Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Kiegyensúlyozottságunk, elégedettségünk több tényezőn múlik. De ha úgy érezzük, hogy többre vágyunk a nyugalomból, a megoldás csak rajtunk múlik. Itt van például három olyan tipikus gondolkodási, hozzáállási hiba, melyek biztosan rontják az esélyeinket.
Tisztában vagyunk azzal, hogy bizonyos ételek megterhelik az emésztésünket. Ha például jó zsíros kacsasültet eszünk hagymás tört krumplival, akkor nem megveszekedett pesszimista gondolat azt várni, hogy kissé elnehezült gyomorral fogunk közlekedni a következő órákban, vagy akár még az éjszakai alvás is felébredésekkel lesz tarkítva. Ennek ellenére sokan esznek kacsasültet vagy szalonnás rántottát, mert szeretik, mert megszokták, mert bár tudják, hogy rosszat tesz az emésztésüknek, mégsem tudnak ellenállni neki.
Theo Tsaousides neuropszichológus ezt az emésztési példát hozza hasonlatként a gondolkodási szokásainkra is. Van néhány olyan bevett lelki működés, gondolkodási stílus, amik kimutathatóan ártanak a lelki békénknek, amik reményvesztetten hagynak, és csak annyit érünk el velük, hogy elégtelennek érezzük az életünket. Mégis nehezen szabadulunk tőlük, mégis csináljuk őket. Ezek a gondolattípusok általában olyan nehéz érzelmi terhet hagynak maguk után, ami a lelkiállapotunkra ugyanolyan rossz hatással van, mint az emésztésünkre a nehezen emészthető ételek.
Írj nekünk
Szerzőnk, Szalay Ágnes pszichológus, több mint 15 év szervezetfejlesztési tanácsadói tapasztalattal. A SelfGuide pszichológiai műhely egyik alapítója. Coachként támogatja ügyfeleit céljaik megtalálásában és elérésében, legyen szó munkahelyi, vezetői vagy személyes fejlődési igényről. Motivációs elakadással, karrierváltással, stresszkezeléssel, szakmai, vezetői fejlődéssel kapcsolatban lehet hozzá fordulni személyesen, vagy olvasói levélben, melyre (a névtelenséget megőrizve) a Dívány.hu-n is szívesen válaszol.
Attól, hogy sokan esznek szalonnát, még nem biztos, hogy folytatnunk kell a szalonnaevést, főleg, ha már tapasztaljuk a káros hatásait; hogy nem fordulhatunk el tőle, és kereshetünk magunknak kevésbé káros hatású ételeket – illetve, ha a lelki oldalnál tartunk, kevésbé káros gondolatokat. Lássuk, mivel kéne felhagynunk minél előbb?
1. Túlzott elvárások támasztása magunk vagy a világ felé
Elvárásaink a hitünket tükrözik abban, hogy a világnak milyennek kellene lennie. Mit kellene éreznünk, hogyan kellene viselkednünk, mit kéne elérnünk, hogyan kéne, hogy bánjanak velünk. Ha az elvárásaink nem teljesülnek, akkor erős frusztrációt érzünk. Ha jellemző ránk, hogy irreálisan magas elvárásokat támasztunk, akkor az életünk tele lesz frusztrációval, hiszen nagy esélyt adunk annak, hogy az elvárásaink ne teljesüljenek. Általában az élet egy-egy területén felmutatott teljesítményünkkel kapcsolatban lehetnek túlzott elvárásaink. Már vezetői pozícióban kéne lennem. Már házas kéne, hogy legyek. Minden reggel ötkor kéne kelnem és edzenem munka előtt.
A cikkek, amikben leírják, hogy a sikeres emberek vagy az igazán magabiztos emberek mit szoktak csinálni, általában nem segítenek. Például ostorozhatjuk magunkat a megválaszolatlan e-mailjeink miatt, hiszen tudjuk, hogy a sikeres emberek tíz percen belül válaszolnak minden e-mailre. A sok ilyen kis teljesítetlen elvárásunkból származó frusztráció és elégedetlenség nagyon rossz hatással lehet a kedvünkre. Akár szorongáshoz és depresszióhoz is vezethet, ha úgy érezzük, hogy alkalmatlanok vagyunk annak elvégzésére, amit magunkkal szemben megfogalmazunk. Persze jó dolog, hogy célokat tűzünk ki, és vannak irányelvek az életünkben azzal kapcsolatban, hogy mit hogyan csináljunk.
Hogy honnan lehet megállapítani, hogy egy elvárás jogos-e vagy irreális, arra itt van két ötlet. Ha van egy olyan elvárásunk, aminek a) az eléréséért nem teszünk igazi erőfeszítést; b) a teljesülésére nincs sok esélyünk – akkor ez az elvárás valószínűleg túlzott. Ha az az elvárásom, hogy akkor vagyok sikeres, ha Oscar-díjat kapok, akkor ez túlzottnak tűnik abban az esetben, ha még sosem szerepeltem filmben, és nem is próbálkozom színjátszással. Ez nyilván sarkított, de a lényeg, hogy ha nem teszek sokat az elvárásom teljesítéséért, akkor az túlzott. Akkor is az, ha a tények, a külvilág nem igazolja vissza, hogy van esélyem elérni.
2. Másokkal való összehasonlítgatás
Nincs az a tökéletes ember, nincs az a szuper sikeres lény, aki ne találna egy-három-ezer olyan dolgot, amiben mások jobbak nála. Az összehasonlítgatás egy darabig jó, amíg mondjuk felkelti a versenyszellemet, de általában csak saját magunkat frusztráljuk vele. Hajlamosak vagyunk arra, hogy mások életéből kiragadjunk egy dolgot, amiben ő jobb, hogy ahhoz képest lúzernek érezzük magunkat. Alulmaradunk Katival szemben, akinek több a hobbija és a szabadideje, Borival szemben, akinek jobb a karrierje, Krisztával szemben, aki jobb helyeken nyaral, és Nórival szemben, akinek szebb a lakása. Egy-egy mércén mindig találunk nálunk jobbnak tűnőt, és közben nem vesszük figyelembe, hogy a felső vezető Borinak szedett-vedettebb a lakása a miénknél, Katinak nincs családja, és Kriszta szorongáscsökkentőt szed. Ha szokásunk ez az összehasonlítgatás, legtöbb esetben csak arra jutunk vele, hogy az elégtelenségünk érzésében dagonyázunk. Érdemes felhagyni vele.
3. Túlvállaljuk magunkat
Rengetegen szenvednek attól, hogy túl sok felelősséget visznek, túl sok helyen köteleződnek el, és összecsapnak a fejük felett a hullámok. Ha túl sokat vállalsz, az szorongáshoz vezet, rendszeresen megtapasztalod, hogy teljesen kimerülsz, és még sincs időd-erőd jól teljesíteni. Két gondolkodási hiba állhat ennek a hátterében. Az egyik az a hit, hogy az elfoglaltság jó. Minél több dolgod van, annál hasznosabb tagja vagy a társadalomnak. Míg szociálisan tényleg kívánatosabbnak tűnik sokat vállalni, fontos embernek lenni, addig nagy árat is fizethetünk ezért. Néha nagyobb erő és bátorság, okosság meghúzni a határokat és nemet mondani, mint egy újabb dolgot bevállalni.
A másik hiba, ami túlvállaláshoz vezet a FOMO, vagyis a fear of missing out (félelem, hogy kimaradunk valamiből). Az élet tele van izgalmas lehetőségekkel, és annyi mindent lenne jó csinálni. Mégis a túlszervezett naptár szorongáshoz, hatalmas stresszhez vezet. Itt megint tudatosnak kell lenni, és megtalálni az egyensúlyt a programok és a feltöltődés, pihenés között.
Ahhoz, hogy leálljunk ezekkel a számunkra ártalmas gondolati szokásokkal, első lépés a tudatosítás. Ha észrevesszük, hogy a fentiek közül valamelyik beindul bennünk, kérdezzük meg magunktól: Reális az elvárásom? Korrekt ez az összehasonlítás minden szempontból? Belefér a tevékenységeim közé ez az újabb vállalás? Ha a válaszunk nem, akkor máris lehetőségünk van elindulni egy jobb választás, egy egészségesebb gondolkodásmód felé.
