„Mindaz, ami az életben jólesik, az mind hasonló a halálhoz: a sok-sok mély alvás, a gondolattalan merengés, a mozdulatlan pihenés, az egyedüllét mezőn és tengeren, elsikkadni a végtelenben” – írja Cserna-Szabó András az egyik könyvében. Szavai olyannyira igaznak tűnnek, hogy pontosan ezek egyben azok a pillanatok is, amikor az emberekben gyakorta felerősödik a halálfélelem, akár tudattalanul. Milyen következményekkel jár mindez?
Minden napban egy kicsit benne van az egész élet: a reggeli újjászületés, a délelőtt ifjonti lendülete, az esti órák ólmos fáradtsága, majd az éjszakai öntudatlan állapot, amikor mentálisan elszakadunk a külvilágtól. Noha az agyunk a nap 24 órájában rendíthetetlenül dolgozik, sokan úgy gondolják, hogy az alvás csak egy kényszerű megszakítása az ébren töltött időnek, ilyenkor nem történik semmi érdemleges. Aki sokat alszik, keveset él – tartja a közkeletű mondás, ami jól mutatja a társadalom alváshoz való viszonyát: általában az alvásidőből lehet és kell is lefaragni, hogy más tevékenységeket priorizálni tudjunk.
Az emberek azonban gyakran nem csak akkor fekszenek le a tervezettnél sokkal később, ha erre valamilyen külső okuk van. Az ágyban fekve még sokáig nyomkodják a telefonjukat, butaságokat néznek a tévében, vagy más pótcselekvéssel szórakoztatják nyűglődő énjüket. Miért maradnak fenn ilyen sokáig?
A halálfélelem és az alvás kapcsolatát vizsgálták
Egy nemrég megjelent török vizsgálatban 229 résztvevő töltött ki különböző kérdőíveket. Türkarslan és munkatársai a válaszadók alvási szokásait mérték és vetették össze többek között az önkontroll képességével (azaz hogy mennyire tudnak szót fogadni saját maguknak), valamint a halálhoz való viszonyukkal. Kiderült, hogy azok a személyek, akik jobban félnek az elmúlástól, hajlamosabbak averzív (idegenkedő) attitűdöket kialakítani az alvással kapcsolatban, és halogatással igyekeznek elkerülni. Ez az összefüggés akkor is tartotta magát, amikor számításba vették a résztvevők életkorát, a gyerekeik számát, a családi állapotukat, a foglalkozásukat, az önkontrolljukat és a cirkadián energiájukat – de csak a férfiak esetében.
A másnapi működésedet kockáztatod
Azok a férfiak, akiket saját bevallásuk szerint felkavart a halál visszavonhatatlanságának gondolata, hajlamosabbak voltak később lefeküdni, mint tervezték. A nők esetében a kutatók nem találtak ilyen összefüggést. A szerzők a nemi különbségeket azzal magyarázzák, hogy a halandóság tudata a férfiakat általában nagyobb kockázatvállalásra ösztönzi, míg a nőkre összességében ez – elsősorban neveltetésükből adódóan – kevésbé jellemző. A lefekvési idő késleltetése érvelésük szerint azért jelent kockázatvállalást, mert kialvatlanul az ember másnap kevésbé fog tudni koncentrálni, figyelni, teljesíteni a munkahelyén. „A rizikó az, hogy másnap minden rosszabb lesz” – nyilatkozták a tudósok a PsyPost újságírójának.
Más tényezők is szerepet játszhatnak
A kutatás eredményeiből persze nem érdemes messzemenő következtetéseket levonnunk, már csak az alacsony elemszám és az esetleges kulturális sajátosságok miatt sem. Fontos azt is hangsúlyozni, hogy a lefekvés késleltetésével más faktorok is kapcsolatba hozhatók. Egyes tanulmányok szerint ilyenek lehetnek például egyes genetikai sajátosságok vagy a személy biológiai érettsége is. Serdülőkorban ugyanis megváltozik a fiatalok alvás-ébrenlét ciklusa. Arról, hogy miért olyan nehéz őket reggelente kirobbantani az ágyból, az alábbi cikkünkben írtunk részletesen:
