Egy kapcsolat hosszú távú sikere az alapértékek egyezésén múlik

Olvasási idő kb. 6 perc

Egy kapcsolatban sok múlik azon, hogy mennyire jöttök be egymásnak, hasonló-e az érdeklődési körötök, és meg tudjátok-e beszélni a fontos dolgokat. És van még egy dolog, ami kiválóan megmutatja, hogy hosszú távon jól lesztek-e egymással. Ez pedig az, hogy mennyire egyeznek az alapértékeitek.

Francine Mends a Mediumon egy saját tapasztalatokkal teli cikket írt arról, hogy mit is jelentenek az alapértékek, és miért érdemes ezeket már egy kapcsolat elején alaposan tisztázni. Mends korábban együtt élt egy jóképű és jó fej védőügyvéddel. A férfi a munkája során minden áldott nap meglehetősen ellenséges környezetben vívta meg harcait, rengeteg igazságtalanságot, agressziót és szomorú sorsot látott testközelből. Nem csoda, hogy estére elfáradt, és másra sem vágyott, mint hogy kellemesen elheverjen a tévé előtt főzőműsorokat nézve, esetleg Francine-nel közösen főzőcskézzen. Ez kapcsolta ki, és ezt a párja tökéletesen megértette.

Csakhogy a nőnek szüksége lett volna arra, hogy mély és őszinte, néha filozófiaiba átcsapó vitákat folytasson az életről, a társadalomról, a világról, amiben élnek. Ügyvéd pasija néha alkalmas volt erre, de többnyire inkább lezárta ezeket a próbálkozásokat egy „hát ez már csak így van…” sóhajjal. Francine ebben az együttélésben jött rá arra, hogy neki ezek a beszélgetések, eszmefuttatások, hogy mindig legyen módja értelmezni, kontextusba helyezni a dolgokat, a lételemei, az alapértékei közé tartoznak. A férfinak ez nem volt fontos – így kiderült, hogy alapértékeikben nem egyeznek, nem tudnak úgy hosszan együtt élni, hogy mindketten megkapják azt, amire szükségük van.

Írj nekünk

Szerzőnk, Szalay Ágnes pszichológus, több mint 15 év szervezetfejlesztési tanácsadói tapasztalattal. A SelfGuide pszichológiai műhely egyik alapítója. Coachként támogatja ügyfeleit céljaik megtalálásában és elérésében, legyen szó munkahelyi, vezetői vagy személyes fejlődési igényről. Motivációs elakadással, karrierváltással, stresszkezeléssel, szakmai, vezetői fejlődéssel kapcsolatban lehet hozzá fordulni személyesen, vagy olvasói levélben, melyre (a névtelenséget megőrizve) a Dívány.hu-n is szívesen válaszol. 

Egy egészséges kapcsolatban nem minden igényedet a párod elégíti ki. Képtelenség elvárni valakitől, hogy egyszerre legyen az útitársad, a beszélgetőpartnered, a könyvelőd, a pótapád, a szeretőd, a barátod, a szellemi vezetőd, az edzőtársad, az alvókád stb. Ezt józanul gondolkodva be is látja az ember. Viszont ha az alapértékekben nincs egyezés, azokon a pontokon nem felelnek meg egymásnak az igényeitek, akkor nem fog hosszan működni a dolog.

Mik azok az alapértékek?

Azok a hiedelmek, szükségletek, amik a döntéseid mélyén rejlenek. Amik mentén irányítod az életed. Míg az érdeklődés változik idővel, az alapértékekben kisebb elmozdulás, vagy semmilyen változás sem várható. Ha neked az az egyik alapértéked, hogy hiteles legyél, akkor szenvedni fogsz olyan kapcsolatokban és munkahelyeken, ahol szerepet kell játszanod, ahol nem adhatod önmagad.

Ha a biztonság az alapértéked, akkor mondjuk egy nyaralást jó előre megtervezel a lehető legapróbb részletekig. Egy olyan partnerrel, aki kalandvágyó, és ahogy esik, úgy puffan alapon szeret mozogni a világban, nem fogod jól érezni magad. Lehet, hogy mindketten eljuttok a világ ugyanazon pontjára, és mindketten őszintén azt állítjátok magatokról, hogy imádtok utazni. Csak éppen a mód más, ahogyan utaztok, és ez tükrözi az alapértékeiteket.

Természetesen nem minden kapcsolati probléma az alapértékek különbözőségéből fakad. Viszont azért jó ismerni az alapértékeiteket, hogy egy konfliktus vagy probléma esetén azt lássátok, hogy most csak egy kicsi lyuk van a tetőn, vagy a komplett alapozás megroggyant.

Az alapértékek fontossága

Azért jó tisztában lenni az alapértékeiddel, mert az élet nehéz döntéseit némileg könnyebbé teszik. A cikk szerzőjének például az egyik legfontosabb értéke a szabadság, a kötöttségektől mentesség. Ez megnyilvánul az érdeklődési körében, a döntéseiben:

  • Anyagi szabadság: nem vesz fel hitelt, félretesz pénzt nyugdíjra, hogy ha úgy adódna, hogy szükség van rá, akkor ne kényszerüljön kötöttségekbe;
  • Szabadság a lakhelyét illetően: távolról, bárhonnan végezhető munkát választott;
  • Személyes szabadság: nem választ olyan helyet magának, ahol nem vehet fel azt, amit csak szeretne;
  • Szabadság az időbeosztásban: kötetlen munkát végez, ahol maga oszthatja be az idejét.

A párkapcsolatban azért jó ismerni az alapértékeket (a magadét és a másikét is), mert bár ezek kevéssé változnak, azt meg tudjátok választani, hogy hogyan jelenjenek meg a kapcsolatotokban – illetve hogy egyáltalán illetek-e egymáshoz.

Hogyan számítanak az értékek?

Amikor belezúgsz valakibe, kevéssé az értékeken töprengsz, hiszen a szerelem, a testi vonzalom elviszi a figyelmedet. Viszont hosszú távon a szerelem kevés egy jó kapcsolathoz. Azzal szoktuk mérni, hogy illünk-e egymáshoz, hogy közös-e az érdeklődési körünk. „Szeret síelni. De jó, én is imádok síelni.” „Imádja a koncerteket. Szuper! Én is szeretek koncertre járni.”

Nem maga a síelés az alapérték
Fotó: martin-dm / Getty Images Hungary

De mit csináltok harminc év múlva, amikor az ő térde már úgy fáj, hogy esélytelen síelni menni? Ha tudjátok, hogy a síelés valójában a kalandvágyás alapértéknek az egyik megjelenési formája volt, akkor választhattok majd később olyan elfoglaltságot, amiben szintén van kaland, de már az akkori adottságaitoknak megfelelő. Vagy ha te egy idő után megcsömörlesz a tömegtől, és kínlódsz egy zsúfolt koncerten, akkor jó, ha tudjátok, hogy neked a koncerten a zene által adott belső béke volt a fontos, és kereshettek olyan egyéb helyzeteket, ahol szintén megtalálod ezt a belső békét. Az érdeklődési kör tehát idővel változhat, az alapértékek nem.

Mi nem alapérték?

A félelem által vezérelt és a társadalom által elvárt dolgok nem azok. Fontos neked a házasság. Oké. De ha azért fontos, mert félsz a magánytól, vagy mert a családod a házasság felé nyom, akkor a házasságtól nem leszel boldog, nem az alapvető, még akár meg nem ismert igényed elégül ki benne.

Ezért fontos tudni az alapértékeidet, és ezért fontos, hogy ezeket meg is osszátok egymással. Idővel a tevékenységeid, az érdeklődésed megváltozik majd. Ha az alapvető igényeitek nem összeillők, akkor ezek az érdeklődésváltozások teljesen más, egymástól elfelé vezető utakra vihetnek titeket.

Hogyan tudod meg, hogy mik a te alapértékeid?

Hát ezt komoly és őszinte önvizsgálattal tudod megtenni. Fontos, hogy ne ítéld meg és el magadat közben, és az is, hogy ne egy vágyott, egy ideális énedről gondolkodj, hanem valóban arról, aki vagy. Mikor érzed igazán önmagadnak magad? Mi tölt el örömmel, mikor vagy felszabadult? Milyen helyzetekben tudsz kibontakozni, fejlődni, jó teljesítményt hozni?

  • Ha akkor, amikor a gyerekeiddel játszol, akkor az egyik alapértéked a család, a közösségbe tartozás lehet.
  • Ha akkor vagy igazán elégedett és boldog, amikor mások jóízűen eszik a főztödet, akkor lehet, hogy az a fontos értéked, hogy másokról gondoskodj.
  • Ha nincs az a főnök, akivel ne lenne gondod, akkor lehet, hogy az autonómia az alapértéked.

A cikk végén van egy lista alapvető igényekről, értékekről. Fusd át, nem kell alaposan mérlegelni, csak azt figyeld meg, melyik szólít meg, melyikre rezonálsz. Ha kinyomtattad, akkor karikázd be, vagy pedig írd ki magadnak azokat a szavakat, amik megszólítanak. Most ezekből a szavakból, hasonlóságuk alapján, képezz csoportokat. Négy-öt csoportnál több ne legyen. És az egyes csoportoknak keresd meg a legtalálóbb elnevezését.

Ha ezzel megvagy, akkor megvannak az alapértékeid. Egyik lépésnél se tölts túl sok időt gondolkodással, ez nem vizsga, nem tetszeni akarsz magadnak vagy másoknak, hanem egy eszközt használsz, hogy jobban megismerd önmagad. Inkább hagyatkozz az első megérzéseidre. Ezek után érdemes végignézni az életed különböző területeit: munkahely, család, barátok, sportegyesület. Hogyan jelennek meg a napi működésedben ezek az értékek?

Az alapértékeid ismerete segíthet az életed nagy döntéseiben: házasodjak-e vagy sem? Milyen munkahelyet válasszak? Költözzek-e külföldre? Stb. De a kis döntésekben is jó hasznukat veheted, ha például ruhát vásárolsz, vagy mozi-, vagy színházprogramról döntesz. Segíthetnek abban, hogy az igényeidnek és értékeidnek legmegfelelőbb életet éld.

Alapértékek

Önrendelkezés, Autonómia, Önállóság, Tudatosság, Hatékonyság, Spontaneitás, Tanulás, Összeszedettség, Higgadtság, Hit, Integritás, Hitelesség, Kreativitás, Jó szándék, Önbecsülés, Önértéktudat, Igazságosság, Méltányosság, Elfogadás, Kölcsönösség, Elismerés, Közelség, Közösség, Előzékenység, Az élet gazdagításához való hozzájárulás, Érzelmi biztonság, Együttérzés, Empátia, Figyelembevétel, Őszinteség, Szeretet, Gyengédség, Együttlét, Állandóság, Tisztelet, Támogatás, Megértés, Melegség, Figyelem, Türelem, Tisztánlátás, Elengedés, Egyenrangúság, Nyitottság, Bizalom, Érdeklődés, Tervezhetőség, Kiszámíthatóság, Tolerancia, Testmozgás, Pihenés, Szexualitás, Biztonság, Érintés, Lazítás, Könnyedség, Humor, Játékosság, Nyitottság, Változatosság, Vidámság, Szépség, Harmónia, Nyugalom, Teljesség, Ihletettség, Inspiráció, Intimitás, Rend, Béke.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Szalay coach pszichológus, Ágnes
Szalay coach pszichológus, Ágnes
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.