Amikor az iskolai lövöldözés elkövetője egy kertvárosi fehér fiatal, az amerikai híradások gyakran az agresszív videójátékokkal hozzák összefüggésbe a bűncselekményt. Ha viszont a lövöldöző afroamerikai, akkor alig kerül szóba ilyesfajta külső magyarázat. Miért e furcsa kettősség? És milyen következményekkel járhat?
Máig nincs tudományos bizonyíték arra, hogy a videójátékok és a fizikai világban történő, halálos kimenetelű erőszakos tettek között kapcsolat állna fenn. „Sőt, számos pszichológiával, kommunikációval, kriminológiával, szociológiával és közgazdaságtannal foglalkozó tudós inkább az ellenkezőjét találta: azt, hogy a videójátékok fogyasztásakor a társas agresszió mértéke csökken” – nyilatkozta a PsyPost nevű internetes oldalnak Patrick Markey, egy nemrég megjelent lélektani tanulmány szerzője. Markey munkatársaival több mint 200 ezer, tömeggyilkosságokról szóló amerikai hírt elemzett, és ennek során meglepő aránytalanságokra bukkant.
Ha fehér az elkövető, biztos a videójátékok tehetnek róla
A publikációban szereplő első kutatásban 169 egyetemista (65 százalékuk nő, 88 százalékuk fehér) vett részt. Egy iskolai lövöldözésről szóló hírt olvastak, amit igaznak hittek. A gyilkosságokat egy 18 éves férfi követte el, akiről azt is tudni lehetett, hogy szereti a videójátékokat. A szöveghez egy rendőrségi fotót is csatoltak az elkövetőről: a résztvevők egyik csoportja fehér, a másik csoportja afroamerikai személyt látott a képen. Amikor a bűncselekmény okairól kérdezték őket, a válaszadók szignifikánsan többször hibáztatták a videójátékokat akkor, amikor az elkövető fehér volt. Ez a torzítás még azok között is fennállt, akik maguk is videójátékosok voltak, holott ők összességében kevesebbszer említették a videójátékokat magyarázó tényezőként.
A média is jelentősen torzít
A tanulmányban szereplő második kutatásban Egyesült Államokban történt tömeggyilkosságokról szóló, tetemes mennyiségű hírt elemeztek a tudósok, szám szerint 204 796 darabot. A feldolgozott esetek 1978 és 2018 között zajlottak, minimum 3 személy halálát jelentették, és nem voltak bandaháborúkhoz, drogokhoz vagy szervezett bűnözéshez köthetők. Azt az eredményt kapták, hogy amikor fehér volt az elkövető, a bűncselekmény helyszíne pedig az iskola, akkor 8,35-ször gyakrabban tárgyalták a szövegek a videójátékok hatását, mint amikor afroamerikai fiatal volt a tettes. Ez a különbség más bűnügyi helyszíneknél nem jelentkezett.
A sztereotípiáink vezetnek minket
Az, hogy a videójátékok hibáztatása aránytalanul jelenik meg a fehér elkövetők esetén, a faji sztereotipizálással magyarázható. A tanulmány szerzői úgy érvelnek, hogy a széles körben elterjedt – ám leegyszerűsítő és téves – nézetek miatt könnyebben teremtünk kapcsolatot a faji kisebbségek és az erőszakos tettek között, míg fehér lövöldözők esetén valamilyen extra magyarázó tényezőre van szükségünk, hogy értelmezni tudjuk az eseményeket. Sarkosan fogalmazva azt is mondhatnánk, hogy míg az afroamerikai srácok úgyis mind született gazemberek, mert a vérükben van az erőszak, addig a fehér kertvárosi kölykök csak akkor válnak ámokfutóvá, ha valamilyen külső hatástól befolyásolva cselekszenek, hiszen természetük szerint nem lennének képesek ilyesmire. Miért gondolkodnak sokan ennyire előítéletesen?
Tudattalanul is védjük a mieinket
Bár erre a tanulmány nem tér ki, a jelenség hátterében könnyűszerrel felfedezhetjük az ún. énvédő torzítás sajátosságait. Az énvédő torzítás során a sikereinket hajlamosak vagyunk önmagunknak, a kudarcainkat viszont helyzeti tényezőknek tulajdonítani, míg mások sikereiről és kudarcairól pont fordítva gondolkodunk, hogy megvédjük az önértékelésünket. Tehát ha egy iskolai lövöldöző a saját csoportunkhoz tartozik, mentegetni kezdjük, és rajta kívül álló tényezőkkel igyekszünk magyarázni a tettét. Például azt mondjuk, hogy a videójátékok hatására cselekedett, noha az amerikai videójátékosok átlagéletkora 30 év felett van, tehát még csak nem is ebben a korosztályban a leggyakoribb a használatuk.
Ezzel szemben, ha az iskolai lövöldöző egy másik, leggyakrabban kisebbségi csoport tagja, akkor nem teszünk energiát a helyzeti okok átgondolásába, hanem egyből személyes okokkal magyarázzuk a tettét: azért gyilkolt, mert ilyen erőszakos. Így rögtön igazolva is látjuk a fajok között fennálló hatalmi különbségeket, hiszen tévedéseinken keresztül ismét eljutottunk az évszázadok óta ismert kétes konklúzióig: a fehér emberek felsőbbrendűségéhez. Hátradőlhetünk.
Mit gondolhatnak az afroamerikai hírfogyasztók?
Mindez persze rasszizmus. Akkor is, ha burkolt, akkor is, ha a szerzők óvatoskodnak és nem nevezik annak. Könnyű belátni, hogy a híreket gyártó orgánumok többségét fehér emberek birtokolják és működtetik, ugyanúgy, ahogy a vizsgálatban is túlnyomórészt fehér egyetemisták szerepeltek. Mint a legtöbb dolognál általában, a kisebbségi nézőpont itt is láthatatlan marad.
A rasszizmus öngerjesztő körei
A videójátékok bűncselekményekre gyakorolt észlelt hatásában megjelenő különbségek súlyos következményekkel járhatnak. A külső tényezők okolása ugyanis azt tükrözi, hogy milyen mértékű bűnösséget társítunk egy-egy elkövetőhöz. Ha az afroamerikai tetteseket tudatosan vagy tudattalanul bűnösebbnek gondoljuk a fehér tetteseknél, akkor ez várhatóan az igazságszolgáltatásban is éreztetni fogja a hatását. Előfordulhat, hogy kevesebb enyhítő körülményt vesznek figyelembe a túlnyomó többségükben fehér rendőrök, ügyészek, bírák. Ha pedig kisebbségi emberek ugyanazokért a bűncselekményekért szigorúbb büntetéseket kapnak, akkor még jobban kriminalizálódni fognak, és még kevesebb esélyük lesz a kinti életben való boldogulásra.
