Régóta foglalkoztatja az embereket, hogy miben különböznek a sikeres, nagy teljesítményeket az asztalra letevő példaképek tőlünk, átlagemberektől. Hátha van valami az életmódjukban, a hozzáállásukban, amit eltanulhatunk tőlük, és ami magában hordozza a sikert. Az utóbbi években cikkek, könyvek százai a különleges emberek reggeleivel kezdtek foglalkozni. De mi hasznunk belőle, ha azt gondoljuk, hogy az Igazán Sikeres Emberek hajnali ötkor kelnek, és a kávéscsészéjük feletti agonizálás helyett jógával indítják a napot?
Marina Koren, a The Atlantic szerzője nem kel korán reggel, és őszintén fájdalmasnak érzi kikászálódni az ágyból. Nem véletlenül zavarta hát a tény, hogy a századik helyen olvas arról, hogy semmire sem fogja vinni az életben, ha nem pattan ki magától az ágyból hajnali ötkor, és kezd bele valami egészséges és spirituális tevékenységbe. Alaposan beleásta magát a témába.
Írj nekünk
Szerzőnk, Szalay Ágnes pszichológus, több mint 15 év szervezetfejlesztési tanácsadói tapasztalattal. A SelfGuide pszichológiai műhely egyik alapítója. Coachként támogatja ügyfeleit céljaik megtalálásában és elérésében, legyen szó munkahelyi, vezetői vagy személyes fejlődési igényről. Motivációs elakadással, karrierváltással, stresszkezeléssel, szakmai, vezetői fejlődéssel kapcsolatban lehet hozzá fordulni személyesen, vagy olvasói levélben, melyre (a névtelenséget megőrizve) a Dívány.hu-n is szívesen válaszol.
Mániává vált mások legintimebb reggeli pillanatiba belesni
A legnagyobb amerikai médiumokból tucatjával lehetett idézni azokat a riportokat, ahol egy-egy híresség szuper hatékony, és eközben kisimult reggeleibe tekinthetünk be. A kedvencem Mark Wahlberg színészé, aki mellesleg négy gyerek apja is. Azt állítja, hogy ő 2:30-kor kel, 3:15-re békésen megreggelizik, edz egy keveset, és reggel hétig az aznapi golfját is letudja. Mire egy átlagember felkel, ő már imádkozott, evett, edzett és le is zuhanyozott utána. Bár már évszázadokkal ezelőtt is nyilatkoztak úgy fontos emberek, hogy ki korán kel, aranyat lel – mégis csak az utóbbi idők divatja, hogy ilyen élénk kíváncsiságot érzünk más emberek intim, reggeli percei iránt.
Átalakult a munkanap
Az ipari forradalom hozta el az emberiségnek azt, hogy valahogy sztenderdizálni kellett a napokat, a munkaidőt. A gyárakban ugye mindenki ugyanakkor kezdett, így szép lassan rászoktattuk magunkat egy „normális” munkanap kereteire. Most, hogy már nem igazán határolódik el a munkahely az otthontól, hogy már nemcsak a munka helyszínén nyomaszthatnak minket ottani gondokkal, hanem minden hírt azonnal megkapunk a telefonunkon is, nagy a veszélye annak, hogy ébredés utáni első pillantásunk a telefon képernyőjén a munkahelyi levelezésünkre esik. Reggeli közben megválaszolunk két e-mailt (ha reggelizünk egyáltalán), vagy ha nem is teszünk ilyet, az agyunkba már kora reggel beférkőznek a napi teendők.
A hírességek saját reggelei által bemutatott követendő példák leginkább arról szólnak, hogy ezt ne tegyünk. Ne kapcsolódjunk be az ágyból, mindenféle zsilipelés nélkül egyenesen a napi pörgésbe. Ezek a példaemberek, ahogy Wahlberg is, általában hajnalra időzítik azt az énidőt, elmélyülést, önmaguk megérdemelt kényeztetését, amire máskor nincs idejük, és ami mégis szükséges ahhoz, hogy nagy teljesítményt nyújtva se égjenek ki.
Nincs ezzel baj, csak akkor, ha úgy érzed, kötelező
Szuper, ha valaki inspirálódik egy ilyen elolvasott történetből, és úgy dönt, fél órával előbb fog felkelni, hogy időt találjon a meditációnak, amiről tudja, hogy jót tesz neki, de nem nagyon talál rá máskor alkalmat. Viszont nyomasztó, és a mentális egészségére is rossz hatással van, ha úgy érzi, ahhoz, hogy boldog lehessen, ezt kell csinálnia, és mégsem képes rá. Ez csak növeli a nyomást, az önmagával való elégedetlenséget.
Ezek a reggeli rutinról szóló sztorik messze állhatnak a valóságtól
Először is az emberek hajlamosak szépíteni a dolgokat, amikor a saját életmódjukról beszélnek. Gordon Flett kanadai személyiségkutató önmagunk perfekcionista bemutatásával foglalkozik. Hajlamunk van arra, hogy szebbnek állítsuk be a dolgainkat, mint amilyenek valójában. Amikor a reggeleinkről beszélünk, akkor is egy ideális, talán néhányszor megvalósított kép lebeg a szemünk előtt, nem pedig a mindennapok átlagvalósága. Nem kivételek ez alól a megkérdezett hírességek sem, sőt. Tehát ha azt gondoljuk, hogy lám, milyen sokan képesek reggeli előtt lefutni egy maratont, mi pedig még csak pár légzőgyakorlatot sem tudunk beiktatni, akkor valószínűleg egy hamis képhez állítjuk be az elvárásainkat önmagunk felé. Csalódásunk pedig borítékolható.
Másrészt az ilyen, példaként állított embereknek általában személyi asszisztensek, nevelőnők és sofőrök csapatai állnak rendelkezésre. Nem szembesülnek a gyerekek keltegetésével egy időben zajló fogmosás, tízórai-készítés, divattanácsadás, öltözködés, teafőzés valóságával. Wahlberg is azt állítja, hogy ehhez a csodás reggeli produktivitásához az kell, hogy este fél nyolckor már lefeküdjön. Egy átlagszülő hogyan feküdne le fél nyolckor, ha a gyerekek csak egy órával később alszanak el, és az, hogy ő zuhanyozzon, elpakoljon, beszélgessen, netán filmet nézzen, még csak ezután kerülhet sorra?
Baglyok és pacsirták
Végül az is itt van, hogy a különböző embereknek különböző a biológiai órája. Van, akinek tényleg nem okoz nehézséget hajnalban kelni, sőt nem is tud mást tenni, és van, aki ha akar, sem tud igazán felébredni reggel kilenc előtt. Ha ismered a saját biológiai órád, és tudod, hogy szenvedés minden alkalom, amikor korán kelsz, akkor kár lenne lehúzni magad, és azt hinni, a hajnali énidő nélkül már nem lehet jó életed.
Érdemes tehát az ilyen reggeli rutinra vonatkozó cikkeket fenntartással kezelni, és azt kivenni belőlük, ami rád vonatkoztatható. Annyi tanulság lehet bennük, hogy érdemes a napot úgy kezdeni, ahogy az számodra a legjobb, engedélyezni magadnak, hogy a reggeled neked megfelelő legyen – és ebben ne kelljen alkalmazkodnod sem a főnököd hajnalban küldött utasításához, sem pedig példaképek valósnak hitt szokásaihoz.
