Egy krízis kezelésében kiemelkedő szerepe van a vezetőnek. Nemcsak a védekezés lépéseit koordinálja, hanem a viselkedésével arra is hatni fog, hogy egy csoportban mi lesz a norma: marad az önös érdekek hajhászása, a bizalmatlanság, a bűnbakok keresése, vagy inkább az aktív felelősségvállalás, az őszinteség és a szolidaritás lesz a jellemző. Ráadásul a lakosság szempontjából rendkívül kiszolgáltatott helyzetről van szó, amelyben könnyű visszaélni a hatalommal. A feladat kétségkívül embert próbáló – hogyan lehetne jól csinálni?
A koronavírus-válság lehetőséget teremt arra, hogy az élet különböző színterein előlépjenek a vezetők. A munkahelyeken, a közösségekben, az országokban szükség van arra, hogy az egyének összehangoltan tudjanak cselekedni. Mikor fognak bízni a vezetőben, és követni az intézkedéseit? Járványpszichológiai sorozatunk ötödik részében a csoporttagok hatékony támogatásának lehetőségeit járjuk körbe.
Járványpszichológiai sorozat a Díványon
A koronavírus-járvánnyal szemben csak akkor vagyunk képesek hatékony válaszokat adni, ha összefogunk. Ez a tudományos világra éppúgy igaz, mint az élet más területeire. Persze az orvosoknak, biológusoknak kiemelt szerepe van a vírus sajátosságainak megértésében, ezáltal a kezelési módok azonosításában, az ellenszer kifejlesztésében. Ugyanakkor minden terület hozzá tud járulni a védekezéshez a saját tudásanyagával. Mivel a krízis maga komoly pszichés megterheléseket ró ránk, illetve a kezeléséhez tömegek viselkedésváltozására van szükség, így a társadalom- és viselkedéstudományok kitüntetett fontossággal bírnak abban, hogy a lehető legoptimálisabb járványügyi válaszokat adjuk.
Ezt felismerve látott hozzá Jay Van Bavel (New York-i Egyetem) és Robb Willer (Stanford Egyetem) a releváns kutatási területek áttekintéséhez, amely kezdeményezéshez végül 34 kollégájuk csatlakozott a világ számos előkelő kutatóintézetéből. A közös munka eredménye egy olyan tanulmány lett, amely a már meglévő lélektani ismeretek összegzésével igyekszik felhívni a döntéshozók figyelmét arra, hogy az intézkedések megtervezése, kivitelezése, kommunikációja során vegyék számításba az emberi működés jellemzőit. Hogyan lehet egy több millió főből álló, alapvetően szétszakadt társadalomban felerősíteni a proszociális, azaz a segítő viselkedéseket? Hogyan lehet elérni, hogy a félelem és az ellenségeskedés helyett az együttműködés domináljon? Mit lehet kezdeni a magánnyal és a szorongással? Hogyan lehet támogatni a közösség leginkább sérülékeny tagjait? Legújabb sorozatunkban ezekre a kérdésekre keressük a választ. A cikkekben említett témákhoz tartozó hivatkozásokat Bavel és Willer eredeti munkájában találjátok, az alábbi linken.
#1 Kommunikáljon őszintén és átláthatóan
Az intézményekbe és a kormányokba vetett bizalom fontos szerepet játszik abban, hogy a lakosság mennyire működik együtt a járványügyi intézkedésekkel. A Nyugat-Afrikában kirobbant ebola kapcsán például azt találták a kutatók, hogy Libériában minél jobban bíztak a helyiek a kormányban, annál inkább betartották a fizikai távolságtartással kapcsolatos szabályokat, és annál gyakrabban fordultak orvoshoz a tüneteikkel. A Kongói Demokratikus Köztársaságban a bizalom szintje azzal is összefüggött, hogy mennyire hagyta valaki beoltatni magát. Sajnos arra is vannak adatok, hogy ha valaki nem bízik az egészségügyben, akkor jó eséllyel nem is fogja igénybe venni a szolgáltatásait. Lényeges tehát, hogy az ország és az egészségügyi szféra vezetői folyamatosan megbízható, átlátható és közérthető információkat biztosítsanak az emberek számára.
#2 Ne csak egy szűk réteghez beszéljen folyamatosan
Egy pandémia idején nem elég egy sajtótájékoztatón megnyilvánulni, időnként kitenni egy Facebook-videót, vagy elmenni a rádióba – sokkal aktívabban kell tenni azért, hogy azokhoz is eljussanak az üzenetek, akik peremhelyzetben vannak. Az ebolavírus tapasztalatai is azt mutatják, hogy a helyi közösségek vezetőinek nyilvános kommunikációba való bevonása segített megalapozni a bizalmat, ezáltal pedig növelte a járványra adott központi válaszok iránti elköteleződést. Ők ugyanis azok a hangok, akik képesek felerősíteni mindazt, amit az orvosok és a politikusok kérnek a megküzdés érdekében. A nyugat-afrikai országokban egy idő után alkalmaztak olyan segítőket, akik, ha kellett, kimentek az emberek otthonaiba, hogy – a megfelelő óvintézkedések mellett – fokozzák a tudatosságot, és segítsenek feloldani azokat a tévhiteket, amelyek az ebolás megbetegedések növekedéséhez vezettek. Szintén Libériából származó eredmény, hogy minél explicitebbek voltak a kormány erőfeszítései arra, hogy elérje a népességet, annál nagyobb volt a kríziskezelést jelentő intézkedésekkel való együttműködés, például minimalizálódni tudott a köztereken való csoportosulás.
#3 Éreztesse azt, hogy most össze kell fognunk
Kísérletek szerint a bizalom fokozásának egyik legjobb módszere, ha a vezető létre tud hozni egy ún. fölérendelt közös identitást az emberek számára. Ez azt jelenti, hogy az eddig egymással szemben álló csoportok félreteszik a konfliktusaikat, és egy új, szélesebb körű mi részeivé válnak. Kutatások alátámasztják, hogy azokat a vezetőket szeretjük jobban, akik azt az érzést erősítik bennünk, hogy legalább együtt vagyunk a bajban. Ez reményt adhat az embereknek, hogy nincsenek egyedül, és növeli a kollektív hatékonyságban vetett hitet, illetve a normák betartása iránti elköteleződést. Ráadásul egy olyan platform is létrejöhet a közös identitás hangsúlyozásával, amelyben sokkal könnyebb koordinálni a fenyegetés kezelésére tett erőfeszítéseket. Ha a vezető nem segít ebben, akkor félő, hogy az emberek az aktív állampolgárság gyakorlása helyett elkezdik alkalmazni a mindenki törődjön a maga dolgával elvet, így az egyéni érdekek kerülnek túlsúlyba a járvánnyal való megküzdésben.
#4 Értünk is dolgozzon, ne csak a saját köréért
Az emberek általában olyan vezetőkhöz tudnak kapcsolódni, akiket a csoportra nézve prototipikusnak észlelnek, tehát azt gondolják róluk, hogy akár egy is lehetne közülük. Az is fontos, hogy hinni lehessen abban, hogy ez a személy a tág csoport érdekében cselekszik, nem él vissza a hatalmával egy ilyen kiszolgáltatott helyzetben, azaz nem saját magát vagy egy szűkebb elitet juttat előnyökhöz, illetve nem egy külső csoport érdekeit tartja szem előtt. Minden olyan tett, amely ennek az ellenkezőjét sugallja, mélyíti a szakadékot vezető és vezetettek között, és ez a csalódás negatívan hathat a tömegek viselkedésváltozására.
#5 Ne riogasson szankciókkal
Egyes vizsgálatok eredményei szerint azok a vezetők, akik folyton büntetéseket helyeznek kilátásba, gyakran pont a szándékaikkal ellentétes hatást érik el: az emberek bizalmatlanná válnak, és paradox módon csökkenni fog az az iránti hajlandóságuk, hogy azt tegyék, amit mondanak nekik. Ezzel szemben azok a vezetők és hatóságok, amelyek tisztelettel bánnak a lakossággal és bizalmat sugároznak, sikeresebbek az együttműködés kiváltásában. Úgy tűnik, a pozitív kommunikációnak itt különösen fontos szerepe van: ha éreztetik a polgárokkal, hogy hisznek a józan belátásukban, akkor önbeteljesítő jóslatként sokan a megelőlegezett elvárásoknak megfelelően fognak viselkedni.
#6 Legyen hiteles, mutasson példát
A vezetők lehetnének az ún. morális elemelkedés (moral elevation) motorjai is. Így hívják azt az állapotot, amikor mások önzetlen tettei minket is inspirálnak, a hatásukra mi is kedvesen, jószívűen cselekszünk. Ha a politikusok, a hírességek, a közösségi szószólók segítenek és kooperálnak, ezek a viselkedések akkora láthatóságot kaphatnak a médiában, hogy biztosan sok embert motiválnának az értékeik aktivizálására. Szükség van olyan példaképekre, akik másokat is jó cselekedetekre ösztönöznek, ráadásul minél többen vannak ilyenek, annál inkább azt élhetjük meg, hogy az egymásra való odafigyelés nem a kivétel, hanem a norma, amelyet mindannyiunknak követni kellene.
#7 Ne a kollektív narcizmust és a csoportközi konfliktusokat táplálja
Rendkívül aggályos, ha egy vezető úgy akarja létrehozni a nemzeti egységet, hogy azt a képet közvetíti, mintha az ország kivételesen jól kezelné a járványügyi helyzetet. Ez könnyen visszacsaphat, pláne ha nem is támasztja alá különösebben semmi. A nemzeti kiválóságba vetett dagályos hit, a kollektív narcizmus táplálása azért is veszélyes, mert a fókusz áthelyeződhet az országimázs megvédésére, és a kommunikációs kormányzásra, ahelyett, hogy az emberek valódi problémáira igyekeznének használható megoldásokat keresni. Ráadásul mindez gyakran azzal is együtt járhat, hogy a külső csoportok kerülnek ellenség szerepbe, őket lehet majd okolni a belső csoporttagokat ért károkért. A koronavírus okozta közegészségügyi és gazdasági krízis hatékony orvoslására viszont csak akkor van esély, ha a vezetők képesek pontosan felmérni a problémákat, s akár a belső, akár a külső határokon átívelő módon megosztani a tudást, az erőforrásokat mindannyiunk jólléte érdekében.
