Gondolj arra az emberre, akivel a világon a legjobban szeretsz beszélgetni. Ő valószínűleg nem egy nagydumás poéngyáros, aki szóhoz sem hagy jutni, hanem valaki, aki komolyan vesz téged, és érdemben reagál az általad mondottakra. Mivel figyelmes hallgatóság, úgy érzed, végre számít az, hogy milyen tapasztalataid vannak a világról. Miért olyan könnyű megnyílni neki?
Léteznek olyan, gyakran használt mondatok, amik a legjobb szándék mellett is azt üzenik: zárjuk le ezt a témát, nem vagyok rád kíváncsi, elég nekem a magam baja. Bár ezek a közlések nem trágárságok vagy szidalmak, mégis komoly kárt tudnak okozni a kapcsolatban, mert érzéketlenséget sugallnak. Az érzéketlenségtől pedig megtorpan a lélek.
Most Barbara Greenberg klinikai szakpszichológus gyűjtése alapján szedtük össze a leginkább romboló közhelyeket. Ahhoz, hogy egy beszélgetés egyszerre lehessen mély és szárnyaló, érdemes megtanulnunk elkerülni őket.
#1 Csak túlreagálod. / Túlérzékeny vagy. / Ne vedd ennyire komolyan!
Amikor ilyeneket mondasz, a másik érzéseinek érvényességét kérdőjelezed meg. Azt üzened, hogy vele van baj, mert nem kéne így reagálnia. Nem elég, hogy bántja valami, még rosszul is kéne éreznie magát a „túlérzékenysége” miatt. Hidd el, ezek a mondatok még soha senkinek nem segítettek a világon! Sokkal többet tehetsz érte, ha érdeklődve végighallgatod.
#2 Ne sírj! / Most erősnek kell lenned!
Shrek örökbecsű mondása – Jobb kint, mint bent! – az érzelmeink megélésére éppúgy vonatkozhat, mint a bélgázok kibocsátásának fontosságára. Ha bent tartjuk a negatív emóciókat, nem mi emésztjük meg őket, hanem ők minket. Addig fognak belülről feszíteni, míg egyszer csak kontrollálhatatlanul kirobbannak, vagy kerülőutakon nyernek levezetést, például testi betegségek formájában. Amikor tehát szomorú vagy, nem erősnek kell lenned, hanem egyszerűen szomorúnak. Ha sírsz, nem puhány vagy, hanem bátor, mert a külvilág előtt is nyilvánvalóvá teszed az érzéseidet. Pontosan ez fog segíteni neked abban, hogy a szeretteid észrevegyék, mi zajlik benned, és legyen lehetőségük odafordulni hozzád.
#3 Ennek így kellett lennie. / Minden okkal történik.
A krízisekben az az egyik legnehezebb, hogy rövid távon a világon semmi értelmük. Miért pont engem raboltak ki fényes nappal az utcán? Miért hagyott el a szerelmem, amikor én mindent megtettem a kapcsolatért? Miért én kaptam azt a diagnózist, amikor mindig egészségesen éltem? Ezek mind olyan élmények, amelyek hatására kicsúszik az ember lába alól a talaj. Ha képes feldolgozni az őt ért negatív eseményeket, akkor egy ponton létrehoz ezekből a tapasztalatokból egy jelentésteli történetet. De amíg nem tart itt, addig a fenti mondatok csak bagatellizálják a vele történteket, sablonossá teszik, megvonják az empátiát, illetve lezárják a további megosztás lehetőségét.
#4 Csak a hormonok beszélnek belőled!
Ha ilyet mondasz valakinek, azzal elutasítod a személy érzéseit, és azt üzened, hogy a tapasztalatai nem hitelesek, nem fontosak, nem relevánsak. Ez akkor is így van, ha az érzéseinkre gyakran tényleg a testi állapotainkból következtetünk, és például a menstruációs ciklusunk valóban hat a hangulati és érzelmi életünkre. De emiatt félresöpörni valakinek a közléseit nemcsak bántó, de szexista is, hiszen a nőiségére hivatkozva vonod kétségbe a szavait.
5. Amikor én annyi idős voltam, mint te…
Bizonyos helyzetekben lehet megerősítő, ha a beszélgetőpartnerem a saját életéből oszt meg tapasztalatokat. De ha ez egy öncélú bezzegelés vagy egy gyors témaváltási manőver, akkor könnyen úgy érezhetem, hogy a másikat nem érdekli igazából, hogy bennem mi zajlik most, a jelenben. Míg az ő elméje nosztalgikus időutazásra indul, addig én magamra maradok az aktuális nehézségeimmel.
6. El sem tudom képzelni, hogy vagy képes erre.
Ez a mondat azért trükkös, mert első ránézésre empátiás közlésnek tűnik. Amikor valaki például azt mondja, hogy ő biztosan nem tudna egyszerre dolgozni, levelezőn egyetemet végezni és mindeközben gondoskodni az idős szüleiről, akik ápolásra szorulnak. A helyzetedet látva a reakció lényege tulajdonképpen ez: szerencsés vagyok, hogy te jártál így és nem én. Mindez pedig inkább szól az ő megkönnyebbüléséről, mint az irántad mutatott együttérzéséről.
7. Sajnálom, ha megbántottalak.
Több probléma is van azzal, ha valaki ilyet mond egy veszekedés után. Túl azon, hogy semmitmondó, üres frázis, a „ha” kötőszócska a felelősségvállalás totális hiányára utal. Ez a mondat pont azért veszélyes, mert látszólag nagyon udvarias és békülékeny, ugyanakkor arra enged következtetni, hogy a személy semmit nem értett meg abból, hogy mivel okozott – akár a tudtán vagy szándékán kívül – fájdalmat a másiknak. Persze arról lehet beszélgetni, hogy egy konfliktus kialakulásában kinek milyen része van, illetve mennyire rezonálnak a történtek múltbeli sérelmek emlékeire. De ha a másik negatív érzéseit nem ismerem el és nem értem meg, akkor esély sincs a konstruktív építkezésre.
8. Jól nézel ki a korodhoz képest.
Ez a kijelentés kétszer gyilkol: egyrészt azt sugallod vele, hogy a másik csak valamihez képest néz ki jól, önmagában azért nem annyira. Másrészt azt is üzened, hogy bizony eljárt felette az idő. Érdemes kerülni ezt a szükségtelen és sértő megjegyzést, mert sosem tudhatod, hogy a beszélgetőtársad miként viszonyul a korához. Hacsak nem vagytok olyan nexusban, hogy közösen viccelődjetek az öregedésen.
9. Minden rendben lesz.
Amikor egy szerettünk zaklatott, gyakran zsigerből szeretnénk megígérni neki, hogy a sorsa jobbra fordul. Azért van ez, mert jó embernek tartjuk, a világot pedig igazságosnak. Sajnos erre azonban nincs garancia. Nincs egy jövőbe látó varázsgömbünk: nem tudhatjuk, mit hoz számára a holnap. Ráadásul egy krízis mindig jelenorientált: a fuldokló embernek nincs kapacitása azzal foglalkozni, hogy mi történik majd vele a parton. A legtöbb, amit tehetsz egy számára boldogabb jövőért az, ha ott vagy vele a félelmetesen örvénylő jelenben.
