Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Egy új kutatás meglepő bizonyítékát találta annak, hogy a kutyák füle sokkal jobban ki van hegyezve az emberi beszédre, mint azt korábban gondoltuk. Nem mindegy tehát, hogy Terminátor nevű engedelmes dobermanodnak azt mondod-e, hogy ül, vagy hogy öl.
Minden kutyagazda, aki valamennyire bensőséges viszonyt tudott kialakítani a kutyájával, meg van győződve róla, hogy lelkes barátja pontosan érti azt, amit mond neki. A magam részéről, amikor volt kutyám, rendszeresen magyaráztam neki az élet dolgairól és a napi eseményekről – és rajongó tekintetű, okos figyelmével gyakran hozzá is segített ahhoz, hogy rájöjjek a helyes megoldásra. Vannak olvasástanítóként funkcionáló kutyák, vannak a tényleg elképesztő intelligens viselkedést mutató, sérülteket segítő ebek, és vannak a szimplán szuperkutyák.
Bármennyire is bizalmas kapcsolatban vagy a kutyáddal, azt azért csak sejtheted, hogy mennyit ért abból, amit mondasz neki. A kutatók például eddig azt gondolták, hogy az ember által kiejtett hangok pontos megkülönböztetésére a nyelv iránt előhuzalozott agyú emberek képesek csak. Mert hanghullámok szintjén nagyon erősen különböző lehet, ahogy egy nógrádi idős férfi és egy magyar óvodába járó kínai négyéves mondja ki az ebéd szót – mi mégis értjük mindkettőt, tudjuk, hogy az E, B, É és D hangokat hallottuk, függetlenül a valódi hangzástól. Nekünk ugye speciális affinitásunk van az emberi nyelv irányába, már csecsemők is remekül különböztetnek meg beszédhangokat, és elég egyértelmű számunkra, hogy mi a beszéd, még ha idegen nyelven is van, és mi a zaj.
A kutyák inkább csak következtetnek?
A kutyákról azt jól tudjuk, hogy vezényszavakra megtaníthatók, de eddig nem gondolták azt, hogy itt a konkrét szavak felfogásáról lenne szó. A kutyák a kontextusból (vacsoraidő van, és előkerült a spájzból a kutyakaja) és/vagy a hosszas kondicionálásból (amikor jutalomfalatokkal ülni tanítod a kutyaiskolában) értik nagyjából, hogy mit vár tőlük a gazdi – amit ő, ember lévén, szavakkal fejez ki. És legfőképpen a gazdi szavára hallgatnak a legjobban.
Egy mostani kutatásban viszont kiderült, hogy a beszédhangokat, konkrétan a magánhangzókat, kiválóan meg tudják különböztetni egymástól, így valószínűleg jobban „meghallják” azt, amit mondunk nekik, mint képzeltük. 70 különböző fajtájú kutyát vetettek be a kísérletben. Más-más, általuk nem ismert emberek ismételgettek szavakat egy hangfelvételen, azt játszották le a kutyáknak. A hangfelvételeket preparálták, hogy ugyanúgy hangozzon lehetőleg mindegyik, ne arra kapja fel a kutya a fejét, hogy eddig nő beszélt, most meg férfi. És a szavak nem sokat jelentettek a kutyáknak, nem vezényszavak voltak.
Felismerték a beszédhangokat
Mégis, a kutyák többsége felismerte, és azonnal felfigyelt arra, ha egy szóban új magánhangzó jelent meg, azaz világosan hallották a különbséget. Ezt úgy nézték, hogy a kutyát hozzászoktatták egy szóhoz, már nem mutatott semmilyen érdeklődést a hallatára, csak unottan elfeküdt, de amint ugyanaz a szó más magánhangzóval hangzott, rögtön felemelte a fejét, hegyezni kezdte a fülét, egyszóval az érdeklődés jeleit mutatta. Tehát nem a beszélőt, nem a helyzetet, hanem magát a kimondott hangot tudták megkülönböztetni.
Holly Root-Gutteridge, a kutatás vezetője maga is meglepődött az eredményén. Azt mondja, hogy ez a kutyák domesztikációjának következménye lehet, nyilván az emberek azokat az egyedeket tenyésztették tovább, amelyek figyelmesebbek voltak a beszédre. Kedvet is kaptak a tudósok a téma további kutatásához, így a jövőben várhatunk még arról újabb felfedezéseket, amit kutyaszeretőként a lelkünk mélyén mindig is tudtunk: olyan okos, hogy majd’ megszólal.
