Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Mondtad már, hogy „halálosan unom” ezt az egészet? Gondoltad már úgy, hogy ez vagy az „dögunalmas”? Érezted már magad „végzetesen” egykedvűnek? Akár valamelyik iskolai órád képe rémlett most fel, akár a jelenlegi helyzetben önt el a vigasztalhatatlan unalom érzése, nem véletlen, hogy a halált és a dögrovást emlegetted. Az unalom ugyanis tényleg végzetes lehet. Vagy legalábbis halálosan rossz érzés.
Latinóra. Az óra eleji páni félelem a feleléstől már a múlté, de annyi erőt kivett az emberből, hogy eleve úgy érzi magát, mint akit agyoncsaptak. Levegő nulla, szellő se lebben, a tanár végig ugyanazon a hangszínen beszél bizonyos deklinációkról. Mintha végtelenített magnófelvételről szólna a ragozási sor. Beakadt a lemez? Most valahol, valaki egy olvasmányból kántál. Valami bárány és farkas, akik a pataknál vitáznak. Hogy jön ez ide? Mi dolgom egy több ezer éves báránnyal? Hova lehetne innen elszaladni? A 30 fős osztályból 25 fejében egy és ugyanaz a gondolat: annyira unatkozom, hogy meg tudnék halni.
Bármely más, számodra tűrhetetlenül unalmas szituációval behelyettesítheted a fentieket: rettenetes érzés, az biztos.
Mi is az unalom?
Az unalom a tehetetlen éberség nagyon kellemetlen, a kielégítetlenség érzésével járó állapota. Az a szörnyű benne, hogy éber vagy és átéled a teljes fásultság és motiválatlanság állapotát. Azt, hogy bár valami ösztönző, értelmes dolgot kellene csinálni, de belső (például a motiváció hiánya) vagy külső (végtelenül ingerszegény környezet) okok miatt ez lehetetlen. Ha legalább aludhatnánk! De nem.
Az eredmény fásultság, frusztráció és az életkedv rohamos csökkenése. Ilyesmit – még ha különböző mértékben is – mind érzünk, az utóbbi hetek részleges elzártsága pedig nem segít a dolgon. És nem azért, mert otthon ne csinálnánk semmit. Unatkozni bokros teendők mellett is lehet, ha azok nem jelentenek kihívást, vagy ha szociális izolációban kell őket folytatnunk.
Mi okozhat unalmat?
Unatkozni legalább annyiféle dologtól lehet, mint amennyiben örömünket tudjuk lelni. Nem mind ugyanattól, és nem is ugyanolyan mértékben éljük át az unalmat: a fenti példára visszatérve: öt tanuló számára a latinóra fejleményei kifejezetten izgalmasak és motiválók voltak. De akármennyire is más legyen az érdeklődési körünk vagy a habitusunk, van pár olyan tényező, ami jellemzően az unalom irányába hat.
Monotónia
Az unalom sokban hasonlít a mentális fásultsághoz, és nagyon könnyen ered abból, ha hosszú ideig tartó vagy ismétlődő és kevés figyelmet igénylő tevékenységet végzünk. Ilyen tevékenység nemcsak a fentebb említett ragozási sor ismételgetése lehet, de egy többórás várakozás vagy egy számunkra túlságosan alternatív színházi előadás végigszenvedése is. De ki se kell mozdulnunk ehhez: otthonlétünk ideje alatt is ezzel nézünk szembe, amikor a negyvenedik reggelt kell a Kréta-felület átböngészésével nyitnunk.
Hiányzik a flow
A flow olyan kegyelmi állapot, amikor az épp végzett tevékenység optimális kihívást jelent a számunkra. Ebben az üzemmódban kreatívak és produktívak vagyunk, ráadásul nem is érezzük megerőltetőnek a feladatokat. Sőt, inkább tölt bennünket az adott aktivitás. Ezzel szemben ha feladataink az optimálisnál kevesebb kihívást jelentenek – jelen helyzetben például azért, mert otthonról csak munkánk kreativitást kevésbé igénylő részét tudjuk elvégezni –, már kopogtat is az unalom. Ha meg túl magasan van a léc – mert mondjuk úgy kell segítenünk gyerekünk online átállásában, hogy mi is utoljára az Iwiwhez csatlakoztunk –, stressz és frusztráció következik be. Agyunk kikapcsol, és megint jön az unalom.
Igény az újdonságra
Nem mindannyian unatkozunk egyenlő mértékben. Azoknál, akiknek eleve nagyobb igényük van az újdonságokra, akik jellemzően élménykereső üzemmódban vannak, a nóvum hiánya nagyon könnyen unalomhoz vezethet. Azok az adrenalinfüggők, akik eddig a quadozást váltogatták a sziklamászással, most könnyen végzetesnek érezhetik az ingerszegénységet, de azok sem unatkoznak kevésbé, akik rendszeresen jártak színházba, moziba, kiállításra, vagy akik munkájuk során nap mint nap új emberekkel találkoztak.
Figyelemhiány
Azok a dolgok, amelyek nem ragadják meg a figyelmünket, azonnal unalmassá válnak, és azok az emberek, akik eleve kihívásokkal küzdenek a figyelmük terén, sokkal könnyebben unatkozhatnak és frusztrálódhatnak ettől az érzéstől. A véget nem érő Zoom-meeting, amit „mert miért ne” alapon hívtatok össze, de semmiféle információt nem közvetít a számodra, melegágya a figyelemhiányos unalomnak.
Hiányzó érzelmi tudatosság
Azok az emberek, akik számára érzelmeik felismerése nehézséget jelent, szintén könnyebben élnek át unalmat, mert még nehezebb nekik, hogy valós igényeiket felismerjék és kielégítsék. Ha sokszor vagy úgy, hogy nem tudod megfogalmazni, mi a baj, csak vacakul érzed magad, vagy rácsodálkozol virágos jókedvedre, nem tudván az okát, valószínűleg könnyen kezdesz unatkozni is, mert nem ismered fel, mi hiányzik ahhoz, hogy kicsit motiváltabb, koncentráltabb legyél.
Az önszórakoztató képesség hiánya
Vannak, akiknek kiváló taktikáik vannak az unaloműzésre, másoknak nincsenek kész válaszaik arra, hogy a négy fal közé szorultak. Ők határozottan jobban unatkoznak, mint azok, akik már a karantén első napján TikTok-videók gyártásába fogtak, és csak még egykedvűbbek lesznek, amikor ezeket a klipeket pörgetik.
Nem nálad a kontroll
Azokban a helyzetekben, amikor úgy érezzük, nincs érdemi hatásunk a dolgok menetére, vagy amikor nem tehetjük azt, amit szeretnénk, frusztrációt és unalmat élhetünk át. Ha úgyis mindegy, mit csinálok, mi motiváljon – igaz? Nemcsak a kamaszok általános életérzése ez, de mindazoké, akik felismerték, mennyire minimális az eszköztáruk arra, hogy a járvány kimenetelét befolyásolják.
Szociális izoláció
Az ember társas lény, így elegendő szociális interakció híján unatkozni kezd, főleg ha egyébként extrovertált. Szerencsés az, aki nem unja el a saját társaságát, a többieknek meg marad az az érzés, hogy már tükörbe nézni sincs kedve.
Kultúra
Egyes elméletek szerint az unalom – legalábbis az, hogy széles tömegek unatkozzanak – a modern életmód kényelmére vezethető vissza. Ameddig a többségnek minden energiáját lefoglalta, hogy ételhez jusson és fedelet szerezzen a feje fölé, nem igazán unatkozott az ember. Mások vitatják, hogy ez így volna. Nemcsak egy Pompejiben feltárt „unatkozom” falfirka bizonyítja ennek ellenkezőjét, de az is, hogy otthonlétedben hiába takarítasz, házitanítasz és home office-olsz egyszerre, gond nélkül tudod halálosan unni az egészet.
Na de akkor hogy is okoz ez bajt?
Senki sem szeret unatkozni. De az, hogy épp nem érzi jól magát az ember, még nem jelent egészségügyi kockázatot. Vagy mégis?
A Psychology Today egy csaknem harminc évet felölelő vizsgálatról ír, amelynek keretében összesen 7500, 35 és 55 év közötti önkéntest vizsgáltak. Sok más egyéb kérdés mellett arra is kitértek, hogy a tesztalanyok érezték-e a kínzó unalmat a munkahelyükön a felmérést megelőző egy hónapban. Csaknem harminc évvel később ismét elővették a mintát, és arra a nyugtalanító felfedezésre jutottak, hogy azok, akik az első vizsgálat idején beszámoltak a kínzó unalomról, addigra 2,5-szer nagyobb eséllyel haltak meg valamilyen szív- és érrendszeri betegségben, mint azok, akik nem számoltak be ilyesmiről. Hogy ez mégis mit jelent? Segít kontextusba helyezni az adatokat, ha összehasonlítod azzal, hogy a dohányosoknak 2-4-szer nagyobb lehetőségük van érrendszeri betegséget összeszedni, mint a nem dohányosoknak, azok pedig, akik egyszerre küzdenek cukorbetegséggel, túlsúllyal és magas vérnyomással, kétszer nagyobb valószínűséggel kapnak szívrohamot és háromszor akkora valószínűséggel halnak meg korábban, mint azok, akik nem.
Ezek szerint az unalom is felkerült az ismert kockázati tényezők közé, és mégsem történik semmi, hogy ezt a tanórai, munkahelyi és kulturális mészárlást megállítsuk?
Azért nem ennyire súlyos a helyzet
Nem kell pánikba esni, érdemes inkább még egyszer nekifutni az egyébként tényleg figyelemre méltó megfigyelés elemzésének. Az összefüggés könnyen lehet, hogy nem ennyire közvetlen, vagyis nem önmagában az unalom érzése amortizálja a szervezetünket, hanem mindaz, ami az unalmat kiváltja, és még inkább az, ami a krónikus unalomból következik. Aki krónikusan unatkozik, nagyobb valószínűséggel vesz fel rossz egészségszokásokat (egész nap ül), kisebb eséllyel szalad sportolni (semmit nem csinál hetek óta) vagy más egészséges tevékenységet folytatni, nagyobb valószínűséggel amortizálja a testét üres kalóriákkal (rászokik a csipszre). Aki unatkozik, kevésbé fektet energiát vagy pénzt a tanulásba (terv maradt minden ilyesmi), nagyobb valószínűséggel stresszel. Az unatkozó ember megszűnik kíváncsinak lenni, ez pedig felerősíti az agynak az életkor előrehaladtával amúgy is beköszöntő tompulását.
Vagyis: unatkozni nem egészséges, de kárt inkább az unalom nem megfelelő kezelése okoz.
Mit lehet tenni?
Akárhogy is, unatkozni nem jó. Nemcsak mert kifejezetten idegesítő érzés, de azért is, mert ha halálosnak talán túlzás volna nevezni, tényleg nem tesz jó az egészségnek. Korlátozottak a lehetőségeink, hogy otthoni unalmunkat enyhítsük, akármennyire is nyitva a világ az internetnek köszönhetően. A szociális interakció hiánya és a bizonytalanság akkor is dolgozik, ha az ember nekidurálja magát, hogy valami igazán értelmeset csináljon.
Ezért ha otthonlétedben egyre gyakrabban kap el az unalom, hozzáértők szerint nemcsak azzal kísérletezhetsz, hogy a külső körülményeket részben megváltoztatva több ingert, új feladatokat próbálsz ki, de tudatosságod szintjét is növelheted. Ha a körülötted levő világ most nem is lehet izgalmasabb, azzal, ha tudatosan vagy benne, és tudatossággal próbálod végezni a nem túl izgi feladatokat, sokat segíthetsz magadon. Próbáld meg az unalmas feladatokat is odafigyeléssel és ne robotpilóta-üzemmódban végezni annak érdekében, hogy ne und el őket végérvényesen, mondják a szakértők.
