Tényleg rákot okoznak a cukros üdítők?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Több mint 100 ezer ember vett részt abban a kutatásban, amelynek eredményei szerint a cukros italok már kis fogyasztás esetén is növelik a rák kialakulásának kockázatát.

A párizsi Sorbonne egyetem kutatói öt éven keresztül vizsgálták, hogyan hat a cukros üdítők fogyasztása az egészségünkre, és azt gondolják, hogy a vér cukortartalma lehet a főbűnös. Az eredményeket azonban egyelőre érdemes fenntartásokkal kezelni – számol be a BBC.

Mi számít cukros üdítőnek?

A kutatás során olyan italokat vizsgáltak, amelyeknek a cukortartalma 5 százalék felett van. Ez magában foglalja azokat a gyümölcsleveket is, amelyek hozzáadott cukrot nem tartalmaznak, emellett pedig üdítőitalokat, turmixokat, energiaitalokat, teát és kávét is vizsgáltak a kutatók. A diétás üdítőkben található nullkalóriás, mesterséges édesítőszereket is elemezték, de ebben az esetben nem találtak összefüggést a rák kialakulásával.

Mekkora a kockázat?

A tanulmány szerint ha valaki napi 100 ml-rel növeli a cukrozottital-fogyasztását (ez nagyjából heti két doboz üdítőt jelent), azzal 18 százalékkal növeli a rák kialakulásának kockázatát is. A vizsgálat időtartama alatt kialakult összesen 2193 rákbetegség közül 693 emlőrákos, 291 prosztatarákos, 166 pedig vastagbélrákos eset volt.

Ezek azonban nem végleges bizonyítékok. Az egyértelmű, hogy nőtt a rák kockázata azoknál, akik naponta a legtöbb (kb. 185 ml) cukros italt fogyasztották, és ennek egyik lehetséges magyarázata valóban az, hogy ezek az üdítők növelik a rák kockázatát – de nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy ezeknek az embereknek valószínűleg a teljes életmódjuk egészségtelenebb, a cukros italok hatása pedig ilyenkor eltörpülhet. Egyelőre tehát nem egyértelmű, hogy valóban növeli-e a rákos megbetegedések kockázatát önmagában a cukros üdítők fogyasztása.

„Bár a tanulmány eredményei nem támasztják alá egyértelműen a cukros italok és a rák közötti összefüggést, arról meggyőződhettünk, hogy továbbra is fontos lenne a cukorbevitel csökkentése” – mondja dr. Amelia Lake, a Teesside Egyetem kutatója.

Nem csak a kóla, a gyümölcslé is árthat
Fotó: vasiliybudarin / Getty Images Hungary

Az elhízás problémája

Vannak a ráknak olyan típusai, amelyek kialakulásának fő oka az elhízás, a cukros üdítők fogyasztása által felszedett pluszkilók azonban önmagukban nem magyarázzák az összefüggést. A francia kutatók szerint inkább a vércukorszint és az italokhoz adott különböző vegyi anyagok felelősek a daganatos betegségek kialakulásáért, mintsem a bevitt cukor mennyisége.

Azt tudjuk, hogy a cukros italok fogyasztása nagyban hozzájárul a szív- és érrendszeri megbetegedések, a túlsúly és a cukorbetegség kialakulásához, de ahhoz, hogy kiderüljön az összefüggés a rák és az ilyen üdítők fogyasztása között, további kutatásokra van szükség.

A kutatók szerint megoldást jelenthet a cukros italok szigorúbb adóztatása, a gyártók szerint azonban kevés az arra vonatkozó bizonyíték, hogy a betegség valóban az üdítők fogyasztása miatt alakulna ki. Aggodalomra azonban egyelőre nincs ok, mint sok esetben, most is az a lényeg, hogy fogyasszuk mértékkel a cukros italokat.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Mózes Zsófi
Mózes Zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.