Brené Brown a TED történetének negyedik legnézettebb előadását tartotta: A sebezhetőség ereje című beszédét eddig 45 millióan nézték meg. Mit mond, amivel ilyen sokakat megérint?
Brené Brown szociális munkás szakon végzett, ebből doktorált, kvalitatív kutatásait annak szentelte, hogy rájöjjön – megmérje –, mi teszi az embert boldoggá, illetve szerencsétlenné. Interjúi, beszélgetései, mérései során rájött, hogy nagyjából minden a kapcsolatról szól. Ha valaki úgy érzi, hogy szeretik, tartozik valahova, akkor elégedett, ha ez hiányzik az életéből, akkor boldogtalan. Ez oké is eddig, de mi kell ahhoz, hogy meglegyen a lélek létfontosságú kapcsolódása?
Brené rengeteg boldogtalanságsztorit hallgatott meg. Azt tapasztalta, hogy ha szeretetről kérdezi az embereket, nagyon hamar arról kezdenek beszélni, amikor valaki összetörte a szívüket, ha valahova tartozásról kérdez, akkor a kiközösítés fájdalmas történetei jönnek elő. Ahogy az ember biológiailag arra van huzalozva, hogy kapcsolódjon, úgy arra is elő van készítve az észlelésünk, hogy a negatív dolgokat, a veszélyeket vegyük észre.
Írj nekünk
Szerzőnk, Szalay Ágnes pszichológus, több mint 15 év szervezetfejlesztési tanácsadói tapasztalattal. A SelfGuide pszichológiai műhely egyik alapítója. Coachként támogatja ügyfeleit céljaik megtalálásában és elérésében, legyen szó munkahelyi, vezetői vagy személyes fejlődési igényről. Motivációs elakadással, karrierváltással, stresszkezeléssel, szakmai, vezetői fejlődéssel kapcsolatban lehet hozzá fordulni személyesen, vagy olvasói levélben, melyre (a névtelenséget megőrizve) a Dívány.hu-n is szívesen válaszol.
Mi a veszély a szeretetben, a kapcsolódásban? Ezek önmagukban jók lennének, vágyunk rájuk, de van egy érzés, ami megakadályoz minket az elérésükben. Ez mindannyiunkban ott van, és nem más, mint a szégyen. A szégyen univerzális érzés, Brené a hosszabb, a Netflixen magyar felirattal is látható előadásában úgy írja le, hogy a szégyen az, amikor kilépünk egy szobából, ahol csupa olyan ember van, akit szeretünk, és akiben megbízunk, és halljuk, hogy elkezdenek rólunk beszélni. Szidnak, lekicsinyelnek, és olyan durva dolgokat mondanak, hogy közéjük többet biztosan be nem tesszük a lábunkat. A szégyen megsemmisítő. Mindenki ismeri a szégyen érzését. Az a félelem áll mögötte, hogy nem vagyunk elég jók/okosak/sikeresek, hogy valami alapvető dologban nagy gond van velünk, és ha ezt a többiek megtudnák, ha látnák, hogy mennyit bizonytalankodunk, hibázunk, tökéletlenkedünk, akkor elfordulnának tőlünk.
Szégyen
A szégyen érzése, mások negatív véleményének megtapasztalása, az, hogy elfordulnak tőlünk, sebet ejt a lelkünkön. Szinte semmihez sem fogható kínt élünk át ilyenkor. Ez a sebezhetőségünk. Csak az nem sebezhető, aki nem képes emberi érzelmekre, akinek nincs empátiája. Mi, többiek mind sebezhetők vagyunk. Szerepekkel, profizmussal, elzárkózással, visszahúzódással, perfekcionizmussal, érzéseink elnyomásával védjük magunkat. Védjük attól, hogy mások ne lássanak meg igazán, mert különben észrevennék, hogy milyen tökéletlenek, rosszak vagyunk. Nekünk pedig szégyenkeznünk kéne.
A csapda viszont az, hogy valódi szeretet, valódi kapcsolódás és valahova tartozás csak akkor jöhet létre, ha megengedjük másoknak, hogy lássanak minket. Úgy igazán. A teljes valónkban.
Szeretni sérülés nélkül?
Ahogy Brené rájött, hogy a szégyen és a sebezhetőség tart vissza minket attól, hogy megmutassuk magunkat, hogy szeretni merjünk, nagy elszántsággal nekifogott annak, hogy dekonstruálja ezeket az érzéseket. Ő is utál sebezhető lenni, szégyenkezni – nekifog hát, hogy alaposan ízekre szedje ezeket az érzéseket, és megtalálja, hogyan lehet elkerülni őket. Biztosan talál majd valami módot arra, hogy érzelmeinket, kapcsolatainkat tudatosan és okosan menedzselve teljes életet élhessünk anélkül, hogy ilyen pusztító érzéseket kelljen átélni közben.
Hat év kutatása során több ezer emberrel beszélt a szégyenről. Interjúkat, fókuszcsoportokat, naplóbejegyzéseket elemzett végig. A végén ezt a rengeteg adatot szolgáltató embert világosan két csoportra lehetett osztani. Azokra, akik valóban megélik, hogy szeretik őket, hogy tartoznak valahova, hogy érdemesek a szeretetre, és azokra, akik egy életen át küzdenek azért, hogy megélhessék a szeretve lenni, tartozni valahova érzését, de a lelkük mélyén nem hiszik, hogy érdemesek lennének rá. Egyetlen változóban volt különbség a valódi szeretetben élők és a szeretetért hiába küzdők között: abban, hogy elhiszik-e, hogy érdemesek a szeretetre.
Bátorság
A belső hit egy dolog, de viselkedés szinten mi volt a különbség a két embercsoport között? Újabb adatelemzés azt mutatta, hogy akik szeretetre érdemesnek hitték magukat, bátrak, együttérzők és kapcsolódók voltak. A bátorságot (courage) itt Brené elválasztja a merészségtől (bravery), és visszatér a szó gyökeréhez, ami a latin „szív” szóból származik, és eredetileg arra utalt, hogy valakinek van szíve elmesélni a történetét. Aki fel meri tárni, vállalni önmagát. Az együttérzéssel kapcsolatban a lényeg az, hogy az ember először önmagával legyen képes együttérezni, önmagának legyen képes megbocsátani, gyengédséggel forduljon a saját hibái felé. Ezek után képzelhető el a másokkal való együttérzés. A kapcsolódásnál megint előjön önmagunk megmutatása. Akik kapcsolódnak, azok vállalják, hogy nem olyanok, mint amilyennek lenniük kéne, hanem olyanok, amilyenek.
Sebezhetőség
A legfontosabb közös pont ezekben az emberekben a sebezhetőség vállalása volt. Mindegyiküknél kimutatható volt, hogy világosan tisztában vannak vele, és vállalják a kockázatot. Készek voltak arra, hogy először mondják ki, hogy szeretlek, hogy elmenjenek rákszűrésre, és nyugodtan kivárják az eredményt, hogy energiát tegyenek egy olyan kapcsolatba vagy munkába, amiből könnyen elképzelhető, hogy nem lesz semmi, hogy kudarcot vallanak a végén. Nem mondták azt, hogy a sebezhetőség jó érzés lenne. Mert nem az. De nem is tartották megsemmisítőnek, mint azok, akik a szégyent akarták mindenáron elkerülni, és ezzel a kapcsolódástól is elzárták magukat. Azt mondták, a kudarc benne van a pakliban. Elengedték a kontrollt, azt, hogy biztosra menjenek, beletették és feltárták magukat úgy is, hogy a visszautasítás, kudarc lehetősége végig ott volt.
A kudarc biztos
Így a tanulság az, hogy a bátorság nem más, mint a sebezhetőség vállalása. Egyszer Brené tréninget tartott egy Szilícium-völgyi topmenedzsmentcsapatnak. Egy résztvevő így foglalta össze, mit tanult: oké, tehát akkor vagyok bátor (és a bátorság vezethet csak a sikerhez), ha fel vagyok készülve arra, hogy akár kudarcot is vallhatok. A válasz majdnem jó, csak a lényeg nem ment át: mert nem AKÁR kudarcot is vallHATok, hanem tuti biztos, hogy fogok kudarcot vallani. Ha szeretsz, akkor el fogod veszíteni. Mert visszautasít, vagy meghal, vagy felnő. Ha kiállsz a gondolataiddal mások elé, ha vállalsz sokakra ható feladatokat, akkor fogsz hibázni, és fogsz hülyeségeket mondani. Minél több embernek engeded látni, hogy milyen vagy, vagy mit gondolsz, annál többen fognak kritizálni. Ha azzal véded magad, hogy „leszarom, mások mit gondolnak”, akkor hazudsz. Fontos és személyes dolgokban a fontos emberek véleményét nem tudod leszarni. (Azokét viszont nagyon is érdemes, akik a maguk védvonalai mögül pusztán mások kritizálásával, megszégyenítésével töltik az idejüket.)
A bátorság és a sebezhetőség (=gyengeség) nem a skála két végpontja, hanem egy és ugyanaz. Akkor tudsz bátor lenni, ha önmagad és mások előtt vállalod, hogy sebezhető vagy. Ahhoz pedig, hogy valódi összetartozást, szeretet élj meg, hogy véghez vigyél dolgokat, bátorság szükséges.
