Teljesítményorientált világban élünk, és hogyan másképp határoznánk meg a teljesítményt, mint úgy, hogy célokat tűzünk ki, aztán megnézzük, sikerült-e elérni, vagy mint egy jó ötéves tervnél, túlszárnyalni őket. De mi van, ha ezzel a nagy célkitűzősdivel tévúton járunk?
Zat Rana, tudományos-filozofikus blogger Richard Feynman, Nobel-díjas tudós alakját idézi fel, hogy megvizsgálja a célok szerepét életünkben. Feynman a kvantum-elektrodinamikában végzett munkásságáért kapta meg a díjat, de számtalan egyéb fontos tudományos munkája volt, és ismeretterjesztő könyveket is írt. Azt azonban kevesen tudják róla, hogy remek kasszafúró volt.
Történt ugyanis, hogy az „unalmas” Manhattan-projekten kellett tevékenykednie a második világháború alatt, amiben persze nyilván voltak számára tudományosan érdekes részek is, de lassú volt a munka, sok üresjárattal. Viszont észrevette, hogy a kollégák meglehetősen lazán bánnak a széfekkel, ahova be kell zárniuk a legsúlyosabban titkos irataikat a nap végén: vagy be sem csukták rendesen, vagy pofonegyszerű számkombinációt használtak. Az ifjú Richard Feynman pedig elkezdte azzal szórakoztatni magát, hogy kinyitotta a széfeket, és másnap reggel a kollégák a munkájuk helyett csak egy vidám üzenetet találtak, hogy keressék a holmit Feynmannál, a kasszafúrónál. Olyan tökélyre vitte a széfkinyitási jártasságot, hogy az egységét irányító ezredes a munkatársaknak kötelezővé tette a kódjuk megváltoztatását, ha Feynman a közelükbe került.
Írj nekünk
Szerzőnk, Szalay Ágnes pszichológus, több mint 15 év szervezetfejlesztési tanácsadói tapasztalattal. A SelfGuide pszichológiai műhely egyik alapítója. Coachként támogatja ügyfeleit céljaik megtalálásában és elérésében, legyen szó munkahelyi, vezetői vagy személyes fejlődési igényről. Motivációs elakadással, karrierváltással, stresszkezeléssel, szakmai, vezetői fejlődéssel kapcsolatban lehet hozzá fordulni személyesen, vagy olvasói levélben, melyre (a névtelenséget megőrizve) a Dívány.hu-n is szívesen válaszol.
Ha elolvassuk önéletrajzi írását, mert egyébként a fizikusi munkája mellett jó néhány szórakoztató könyv megírására is maradt ideje, akkor Rana szerint azt láthatjuk, hogy Feynmant egész életében semmi más nem vezérelte, csak a kíváncsiság. Mindig a megismerés határain túlra akart merészkedni. Elképesztően komplex és átgondolt volt a tudományos munkájában, tehát nyilván megvolt a képessége a koncentrálásra. Ugyanakkor mégis a szimpla ambíciónál és a célok elérésénél komolyabb hajtóerő, a felfedezés, a kísérletezés hajtotta előre. Bármit is teszünk, általában célok vezérelnek. Megnézzük, mi tesz majd minket boldoggá, és ebből a képből szűkítünk konkrét dolgokra. De mi van akkor, ha nem ez a jó irány?
Ne csak sodródjunk
Amikor a jövő felé tekintünk, valamilyen irányra szükségünk van. Különben elvesznénk a véletlenek parttalan pályáján, csapódnánk ide-oda, mint egy flippergolyó. A céljaink viszont általában nagyon specifikusak. SMART-ok: mérhetők, számokban kifejezhetők, konkrétak. Így van ez munkahelyi céloknál, de ha a saját életcéljainkat találjuk ki, akkor is. Harmincévesen megházasodom, negyvenévesen felsővezető leszek, ötvenévesen meg már annyira gazdag, hogy vissza is vonulhatok a munkától. Ilyen célokat követni jobb, mint csak úgy élni bele a világba, és sokan úgy gondolják, az elég is, hogy elérik őket. Rana szerint van azonban néhány probléma az élettel, ha céltól célig éljük.
A célok átveszik az uralmat
Először is céljaiddal meg akarod jósolni a megjósolhatatlan jövőt. Mi van, ha az, amit most akarok, nem ugyanaz, mint amire egy év múlva fogok vágyni? Sokan már meg sem vizsgálják, hogy vajon a korábban maguk elé tűzött cél még mindig örömet szerezne-e nekik. Hiszen rajta vannak a sínen, ami a cél felé visz. Másrészt a konkrét célok beszűkítenek, a boldogságunkat, elégedettségünket tőlük tesszük függővé, és így talán észre sem vesszük az élet egyéb eseményeit, eredményeit, amiket élvezhetnénk, amik elégedetté tehetnének.
Ennek felismerése feszültséget okozhat: egyrészt kellenek célok, és fontos foglalkozni a jövővel, másrészt ha megalkotjuk a célokat és felmagasztaljuk a fontosságukat, akkor azzal megakadályozhatjuk saját magunkat az életünk értékelésében.
Keressük az érdekeset?
Rana szerint a megoldás: valami sokkal kevésbé konkrétat, sokkal tágabbat választani célként. Feynmant szerinte egész életében a kíváncsiság, a megismerés vágya vezette, még úgy is, hogy a munkája során, egy-egy projekthez kapcsolódóan nyilván voltak konkrét célok is. Ha azt tűzzük ki, hogy azt fogjuk keresni, ami érdekes számunkra, ami megmozgat, akkor ezzel feloldhatjuk a célkitűzés problémájának feszültségét. Nem csapódunk ide-oda az életben, de nem is korlátozzuk le magunkat. Ha odafigyelünk magunkra, akkor ösztönösen érezhetjük, tudhatjuk, hogy mi kelti fel az érdeklődésünket, mivel foglalkozunk lendülettel, szenvedéllyel. És ezekbe az irányokba érdemes menni. Rana szerint ez nem jelent hedonizmust vagy élvhajhászatot örök újdonságkeresést. Mélyebb ennél. Azt jelenti, hogy ha az élet ad egy lehetőséget, egy témát, amit izgalmasnak találunk, akkor felé fordulunk és belevágunk ahelyett, hogy elfordulnánk tőle.
Sok tudományos felfedezés az elején csak mellékhatása volt valami egészen másnak. Egy váratlan eredmény, jelenség. És ahogy a kutatók, előre nem tervezetten elkezdték kibontani, hogy mi is az, rájöttek valami fontosra. Ugyanígy van az emberi kapcsolatoknál: ha az vezérel minket, hogy mi érdekeset, számunkra jelentőset találunk egy másik emberben, legyen az egy idegen, vagy a saját gyerekünk, akkor sokkal nyitottabban fordulunk felé, és esélyt kapunk egy mindkettőnk számára többet adó kapcsolatra.
Persze nem minden és mindenki érdekes sokáig. De ha valami hosszabb időn át fenntartja az érdeklődésünket, akkor valószínűleg megéri energiát belefektetnünk.
Rana tehát SMARTcélok és határidők helyett inkább hozzáállást javasol: ha életünk minden helyzetében azt keressük, hogy milyen szempontból érdekes ez nekünk, mi az, ami a helyzetben az érdeklődésünket, energiánkat fenntartja, akkor sejthető, hogy sokkal többet tudunk majd kihozni életünk eseményeiből.
