Ezért olyan veszélyes a maximalizmusod

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ismersz olyan embert, aki mindig élére vasalt, makulátlan ruhában jár, kezei közül nem ad ki hibás munkát, lakásában mindig rend van, autója tiszta, sminkje tökéletes? Hogy van erre energiája? – gondolhatod, és csodálod őt a hibátlanságáért. Pedig valójában nagy árat fizet ezért. A tranzakcióanalízis öt driverét bemutató sorozat utolsója a Légy tökéletes! parancs.

A fenti felsorolásban talán senki sem ismer magára, csak szomszédjára, munkatársára, edzőtermi ismerősére. Hogy miért? Mert akit életében leghangsúlyosabban a Légy tökéletes! parancs vezérel, az kristálytisztán és hatalmasra nagyítva látja saját tökéletlenségeit. Pontosan tudja, hogy nem mindig makulátlan az a ruha, ezt is, azt is meg lehetett volna jobban csinálni, és többet, jobban is tehetett volna a sikerért.

Írj nekünk

Szerzőnk, Szalay Ágnes pszichológus, több mint 15 év szervezetfejlesztési tanácsadói tapasztalattal. A SelfGuide pszichológiai műhely egyik alapítója. Coachként támogatja ügyfeleit céljaik megtalálásában és elérésében, legyen szó munkahelyi, vezetői vagy személyes fejlődési igényről. Motivációs elakadással, karrierváltással, stresszkezeléssel, szakmai, vezetői fejlődéssel kapcsolatban lehet hozzá fordulni személyesen, vagy olvasói levélben, melyre (a névtelenséget megőrizve) a Dívány.hu-n is szívesen válaszol. 

A tranzakcióanalízisben leírt driverek olyan életparancsok, életfilozófiák, amiket az ember gyerekkorában sajátít el, és amelyek útmutatást adnak számára ahhoz, hogy hogyan kell élni, milyennek kell lenni. Eddig bemutattuk a Légy erős!, a Szerezz örömet!, a Siess! és a Tégy erőfeszítést! parancsokat, most jön az ötödik, a Légy tökéletes! Általában úgy hangzanak ezek a gyerek mágikus gondolkodásában, hogy akkor szeretlek, akkor vagy elfogadható, ha… Aki gyerekkorában a Légy tökéletes! parancsot kapta útravalónak, az azt élte meg, hogy a szülei előszeretettel mutattak rá a hibáira, munkáit, rajzait, iskolai előmenetelét úgy nyugtázták, hogy közben kifejtették, mit lehetne tenni azért, hogy még jobb legyen. Szeretetet, őszinte örömet, büszkeséget akkor látott szülei arcán, ha valamit kiválóan csinált meg, ha a munkája hibátlan volt.

Paul Hewitt kanadai klinikai pszichológus könyvet írt a perfekcionizmusról és a romboló hatásáról. Könyvének fő alakja Anita, akiről azt írja, hogy sosem dolgozott olyan emberrel, akiben erősebb lett volna az öngyilkossági késztetés, mint benne. A terápia során Anita idilli gyerekkorról, sikeres karrierről, szüleivel való remek kapcsolatról, sok barátról, lányával való tökéletes viszonyról számolt be. Az élete ott kezdett szétesni, amikor, tíz évvel a terápia előtt, édesanyja meghalt. Ez tátongó sebet és nem enyhülő fájdalmat hozott neki, ami lassan depresszióhoz és öngyilkossági gondolatokhoz vezetett. A hangulatát úszással igyekezett javítani, de egy idő után ezt is fel kellett adnia, mert megsérült a válla, és nem úszhatott tovább. Anita a látszólag még mindig tökéletes életében, családjában, barátai körében belül a poklot járta meg, és nem tudta meglelni többet az értelmet az életében. Persze ezt rajta kívül szinte senki nem tudta róla.

Azt hiszed, rosszabb vagy, mint mások

Mint minden életparancs, a Légy tökéletes! is jó valamire, ad iránymutatást az életben. Ha azonban túl erős, akkor már egész mást jelent, mint azt, hogy valaki jó teljesítményre törekszik. Aki a Légy tökéletes! parancs szerint él, az nem a feladatot akarja maximálisan jól megcsinálni, nemcsak remekül akar kinézni, nemcsak jól (másoknál jobban) akar teljesíteni, hanem a tökéletlen énjét szeretné megjavítani a tökéletesen végrehajtott feladatok által. Ez azt mutatja, hogy az énjével, a szelffel nem megfelelő a kapcsolata.

Sérülékennyé tesz a depresszióra, a szorongásra

A maximalista, perfekcionista hozzáállás számos betegséggel, mentális problémával hozható összefüggésbe. Erősen köthetők hozzá az evészavarok, jóval nehezebb a felépülés a betegségekből. A perfekcionista emberek számára a hibák, gondok felnagyítódnak, az állandó önkritika pedig szorongáshoz, depresszióhoz vezethet, és jelentősen nagyobb a perfekcionista életszemléletű emberek körében az öngyilkossági kísérletek száma is.

Ha lennének benne hibák, akkor is szeretnének
Fotó: Jose Luis Pelaez Inc / Getty Images Hungary

Mindez azért van, mert olyan magas mércét állítanak saját maguk számára, amit képtelenség átugrani, ha meg nem érnek fel a saját elvárásaikhoz, akkor értéktelennek, alkalmatlannak, rossznak érzik magukat.

Még csak jó teljesítéshez sem vezet

Azt hihetnénk, hogy legalább jól teljesítenek. Ez egyrészt igaz, másrészt nem feltétlenül. Kiderült, hogy 1200 pszichológus kutató közül azok, akik perfekcionisták, jóval kevesebb cikket publikáltak, mint az önmagukkal szemben megengedőbb társaik. Hiszen ha hibázni elfogadhatatlan, márpedig nekik az, akkor nehéz befejezni a dolgokat. Mert azok sosem tökéletesek. Ez pedig halogatáshoz, sőt megfutamodáshoz vezethet.

Anita esetében arra derült fény a terápián, hogy gyerekkorában néhány hónapig rokonoknál kellett laknia, számára akkor érthetetlen okokból. Azt gondolta, nem volt elég jó, ezért passzolták le a szülei. Nagyon megmaradt benne a kép, amikor édesanyja végre érte ment. Gyönyörű volt, mosolygott, tökéletes volt, és Anita ott, kicsi gyerekfejjel elhatározta, hogy ő is ugyanilyen tökéletes lesz, és így többet az anyukája sosem fogja elhagyni. Ugyanazt a munkát választotta, mint az anyja, egy utcában lakott vele, mindent megtett élete során, hogy a közelében legyen – de a halál mégis elragadta az asszonyt. Az emberi psziché sajátos logikája folytán ezt az újabb elhagyást fordította maga ellen, mintha azért lett volna lehetséges, hogy anyja elhagyja, mert ő nem volt tökéletes, mert baj van vele. Ez a tudat alatti átok vezetett a szuicid (öngyilkos) gondolatokhoz, és ennek feloldásával foglalkoztak a terápia során.

Kemény pálya, nehéz sors, ha te is olyan útmutatást viszel magaddal, hogy tökéletesnek kell lenned azért, hogy jogod legyen az élethez. Ha gyanakszol rá, hogy ez lehet a helyzet, érdemes önismereti munkával utánamenned, hogy milyen hiedelmek, parancsok, átkok munkálnak emögött, és megkezdeni feldolgozni, hatástalanítani őket.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Szalay coach pszichológus, Ágnes,
Szalay coach pszichológus, Ágnes,
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.