Ha ez a 3 tulajdonság megvan benned, akkor jó ember vagy

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

2002-ben definiálták a „sötét triádot”, azokat a személyiségjellemzőket, amelyek az emberi gonoszsághoz köthetők. Azóta rengeteg kutatás született e témában, de a másik oldallal, a jóság és emberség személyiségjellemzőivel eddig kevésbé foglalkoztak. Pedig a jó embereknek is vannak tipikus személyiségjegyeik, a szimmetria kedvéért éppen három. Ez a „fényes triád”.

Az embereket valamiért lázba hozzák a gonoszok. A többségünk különös érdeklődést, izgatottságot érez, ha az emberi gonoszság megnyilvánulásaival találkozik. Jó messziről persze, filmekben, hírekben, könyvekben. Nem véletlen, hogy sokkal több film szól gonoszságról, manipulációról, narcizmusról, mint önfeláldozó, hétköznapi hősökről, szentekről. Ez ütött szöget Scott Barry Kaufman, a Columbia Egyetem kutató pszichológusa fejében is. Lehet az, hogy a jó emberek nem érdekelnek senkit? Vagy talán nem is meghatározható, hogy mit értünk az ember személyiségének szintjén jóság alatt?

A kérdés kicsit álnaiv, persze hogy érdekli az emberiséget a jóság is, és mindenkinek van valami képe arról, hogy ki a jó ember. Csak ezt meg kéne fogni a személyiségjellemzők szintjén: ahogy a gonoszságot sikerült három (vagy egy) személyiségdimenzióban tetten érni, úgy talán a jó emberek is osztoznak egy-két azonosítható személyiségjegyen. Ennek kiderítésére végzett egy kutatást Kaufman, amit idén publikált.

Írj nekünk

Szerzőnk, Szalay Ágnes pszichológus, több mint 15 év szervezetfejlesztési tanácsadói tapasztalattal. A SelfGuide pszichológiai műhely egyik alapítója. Coachként támogatja ügyfeleit céljaik megtalálásában és elérésében, legyen szó munkahelyi, vezetői vagy személyes fejlődési igényről. Motivációs elakadással, karrierváltással, stresszkezeléssel, szakmai, vezetői fejlődéssel kapcsolatban lehet hozzá fordulni személyesen, vagy olvasói levélben, melyre (a névtelenséget megőrizve) a Dívány.hu-n is szívesen válaszol.

Gyors ismétlés a személyiségjegyekről, mielőtt az eredmények ismertetésébe belekezdünk: a személyiségjegyek kontinuumnak képzelhetők el, tehát nem úgy néz ki, hogy vagy rendelkezel velük, vagy nem; hanem mindenkiben megvan minden jegy kisebb-nagyobb mértékben. Azok az emberek tartoznak például a sötét triád kategóriába, akiknél az átlagosnál jóval erősebben vannak jelen a triádhoz tartozó dimenziók, vagyis a narcizmus (énközpontúság, a feljogosítottság érzete), a machiavellizmus (másoknak egy stratégiához illeszkedő kizsákmányolása és megtévesztése) és a pszichopátia (kegyetlenség és cinizmus).

De a kérdés itt az volt, hogy mik azok a személyiségjegyek, amik a jósággal kapcsolhatók össze. A jóság alatt olyan, köztünk élő hétköznapi szentekre gondoltak, akik sokat adnak a környezetüknek – és nem azért, mert a jótékonykodás és a jószívűség jól mutat, hanem mert ez jön belőlük. Akik a lényükből áradó szeretettel és elfogadással megemelik az embereket maguk körül.

A jó embereket megismerjük magunk körül
Fotó: VANDAL Photography / Getty Images Hungary

Három faktor jött ki

A nehéz szakmai feladat a kérdéskör összeállítása volt. A jóság nem egyszerűen a gonoszság ellentéte. Sokkal több ennél. Kaufmanék úgy dolgoztak, ahogy a személyiségpszichológusok általában: összeírtak rengeteg, igazolt vagy általuk feltételezett, jósághoz köthető és a gonoszság hiányát jelző állítást, majd a több ezer választ statisztikai elemzésnek vetették alá: mi az a néhány faktor, ahol az állítások együtt járnak, vagyis mi az a háttértényező, nagyobb kategória, ami kimutatható.

Nem törekedtek arra, hogy hármat találjanak, de a statisztika nagy megbízhatósággal azt hozta ki, hogy ahogy a gonoszságot is három, úgy a jóságot is három személyiségjegy határozza meg. Ezek pedig a kantianizmus (az embert célként tekinti, nem puszta eszközként); a humanizmus (minden embert és a méltóságukat értéknek tekinti) és a hit az emberiségben (hisz az alapvető emberi jóságban).

A jóság és a gonoszság is emberi

A skálát egyre finomították, míg elértek egy 12 állításos kérdőívig, amely kulturális különbségektől függetlenül a statisztikák szerint megbízhatóan méri ezt a három személyiségjegyet. Itt angolul ki is lehet próbálni. Fontos megjegyezni, hogy a „fényes triád” nem a sötét jegyek hiányát jelenti csupán. Bár nyilvánvalóan a két érték általában ellentétes, tehát akinek sok sötét jegye van, annak kevesebb lesz a világos oldalon – de a korreláció nem egy az egyben érvényes. Ez azt mutatja, hogy a sötét tulajdonságok éppúgy emberiek, mint a jósághoz kapcsolódók. Igen kevés az olyan ember, aki bármelyik irányba is szélsőséges lenne, kevés a kirívó eset. Szerencsére az emberek többsége a világos oldalhoz tartozó jegyekből mutat többet, és ezzel megerősítik azt a meggyőződést, hogy az emberek azért alapvetően jók, vagy legalábbis a jóra törekednek.

Kinek jön be jobban az élet?

A kutatók ezek után megvizsgálták, hogy más tekintetben mi a különbség a világos és a sötét oldalhoz tartozók között. A legjobb hír az, hogy akiknél a fényes triád van túlsúlyban, azok elégedettebbek az életükkel. Egy tipikus fényes triádos ember nő, idősebb, kiegyensúlyozott gyerekkora volt, vallásos, vagy fontos neki a spirituálitás, elégedettebb a kapcsolataival, közelebbi kapcsolatait a szeretet jellemzi, empatikus, nyitott az élményekre, lelkiismeretes, csendesebb az egója, és hisz abban, hogy az ember a gyerekein vagy a tettein keresztül továbbadja az örökségét. Általában pozitívabb az énképük, kompetensnek, autonómnak érzik magukat, a védekező mechanizmusaik érettek (humor, szublimáció, mások segítése, felkészülés), illetve optimista képük van a jövőjükről és a világról.

A megbocsátás mindenképpen jellemzi a jó embereket
Fotó: PeopleImages / Getty Images Hungary

Persze mindennek van árnyoldala, még a napos oldalnak is. A jóságot mutató személyiségjegyekkel bíró emberek másoknál hajlamosabbak bűntudatot érezni, a túlélők bűntudatához hasonló módon. Nehezebben bírják, ha elszakítják őket az otthonuktól vagy a szeretteiktől, és hajlamosak olyan dolgokon aggodalmaskodni, amelyekre nincs befolyásuk. Jellemző rájuk az is, hogy szerető kedvességgel fordulnak még az ellenségeik felé is, ha megdobják őket kővel, visszahajítanak egy kenyeret.

Arról persze lehet vitatkozni, hogy ez jó vagy rossz: vannak pszichológusok, akik úgy látják, hogy ez a megbocsátó, a rossz cselekedeteket nem viszonzó attitűd a szorongás egy formája, mások szerint viszont az ember saját szempontjából nézve jó, hiszen nem rontja a saját kedvét más rossz tettével, inkább elfeledkezik róla, és nem hagyja magát belehajszolni olyasmibe, ami a saját erkölcsi mércéi szerint méltatlan lenne hozzá. Mindenesetre ez a megbocsátó attitűd – együtt járva a néha túlzott bűntudattal – könnyebben kiteszi őket annak, hogy kihasználják őket vagy manipulálják az érzelmeiket.

Ahogy a gonoszság csírái, úgy a jóság magjai is ott vannak mindannyiunkban. Ahogy vannak hétköznapi pszichopaták, úgy élnek köztünk hétköznapi szentek is. Ideje volt, hogy a pszichológia is foglalkozzon velük. A fényes triád kutatása is arra irányíthatja a figyelmünket, hogy ne csak a rossz és elszomorító dolgokat lássuk, hanem vegyük észre magunkban és körülöttünk azt is, aki hisz a jó szándékban és akinek fontos a másik méltósága.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Szalay coach pszichológus, Ágnes
Szalay coach pszichológus, Ágnes
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.