A házasság csak megöli a vágyat?

Olvasási idő kb. 2 perc

Egy házasság az érzelmi kötelék megszilárdításáról szól. Ugyanakkor jól tudjuk, hogy a házasságok fele válással végződik, aminek általában az az oka, hogy vagy az egyik, vagy mindkét fél elégedetlen azzal, amit a kapcsolat, illetve a partner nyújtani tud számára. A legfrissebb kutatások a párkapcsolati elégedetlenségnek egy olyan lehetséges forrására mutatnak rá, ami az eddigi vizsgálatokban nem merült fel. Ez pedig nem más, mint a szexuális vágy változása – ami természetesen férfiaknál és nőknél másként zajlik.

A kutatásban, amelynek eredményeit az Archives of Sexual Behavior című szaklapban publikálták, újonnan házasodott fiatal heteroszexuális pároknak a házassággal való elégedettségét, a szex iránti vágyát, az együttlétek gyakoriságát, valamint más olyan tényezőket vizsgáltak, mint például a stressz vagy a depresszió tünetei. Ezenkívül azt is feljegyezték, hogy a házaspárnak van-e, vagy a vizsgálat ideje alatt született-e gyereke.

A két longitudinális vizsgálatban (az egyik 1 éven át, a másik 4 évig tartott) a kutatók azt találták, hogy általában véve a nők szexuális vágya nemcsak alacsonyabb volt a házasság elején, de sokkal ingadozóbb is a megfigyelés ideje alatt, mint a férfiaké, akiknek nagyobb mértékű szexuális vágyát az állandóság jellemezte.

Az eredményekből továbbá kiderül, hogy a nők szexuális vágyának csökkenése előrejelzi a házastársi kapcsolattal való elégedettség csökkenését is – mindkét fél részéről. Érdekesség, hogy sok esetben a nők szexuális vágya idővel csökkent ugyan, de a házaspár együttléteinek gyakorisága nem változott, ami arra utal, hogy a nők akkor is hajlandóak voltak a szexre, amikor valójában nem is kívánták.

Hogyan függ össze a női libidó a párkapcsolati elégedettséggel?
Fotó: juhy13 / Getty Images Hungary

Azoknál a házaspároknál egyébként, akiknek a vizsgálat ideje alatt gyereke született, a feleség szexuális vágyának még erősebb csökkenését figyelték meg, ugyanakkor a kutatók hangsúlyozzák, hogy a szülőség csak egyetlen tényező a sok közül, amelyeknek köze van a szexuális vágy hullámzásához.

A magyarázat?

A szerzők szerint a nők szexuális vágya nemcsak az utódlást könnyíti meg, de a párkapcsolati kötődés megerősítése szempontjából is fontos szerepe van. Azt feltételezik, hogy a házasságkötés, azaz a kötelék megerősítése csökkenti a nők szex iránti igényét.

A kutatók azonban a vizsgálat hiányosságaira is felhívják a figyelmet. Ilyen például, hogy csak heteroszexuális párokat vizsgáltak: az eltérő szexuális vágy azonos nemű párok esetében valószínűleg nem jár komoly mértékű párkapcsolati elégedetlenséggel, és ide tartozik az is, hogy kizárólag friss házasokat figyeltek meg, és az eredmények valószínűleg másként alakulnak több évtizedes házasság vagy tartós párkapcsolat esetén.

Mindemellett azt is érdemes megjegyezni, hogy a vágy alapvetően hullámtermészetű, amit többek között a különböző élethelyzetek is befolyásolnak, és ez teljesen normális. Baj akkor van, ha nem beszélgetünk erről őszintén a partnerünkkel, hanem hagyjuk, hogy ellaposodjon a kapcsolat. Márpedig a kommunikáció fejlesztése és aktív gyakorlása az egyik legfontosabb eleme a szexuális elégedettségünk fenntartásának. Ez az alapja annak, hogy behozzuk a kapcsolatba azt, ami valójában kell a vágyhoz: az újdonságot, a nyitottságot, a kíváncsiságot.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Safi
Safi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.