Most ez a legtutibb fogyókúra: a 16/8-as böjt

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Tizenhat órán át megtartóztatod magad, majd nyolc órán keresztül korlátok nélkül eszel – ez az alapja a most rendkívül népszerű diétának, ami szigorú, mégis viszonylag könnyen tarható, és hívei szerint nagyon eredményes.

Egyre divatosabb az időszakos böjtölésnek vagy 16/8-asnak nevezett diéta, amely nem ír elő különleges étrendet, hanem az étkezések idejét szorítja korlátok közé. Hívei szerint a legjobb módszer a fogyásra, ha a nap egy adott szakában megkötések nélkül lehet étkezni, a fennmaradó időben viszont nem eszünk semmit. Az Elemental szerzője abban segít, hogyan állj át sikeresen erre a különleges diétára.

8 óra evés, 16 óra koplalás

Az időszakos böjtölés (intermittent fasting – IF) lényege, hogy felhagysz a napi többszöri étkezés rutinjával, helyette két részre osztod a napot. A legnépszerűbb a 16/8-as módszer, amellyel tizenhat órán keresztül megvonod magadtól az ételt, kizárólag folyadékot fogyasztasz (abból viszont akármennyit, beleértve a kávét és a teát is, üdítőket és más kalóriadús italokat viszont nyilván nem), majd az ezt követő nyolc óra alatt pótolod a napi összes kalóriabevitelt, megkötés nélkül. Követői szerint ez a fajta diéta sokkal hatásosabb, mint a különböző típusú táplálékok megvonásával járó étrendek, és nem utolsósorban jót tesz az egészségnek (például kordában tartja a vérnyomást és növeli az inzulinérzékenységet), de természetesen itt is vannak ellenzők, akik kételkednek az eredményességében.

Akárhogy is, nem mindenkinek egyszerű felhagyni a megszokott rutinnal és átállni egy teljesen újfajta időbeosztásra. Dr. Carolyn Williams dietetikus szerint a fő probléma, hogy a legtöbb ember hozzászokott a reggeli-ebéd-vacsora rutinhoz, és inkább az óráját nézi, mintsem hogy az éhségérzetére hallgatna. Kutatások szerint 66 napba telik, mire gyökeret ver bennünk egy új szokás, ezért fontos kitartónak lenni, de az is igaz, hogy sokan azt mondják, egyáltalán nem volt nehéz az átállás.

Az is könnyebbség ugyanis, ha mindenki maga határozza meg, hogy a saját nyolcórás étkezési ablaka pontosan mikor legyen. Van, aki egyszerűen kihagyja a reggelit, délben eszik először, és akkor este nyolcig szabad a pálya. A 10 és 18 óra közötti étkezési ablak is elég gyakori, de aki szeret bereggelizni, az választhatja a 8-tól 16 óráig terjedő időszakot is – ekkor a vacsoráról kell lemondania.

Így diétázz időszakos böjttel
Fotó: StephanieFrey / Getty Images Hungary

Fontos, hogy következetesek maradjunk, de az IF-diéta esetében is tartsuk szem előtt, hogy ha egy fogyókúrát valaki túlságosan megterhelőnek érez, akkor lehet, hogy érdemesebb abbahagyni és visszatérni a korábbi étkezési szokásokhoz, illetve keresni egy másik, neki jobban megfelelő módszert – nem minden diéta való mindenkinek.

Nyugodtan kísérletezz

Igyekezz pozitívan gondolkodni, és ha nehéznek érzed a böjtöt, tereld el a figyelmed a diétáról munkával vagy más elfoglaltságokkal. A böjtölés nem új jelenség, a történelemben különböző okokból választották a koplalást, a vallási és politikai indokoktól kezdve bizonyos betegségek gyógyításáig. Ez szintén motivációt adhat, és enyhítheti a negatív érzéseidet.

Végezetül: nyugodtan kísérletezz. Az IF-diéta szabályai nincsenek kőbe vésve – alakítsd úgy a napi beosztást, ahogy neked a legmegfelelőbb, a lényeg a 16/8-as szabály betartása. Léteznek egyébként más böjtölési módszerek is, például az 5/2-es diéta, amelynek lényege, hogy adott héten 5 napon normálisan étkezünk, két (nem egymást követő) napon azonban kevesebb mint 500 kalóriát fogyasztunk el. Nyugodtan próbálkozz ezzel és hasonlókkal inkább, ha úgy érzed, hozzád jobban passzol.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.