Elveszíteni egy szerettünket rendkívül fájdalmas. Ilyenkor rengeteget segít, ha összegyűlünk a családtagjainkkal, a barátainkkal, hogy együtt búcsúzzunk és emlékezzünk. Azonban a koronavírus miatti fizikai távolságtartás napjainkban teljesen ellehetetlenítette az elmúláshoz kapcsolódó rituálékat, a gyászolók most kevesebb ölelést, házi készítésű ételt, gyakorlati segítséget, meghívást kapnak. Hogyan hathat a járványügyi helyzet a feldolgozási folyamatainkra, és mit lehet tenni azért, hogy az extrém körülmények dacára is megkapják a támogatást azok, akiknek szükségük van rá?
Paula Bronstein egy bérelt autóban ül a temetőben. Időnként lehúzza az ablakot, készít pár képet. A családtagjai három kocsival hátrébb, élő online közvetítésen követik a rabbi szavait a telefonjaikon. Paula édesapját temetik, aki 101 évesen különböző betegségekben hunyt el. A rendhagyó szertartást követően nincs halotti tor, nem tartanak hétnapos sívát, mindenki a saját otthonába távozik. Ezzel a rövid beszámolóval kezdődik Craig Welch cikke a National Geographic oldalán. A szerző arra hoz megrázó példákat, hogy a halállal való szembenézés mennyivel magányosabb küzdelem lett a pandémia idején, mint egyébként.
A katolikus Bergamóban, XXIII. János pápa (1958–1963) szülőhelyén százak haltak meg egyedül, mert a kórházakban életbe lépett látogatási tilalom miatt nem lehettek velük a szeretteik. A koporsókat a templomokban halmozták fel, több holttestet katonai konvojok szállítottak át a szomszédos településekre, hogy ott hamvasszák el őket. New Yorkban több mint 10 ezer ember életét követelte a koronavírus, a muszlimok nem tudják elvégezni szerettük testén a tradicionális mosdatást. A Qubit Nyugat-Európa egyik legnagyobb temetőjéről, a madridi La Almudenáról írta, hogy a halottakat jégpályákon őrzik, és a hozzátartozóknak csupán 5 perce van búcsút mondani. Rettentően nehéz lehet megbékélni ezzel. Van bármi, ami segíthet?
Legalább virtuálisan hadd legyünk a haldokló mellett
A Welch által megszólaltatott egyházi személyek elmondták, hogy a kórházi lelkészek nem igazán közelíthetik meg a koronavírusos betegeket, nem foghatják meg a kezüket, hogy kifejezzék a támogatásukat, a jelenlétüket. Mivel a védőfelszerelések száma a legtöbb országban erősen limitált, így azokat az orvosok és az ápolók életmentő munkájára tartják fenn. Mindez azt is jelenti, hogy a családtagok, barátok sem tölthetnek időt a haldoklóval. Pedig az emberek többsége nem is annyira a fájdalomtól fél az elmúlás kapcsán, hanem attól, hogy egyedül fog meghalni. Neki és az életben maradottaknak is nagyon fontos, hogy legalább virtuálisan együtt lehessenek. Az egyik amerikai kórházban például új készülékeket osztottak ki minden betegnek, hogy azt az infúziós állványra erősítve tudjanak kapcsolatot tartani a szeretteikkel. Az ehhez hasonló gyakorlatok bevezetése nálunk is szükségessé válhat, hogy mindenkivel ott tudjanak lenni a szerettei az utolsó órákban.
Mi a helyzet Magyarországon a temetésekkel?
A veszélyhelyzet és a kijárási korlátozás miatt a temetések intézésénél és a szertartások lebonyolításánál is változik a megszokott rend – írja a Magyar Nemzet. Az Országos Temetkezési Egyesület és Ipartestület elnöke, Horváth József azt javasolta április elején, hogy a szertartásokat max. 10 fő jelenlétében bonyolítsák le a gyászolók, illetve az idős hozzátartozók ne vegyenek részt az eseményeken. A bizonyítottan fertőzöttek esetében a hamvasztást fogják szorgalmazni, ha pedig koporsós temetésre kerül sor, akkor azt zárt koporsóban tanácsos elvégezni. Az Egészségkalauz nevű oldal arra is felhívja a figyelmet, hogy előfordulhat, hogy kevesebb elérhető időpontra lehet csak megszervezni a temetést, vagy maximalizálják a szertartások hosszát. A temetkezési szolgáltatásokkal kapcsolatos ügyintézés is változhat, a fizikai kontaktus nélküli (interneten, telefonon történő) kapcsolattartás javasolt. Több szolgáltatót meg is lehet bízni azzal, hogy vállalják át ezeket a teendőket, hogy ne kelljen a kórházba, az önkormányzatba menni a papírokért. Érdemes tájékozódni a lehetőségekről.
Elhúzódhat a gyászfolyamat
Ha fizikailag nem vesznek körül minket olyanok, akik velünk együtt gyászolnak, akkor még nehezebb lehet megérteni és elfogadni, hogy az az ember, akit nagyon szerettünk, már nem létezik többé. Éppen ezért a szakértők szerint tovább fennállhat a gyászfolyamat első fázisa: a tagadás. Az is megeshet, hogy egyfajta köztes állapotba kerül a személy, ahol már elkezdi megélni a másik elvesztését, de a temetés elhalasztása miatt van benne egyfajta különös lezáratlanság. Ráadásul ha valakinek voltak olyan fantáziái a közös megemlékezésről, amik kis megnyugvást hoztak neki, most egy jó ideig ezekről is le kell mondania.
Több mindent elbírunk, mint gondolnánk
Craig Welch megkereste az egyik leghíresebb gyászkutatót, a területtel bő három évtizede foglalkozó George Bonannót is, aki a Columbia Egyetemhez tartozó tanárképző főiskola klinikaipszichológia-professzora, és több könyve is megjelent a témában. A szakember úgy fogalmazott, hogy „a gyász és a szomorúság meglehetősen adaptív”. A statisztikák szerint az emberek kétharmada viszonylag hamar, pár hónap után képes visszatérni a normális kerékvágásba. Ez persze nem azt jelenti, hogy nincs bennük rengeteg fájdalom és negatív érzés, hanem azt, hogy alapvetően el tudnak funkcionálni: képesek dolgozni vagy másokhoz kapcsolódni. A gyászolók körülbelül negyedének 1-2 évre, 5-10 százalékuknak pedig kettőnél több évre van szüksége a veszteséggel való megküzdéshez. Persze azt is tudjuk a korábbi kutatásokból, hogy ha valaki fiatalon, váratlanul, erőszak vagy baleset következtében veszíti el az életét, az még jobban megviselheti a szeretteit.
Idővel akkor is jobb lesz, ha most nagyon nehéz ezt elhinni
Bár Bonanno az alkalmazkodó képességünkben rejlő erőt és önmagunk újrakalibrálásának relatív gyorsaságát emeli ki, azért lényeges azt is hozzátennünk, hogy amikor valaki nagyon rosszul van, akkor nehezen tud bízni ebben. Tudatállapota jellemzően beszűkül, egy olyan gödörbe kerülhet, amiből nem lát ki, azt élheti meg, hogy az örök mostban van, örökké szenvedni fog, nincs előtte olyan jövő, amiben ő jobban lehetne. Ilyenkor teljesen hihetetlen számára, hogy akár már pár hét, pár hónap múlva is máshogy lesz. A gyászoló negatív érzéseit tehát semmiképpen sem szabad bagatellizálni, fontos elismerni, hogy min megy most keresztül. Ebben a cikkben hazai szakértők segítségével gyűjtöttük össze, mit tehetünk azok megóvásáért, akik nem látják a kiutat, és akiknek a fejében az öngyilkosság is megfordul.
A megemlékezések elemeit át lehet menteni
A halálhoz kapcsolódó szertartások a legtöbb kultúrában azért jöttek létre, hogy az emberek összegyűljenek, időt töltsenek egymással, együtt ünnepeljenek és emlékezzenek. Ilyenkor meg tudjuk mutatni, hogy ott vagyunk a másikkal a bajban, törődünk a hátrahagyottakkal. Az emlékek közös felidézése abban is segíthet, hogy olyan képet alkossunk az elhunytról, amilyennek szeretnénk őt megőrizni. Ha tehát megértjük, hogy miről szólnak ezek a rituálék, akkor könnyebben át tudjuk menteni a legfontosabb elemeiket például az online térbe. Ha végiggondolod, hogy egy temetésen mi szokott neked segíteni, hogy búcsút tudj mondani a szerettednek, akkor rájöhetsz, hogy sok mindent most is megvalósíthatsz.
Lehet, hogy azzal szeretnél emlékezni rá, hogy meghallgatod a kedvenc számait vagy elolvasod azokat a verseket, könyveket, amiket szeretett. Nézegeted a közös képeiteket, megfőzöd a kedvenc ételét, leírod mindazt, amit ő jelentett az életedben. Érdemes megosztani a gondolataidat, az érzéseidet azokkal is, akik szintén ismerték őt, és akik hozzád is közel állnak. Amikor az eddigi szokásaink elé akadály gördül, persze extra veszteséget élhetünk meg, de arra is lehetőségünk van, hogy még kreatívabb és személyesebb módokon dolgozzuk fel a gyászt.
Hogyan segítsek valakinek, aki a járvány idején gyászol?
Az egyik első és legfontosabb dolog, hogy ne kicsinyítsd az érzéseit, ne akard felvidítani (hacsak ő nem kér erre). Mondd el neki, hogy teljesen normális, amit érez. A Huffington Post által megkérdezett amerikai szakértők szerint arra is érdemes odafigyelned, hogy ne told rá a másikra a saját megoldásaidat: ami neked segített, nem biztos, hogy neki is fog. Gyakorlati tanácsok helyett inkább legyél ott vele, légy tanúja a fájdalmának akkor is, ha ez neked is diszkomfortos. Hallgasd meg, hadd mondja el újra és újra, hogy mi történt vele, milyen érzések, emlékek munkálnak benne. Tarts vele kapcsolatot telefonon vagy a virtuális térben, lehetőleg rendszeresen. Ha teheted, küldj neki egy szeretetcsomagot, amiben olyan dolgok vannak, amiknek örül: egy-két könyv, a kedvenc édessége, pár cédé. Amikor kézhez veszi ezeket a dolgokat, bizonyára érezni fogja, hogy törődsz vele, mellette vagy, és számít neked, hogy ő hogy van.
