Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Életünk során elkövetett hibáink még sokáig ott ólálkodhatnak körülöttünk, hogy egy arra alkalmas pillanatban lecsapjanak a lelki jóllétünkre. Próbálunk elaludni, és hirtelen nem tudunk másra gondolni, mint a legnagyobb baklövéseinkre. Elméletben persze a rájuk való emlékezés kiemelt jelentőséggel bír, hiszen segíthet minket abban, hogy a jövőben elkerüljük őket. De csak akkor, ha képesek vagyunk okulni belőlük.
Egy közelmúltban publikált kutatás szerint az emberek sokkal kevesebbet tanulnak a hibáikból, mint a sikereikből. A Chicagói Egyetem munkatársai csaknem 1700 fővel végeztek vizsgálatokat, és azt találták, hogy a hibázás visszajelzése egyenesen aláásta a további tanulás lehetőségét. Amikor felhívták a résztvevők figyelmét arra, hogy valamit nem jól csináltak, akkor a soron következő feladatokban még rosszabbul teljesítettek.
„A hibázás gyakran az emberek egész egóját fenyegeti, így inkább teljesen lezárnak, és mentálisan kivonulnak a helyzetből. Ennek eredményeként a javításra sincs lehetőség” – nyilatkozta a kísérletek egyik vezetője, Lauren Eskreis-Winkler a Medium újságírójának. Pedig a kudarcainkban – legyenek még oly aprók vagy egészen nagyok – komoly fejlődési potenciál rejlik. Mit lehet tenni, hogy ne hagyjuk őket kiaknázatlanul?
#1 Ne fogd külső tényezőkre
Amikor hibázunk, gyakran zaklatottá válunk. Ez a belső állapot még a legprofibb sportolókat is képes kizökkenteni. Ennek tipikus esete az a kézilabdázó, aki egy fontos pillanatban ziccert vét, majd a saját térfelére visszafutva rögtön begyűjt egy kétperces kiállítást, mert fejben még az előző szituációnál volt leragadva. Az is lényeges persze, hogy a szóban forgó sportoló (vagy bárki más) milyen oktulajdonítási folyamatokkal él a tévesztés kapcsán. Sokunkban óhatatlanul bekapcsol az úgynevezett énvédő torzítás: a kudarcainkat hajlamosak vagyunk külső (például bíró, verseny körülményei, balszerencse), míg a sikereinket belső (például tehetség, tudás, felkészültség) tényezőknek tulajdonítani. Ha azonban sosem vállalsz felelősséget a hibáidért, akkor jó eséllyel még hosszú időn keresztül ismételni fogod őket. Azzal sem jársz jól, ha rögtön azt gondolod, hogy egy rakás szerencsétlenség vagy, mindig mindenben tehetségtelen voltál, és az is maradsz. Ez egy önmarcangoló, irreális túlzás, ami jó eséllyel nem fog ösztönözni arra, hogy erőfeszítéseket tegyél a teljesítményed növelésére.
#2 Képzeld azt, hogy valaki mással történik
Az Eskreis-Winkler vezette kutatás másik fontos tapasztalata volt, hogy az emberek könnyebben tanultak mások hibáiból, mert az nem fenyegette a saját egójukat, így meg tudták őrizni a fejlődéshez szükséges fogékonyságukat. Ha tehát nem akarod, hogy a negatív élményeid hatására azonnal lezárjon az elméd, érdemes lehet egy kicsit távolítani a hibádat. Ez elsőre az előbbi tippnek ellentmondó tanácsnak tűnhet, de lényeges, hogy sosem a probléma figyelmen kívül hagyásáról van szó. Sokkal inkább arról, hogy azért távolítsd magadtól átmenetileg a cselekvéseidet, hogy több rálátásod lehessen a helyzetre. Például visszanézheted magad videón, vagy készíthetsz jegyzeteket. Mindez segíthet abban, hogy egy másik nézőpontból, higgadtabban tudd kezelni a helyzetet.
#3 Határozd meg, hogy miben hibáztál pontosan
Ha elrontunk valamit, hajlamosak lehetünk rögtön azt gondolni, hogy az egész munkánk mehet a kukába, semmi értékelhetőt nem tettünk le az asztalra. Ez biztosan nincs így. Mindig érdemes különválasztani azokat a résztevékenységeket, amelyek jól működtek, és azokat, amikre legközelebb nagyobb hangsúlyt kell fektetned. Előfordulhat, hogy ezek elvégzéséhez külső segítségre vagy önmagad képzésére van szükséged.
#4 Mindig legyenek sikerélményt jelentő részek
Ha csak teheted, a nehéz feladatokat párnázd ki olyan teendőkkel, amikben szupersztár vagy. Amikor bekerülsz egy jó flow-ba, és megéled, hogy mennyire kompetens vagy, akkor sokkal nagyobb eséllyel tudod megőrizni azt a mentális állapotot, amely a hibákkal való konstruktív szembesüléshez szükséges. Ez a hozzáállás segíthet abban, hogy képes legyél a kudarcokra inkább egyfajta fejlődési állomásként tekinteni, ahonnan van még hova kapaszkodni.
