Így ismerd fel a melanómát, a bőrrák legsúlyosabb fajtáját

Olvasási idő kb. 3 perc

Ha időben észrevesszük a jeleket, az életmentő, hiszen a melanóma a bőrrák legsúlyosabb fajtája. Korai felismeréssel viszont jól gyógyítható.

A melanóma, a bőr pigmenttermelő sejtjeiből, az ún. melanocitákból kiinduló bőrrákfajta a legveszélyesebb. A daganat gyakran már meglévő anyajegyből fejlődik ki, de megjelenhet szűz bőrfelületen is. Leggyakoribb fajtája a bőrfelszínen terjed szét, és innen hatol be a mélyebb szövetekbe. Más típusai megjelenhetnek a testen belül, illetve egyéb helyeken, például a köröm alatt vagy a szem belsejében. A Harvard Medical School írása elmagyarázza, hogyan ismerheted fel és kezelheted a betegséget.

A melanóma jellegzetesen a fiatal felnőttek és a középkorúak betegsége: a legtöbb esetet 20 és 50 éves kor között diagnosztizálják. Manapság a káros környezeti hatások, például a napból érkező UV-sugárzás hatására a betegség sokkal gyakrabban üti fel a fejét, mint száz évvel ezelőtt. A statisztikák szerint világszerte 132 ezer melanómás esetet regisztrálnak évente (hazánkban ez a szám 2300), és átlagban minden ötvenedik embernél diagnosztizálják a betegséget élete során.

Amit a melanómáról tudni érdemes
Fotó: tomczykbartek / Getty Images Hungary

Így ismerd fel a daganatot

A melanóma általában 1 centiméternél nagyobb (bár egyes esetekben ennél kisebb is lehet). Leggyakrabban az arcon, férfiak esetében a törzs alsó részén, nőknél pedig a lábszáron jelentkezik. Ha egy anyajegy vérezni kezd, zsibbad vagy kérgesedik, gyanítható, hogy melanómával állsz szemben. Az ABCDE-módszer segítségével könnyen felismerheted a tüneteket:

A mint asymmetry, azaz aszimmetria: az elváltozás alakja szabálytalan, két oldala nem hasonlít egymásra

B mint border, azaz határ: az elváltozás szélei egyenetlenek, szabálytalanok

C mint color, azaz szín: az elváltozás jellemzője, hogy egy anyajegyen belül többféle színárnyalat is megtalálható

D mint diameter, azaz átmérő: az elváltozás átmérője nagyobb mint 6 mm

E mint evolving, azaz fejlődő: az elváltozás fokozatosan növekszik, és a színe is változik

A bőrgyógyászok biopsziás vizsgálat segítségével állapítják meg, hogy egy anyajegy mutat-e melanómás elváltozást. Ennek során a bőrből kivett sejteket és szöveteket vizsgálnak meg, mert annak megállapítása a legfontosabb, hogy a melanóma mennyire mélyen terjedt el a bőrfelszín alatt. Ez ugyanis alapvetően meghatározza a gyógyulás esélyét. Az 1 mm-nél mélyebb melanóma valószínűleg a test más részeire is átterjedt már, ezért egyéb módszerek, például röntgen, vér- és CT-vizsgálat, valamint további biopsziás vizsgálatok is szükségesek lehetnek a megfelelő kórkép felállításához.

Így kezeld

Ha a melanóma csak egyetlen környező szövetre terjedt át, akkor nagy eséllyel gyógyítható. De ha a daganat a nyirokcsomókon keresztül a test egyéb pontjaira is átvándorolt, a probléma végzetes lehet. Az orvosok műtéti úton távolítják el a daganatot, illetve 1-2 centit az azt körülvevő bőrből, ugyanis a környező bőrszövetek mindig tartalmazhatnak rákos sejteket. Létezik olyan speciális eljárás is, amelynek során rétegről rétegre szelik le a tumort.

A műtét alatt az orvosok megvizsgálják a daganat környezetében lévő nyirokcsomókat, és ha ezek rákmentesek, valószínűsíthető, hogy a tumor nem terjedt tovább. Ha a nyirokcsomókban is találnak daganatot, akkor azokat is eltávolítják. Ez azonban visszaüthet, ugyanis ilyenkor a tumor megfékezéséért küzdő sejtektől is megszabadíthatnak bennünket.

Ha a melanóma mélyen bevette magát a bőr felszíne alá, illetve a nyirokcsomók mentén továbbterjedt a szervezetben, egyéb kezelési módok is szükségesek. Ezek közé tartozik a kemoterápia, a sugárkezelések, illetve különböző immunrendszer-erősítő gyógyszerek.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.