aki folyamatosan a többi ember megerősítéseitől függ. A lelki egészségedért neked kell felelősséget vállalni: akár azzal, hogy meghúzod a határaidat azokkal az emberekkel szemben, akik bántanak téged, akár azzal, hogy energiát fektetsz az önismereted fejlesztésébe, hogy képes legyél kipótolni a hézagokat. Bár óriási közhelynek hangzik, de az önmagad és a mások iránt érzett szeretet képessége összefügg. Ha magadat megtanulod szeretni, a hozzád közel állókkal is kiegyensúlyozottabb lehet a kapcsolatod. Ehhez pedig nem megspórolható az a pszichés munka, amit csak te tudsz elvégezni, még akkor is, ha mások támogatása nagy segítség benne.
