Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Legyünk őszinték: a legtöbbünknek halvány dunsztja sincs az érzéseiről. Nem tudjuk, honnan jönnek, meddig tartanak, miért vannak, hogyan működnek és mit jelentenek, ha jelentenek egyáltalán bármit is. Az érzelmek az emberiség misztikus erői, amelyekről sokan csak annyit sejtünk, hogy lehetnek jók vagy rosszak. Így aztán egy meglehetősen egyszerű formula alapján igyekszünk megoldani az érzelmi életünket. A pozitív érzelmeket próbáljuk begyűjteni, a negatívakat pedig elkerülni. Mi ezzel a baj?
Ha a fentiekben magadra ismertél, nem vagy egyedül. Míg az intelligencia fejlesztésére és az ismeretek átadására nagy hangsúlyt fektet az oktatás, addig az érzelmi intelligencia máig elhanyagolt területnek minősül az intézményes nevelésben. Hosszú évekig koptatjuk az iskolapadot, aztán kilépünk a nagybetűs életbe, és szinte alig tudunk valamit a depresszióról, a pánikrohamokkal való megküzdésről, a gyászfolyamataink természetéről, a szerhasználat ártalmainak csökkentéséről. Mintha pusztán az által, hogy beszélünk ezekről a dolgokról, mágikus módon bevonzanánk őket – holott ez nincs így. Nem a róluk való beszélgetés teremti a problémákat. A hallgatással csak azt érjük el, hogy felkészületlenül, eszköztelenül, izoláltan kell majd szembenéznünk velük, amikor a saját életünkben jelennek meg.
Azok az érzelmek is fontosak, amelyeket kellemetlen megélni
Az érzelmekről való tudás alacsony szintje már csak azért is nagy gond, mert az érzelmeink gyakorlatilag mindenre hatással vannak, amit csinálunk, még akkor is, ha olykor szeretjük magunkról azt gondolni, hogy kimondottan racionális lények vagyunk. Az egyik gyakori tévhit az emóciókkal kapcsolatban az, hogy az az érzelem, amelyet rossz megélni, az önmagában véve is rossz lenne. Ezzel a hiedelemmel az a baj, hogy amint negatívnak kezdjük címkézni az érzelmek egy csoportját, akkor arra kezdjük trenírozni az agyunkat, hogy fenyegetésként, veszélyként lássa őket, és mindenáron el akarja kerülni. Amikor pedig ez nem sikerül, akkor újabb kellemetlen érzéseink lesznek, például szégyenkezünk a szomorúságunkért, előre aggódunk a jövőbeli szorongásainkért, vagy félünk a saját dühünktől.
Többre vagy képes, mint gondolnád
Amint elkezdjük ellenségként kezelni az érzéseinket, azzá is válhatnak. Minél inkább próbáljuk elnyomni őket, annál gyakrabban és intenzívebben igyekeznek elárasztani minket. Ennek a dinamikának csak úgy tudsz véget vetni, ha felülkerekedsz a félelmeiden, és fokozatosan közel engeded magadhoz az érzéseidet. Ez a folyamat persze ott kezdődik, hogy képes vagy azonosítani az elkerülő tendenciáidat. Ezekről készített tanulságos listát Nick Wignall klinikai szakpszichológus, a Medium Mind Café egyik szerzője. Ha ezeket a szokásokat tapasztalod magadon, érdemes dolgoznod azon, hogy összebarátkozz az érzéseiddel, vagy legalábbis képes legyél elfogadni őket, mint azokat a lakótársakat, akikkel alapvetően jól megvagy, még ha nem is mindig élvezed a társaságukat.
#1 Folyamatosan pörögsz, és örökké elfoglalt vagy
Mindig túlvállalod magad? Feladatot feladatra halmozol, találkozóról találkozóra sietsz? Nincs egy perc nyugtod sem, hétvégén is mindig dolgozol valamin? Nem bírod az üresjáratokat? Előfordulhat, hogy a munkádat használod arra, hogy elvond a figyelmedet a fájdalmas érzéseidtől. Természetesen mindannyiunknak más az energiaszintje, és abban is különbözünk, hogy mennyi aktivitással szeretjük megtölteni az életünket. Ettől függetlenül, ha állandóan elfoglalt vagy, mindig valamin jár az eszed, akkor szinte sosem tudod átadni magad a jelen pillanat megélésének, köztük az érzelmeidhez való kapcsolódásnak. Ebben a felpörgetett állapotban szinte levegőt venni sincs időd, nemhogy az érzéseiddel törődni. Talán nem gyászoltál el valakit, talán szenvedsz a házasságodban, talán bűntudatod van, mert megszakítottad valakivel a kapcsolatot, talán attól félsz, hogy visszatér a depressziód. Mivel nem látsz alternatívákat a változásra, inkább folyamatosan eltereled a figyelmedet.
Talán olyan régóta űzöd ezt a stratégiát, hogy a munkára való fixáció a személyiséged részévé vált. Talán el sem tudod képzelni, milyen lenne az életed, ha egy hónapig egyáltalán nem dolgoznál. Lényeges azonban tudnod, hogy az érzéseid elől nem tudsz elmenekülni, ez maximum átmeneti megkönnyebbülés, amolyan látszatmegoldás. Olyan, mintha hitelt vennél fel. Egy ideig úgy érzed, hogy van pénzed, de aztán kamatostul behajtják rajtad a tartozást. Gondolj bele, közben mennyi emberi kapcsolatod sínyli meg, hogy állandóan elfoglalt vagy, és nem vagy érzelmileg elérhető a szeretteid számára. Mennyi fizikai betegséget fejlesztünk ki az elnyomott feszültségeink miatt? Mennyi más lehetőségről és izgalmas élményről maradunk le azért, mert teljesen be vagyunk táblázva? Az ember feje időnként tele lehet rémisztő gondolatokkal és nehéz érzésekkel, de sokan alábecsülik a kapacitásukat, hogy megbirkózzanak velük, akár szakember támogatását igénybe véve. Pedig így lennének képesek visszaszerezni a kontrollt az életük felett.
#2 Nem átéled az érzéseidet, hanem okoskodsz róluk
Intellektualizálásnak hívja a pszichológia többek között azt a jelenséget, amikor valaki körülményesen, elméleti fogalmak, illetve különféle metaforák használatával verbalizálja az érzéseit. Ám minél bonyolultabban fogalmazol, annál jobban dolgozik a kognitív rendszered, ami azonban sokszor az érzelmeid átéléséről viszi el a fókuszt. Hidd el, ha gyakran fájdalmas is, nagy erő van abban, amikor olyan érzelmi nyelvezetet használsz, amit egy gyerek is megértene. Amikor ki mered mondani azt, hogy szomorú, csalódott vagy éppen dühös vagy. Ebben van egyfajta sérülékenység, amit mégis érdemes felvállalni. Ha őszintén és egyszerűen ki tudod fejezni az érzéseidet, akkor a környezeted is jobban fog tudni kapcsolódni hozzád. Ráadásul az agyadnak is azt üzened, hogy nincs szükség ködösítésre, oké érezni ezeket az érzéseket, mert ezek az élet természetes részei.
#3 Rosszul érzed magad a negatív érzéseid miatt
Voltál már dühös magadra amiatt, hogy „túl gyenge” vagy? Rettegtél már amiatt, hogy visszatér a depressziód vagy a pánikrohamod? Éreztél már bűntudatot azért, mert mintha megkönnyebbültél volna egy szakítást vagy egy halálesetet követően? A negatív érzések többségét ugyan nem kerülhetjük el, de azt igen, hogy még rosszul is érezzük magunkat miattuk. Az érzéseinkkel kapcsolatos érzéseinket metaérzelmeknek nevezzük. Sajnos valamiért kora gyerekkorunktól fogva arra szocializál minket a társadalom, hogy a negatív érzések önmagukban is negatívak. Pedig a lelki fájdalomnak – csakúgy, mint a fizikainak – értékes jelző funkciója van. Megmutatja a sérüléseinket, hogy hol van még gyógyulásra, illetve mások segítségére szükségünk.
#4 Durván beszélsz önmagaddal
Amikor mások nehézségeivel szembesülünk, sokan együttérzők és gyengédek tudunk lenni. Ha azonban saját magunkról van szó, akkor gyakran ezzel ellentétesen viselkedünk: önostorozásba kezdünk, ítélkezünk, túl szigorúak vagyunk. Pont akkor bánunk magunkkal a legkönyörtelenebbül, amikor a leginkább kedvesnek kellene lennünk magunkhoz. Ez a rossz bánásmód általában belső beszéd formájában nyilvánul meg. Életünk történéseit ugyanis folyamatosan kommentáljuk, de ez a narrátor egyesek fejében egy igazi zsarnok, aki szidalmaz, kritizál, máskor meg vég nélkül aggodalmaskodik. Már-már azt gondolhatjuk, hogy a belső hangunk természete egyszerűen csak azt tükrözi, hogy mi milyen emberek vagyunk – de ez nem igaz.
A belső beszédünk javarészt tanult szokás, amit főként a szüleinktől, az elsődleges gondozóinktól, illetve a gyerekkorunk tekintélyszemélyeitől sajátítottunk el, később pedig más, számunkra fontos figurák, a kortársaink is megerősítették bennünk. Mindez azt is jelenti, hogy a belső beszéd tónusa és tartalma megváltoztatható. Megtanulhatjuk azt, hogy szépen beszéljünk önmagunkkal. Hogy amikor szomorúak vagyunk, akkor ne bántalmazó módon viszonyuljunk magunkhoz, hanem épp annyira támogató módon, mint ahogy azt egy közeli barátunkkal tennénk.
#5 Állandóan megerősítésre, támogatásra vágysz
Az az ember, akinek nincs hite abban, hogy önállóan is képes kezelni a nehéz érzéseit, mindig másoktól fogja várni, hogy megnyugtassák. A körülötte lévőket fogja kérdezgetni a legapróbb döntési helyzetekben, tőlük vár állandóan megerősítést, irtózni fog a magánytól. Nemritkán a szorongásait is a partnerére vetíti, például egy órán belül háromszor kérdezi meg tőle, hogy ugye szereti-e. A kívülről érkező támogatás sokszor nagyon fontos, de ha mindig mások megerősítésére szorulunk, az jelentősen csökkentheti az autonómiánkat, kiszolgáltatottá tehet minket. Az is lényeges tehát, hogy megtapasztaljuk, hogy mi magunk is képesek vagyunk menedzselni az érzéseinket. Például ahelyett, hogy rögtön felhívnánk a szerettünket, hogy biztonságban landolt-e, várjuk meg, hogy ő csekkoljon be a repülőút után. Ahelyett, hogy folyton arról faggatjuk a másikat, hogy mit érez irántunk, adjunk neki teret, hogy meglássa, merre fejlődnek az érzelmei.
#6 Rendszeresen halogatsz
Természetes, hogy időnként mindannyian tologatunk magunk előtt bizonyos teendőket. Arra azonban érdemes felfigyelni, ha az élet sok területén és gyakran jellemző rád ez a működésmód. A halogatás nem lustaság, hanem az azonnali kielégülés egy formája. Azért okoz jó érzést, mert átmenetileg elkerülünk valamit, amiről azt gondoljuk, hogy kellemetlen vagy fájdalmas lesz nekünk. Viszont minél tovább görgetünk magunk előtt valamit, annál inkább fokozódhat a feladathoz kapcsolódó, ún. elővételezett (anticipált) szorongásunk. Az egészben az átverés talán ott van, hogy azt hisszük, hogy motiváltnak és magabiztosnak kell éreznünk magunkat ahhoz, hogy nekiugorjunk egy nehéz feladatnak, de a valóságban ezeket a pozitív emóciókat inkább csak menet közben, vagy a sikeres megoldást követően éljük meg. Jó, ha szem előtt tartod, hogy a pozitív érzések gyakran a munka hatásai, nem az előfeltételei. Miért gondolod azt, hogy a szorongás, a szégyen vagy a kellemetlen érzések meggátolnak abban, hogy megtegyél valamit? Mondd azt inkább, hogy oké, nem vagyok túl jól, nem tudom, hogy mindez sikerülni fog-e, de nekiállok, elkezdem bütykölni, aztán kiderül, hogy meddig tudok eljutni vele. Persze klassz, ha eleve magabiztosan indulsz neki a dolgoknak, de vannak olyan típusú helyzetek, különösen újfajta kihívások esetén, amikor nem érdemes erre várni, hanem a felkészültség egy pontján egyszerűen csak bele kell vágni a dologba. Ráadásul egy csomó mindent (például autóvezetés, cikkírás, főzés stb.) tényleg csak úgy tud megtanulni az ember, ha sokat gyakorolja.
#7 Fogalmad sincs, mit vársz az élettől
Azok az emberek, akiknek határozott értékeik vannak, a legsúlyosabb érzelmi nehézségeket is nagyobb eséllyel vészelik át. Összességében is elmondható róluk, hogy általában jobb megküzdők. Persze az is igaz, hogy ha valakit fiatalkorában sok trauma, lelki megterhelés ért, akkor nehezebben tudja kialakítani az értékeit, az életcéljait. Előfordulhat, hogy a puszta túlélés köti le minden energiáját, illetve az, hogy elviselhető szinten tartsa a lelki fájdalmát. Ha az egész életed arról szól, hogy megteremtsd az alapvető biztonságodat, akkor nehéz lehet az ezen túlmutató szükségleteidet azonosítani. Talán a későbbiekben is az fog hajtani, hogy elkerüld az érzelmi diszkomfortot, de nem lesz elég bátorságod követni a vágyaidat, akár a szorongást vagy a kudarc kockázatát is vállalva. A tudatosságod fejlesztésével nagyobb eséllyel alakíthatsz ki egy olyan életet, amelyet nem a menekülés határoz majd meg, hanem a kíváncsiságod és a vágyaid elérése.
