Gyulladáscsökkentő étrend: ételek, amik segítenek, és amiket kerülj

Olvasási idő kb. 2 perc

A gyulladás a szervezetünk védekező mechanizmusának fontos eleme: az immunrendszer válaszreakciója külső vagy belső fertőzésre, irritációra, valamilyen ártalmas dologra. Ezért általában a gyulladás kiváltó okát kell kezelni, de előfordul, hogy kifejezetten gyulladáscsökkentésre is szükség van.

Ha szervezetünk gyulladásszintjét szeretnénk csökkenteni, nem biztos, hogy a patika felé kell venni az utunkat: sokszor elég, ha kinyitjuk a hűtőszekrényt és ott válogatunk, ugyanis sok élelmiszer van, ami  segít a gyulladásos tünetek legyőzésében. Ezeket gyűjtötte össze a Harvard szakértője, dr. Frank Hu dietetikus professzor.

Ha a gyulladásos tünetek huzamosabb időn át megmaradnak, akkor is, ha már nincs jelen külső kórokozó, akkor krónikus gyulladásról beszélhetünk, amit számos betegséggel, például az Alzheimer-kórral, a cukorbetegséggel, a rákkal és a szívbetegséggel is összefüggésbe hoztak már a szakemberek.

Számos természetes gyulladáscsökkentő élelmiszert ismerünk, amelynek a fogyasztása segíthet a gyulladásos tünetek megelőzésében vagy mérséklésében. Különösen jó szolgálatot tehetnek az antioxidánsokban és hasznos növényi vegyületekben (polifenolokban) gazdag zöldségek és gyümölcsök, amelyeknek a fogyasztása a cukorbetegség és a szívproblémák kockázatát is csökkenti. Ilyen például az áfonya, az alma vagy a leveles zöldségek, de ide tartoznak a mogyorófélék és a kávé is.

Az egészséges élelmiszerek a gyulladáscsökkentésben is segítenek
Fotó: fortyforks / Getty Images Hungary

Más ételek ellenben, mint például a vörös húsok és a feldolgozott hústermékek, illetve a finomított szénhidrátok növelik a gyulladásos tünetek kialakulásának esélyét. Nem véletlen, hogy gyakran ugyanezeknek az ételeknek a túlzott fogyasztása áll az elhízás, a 2-es típusú cukorbetegség és a szívbetegségek kialakulásának hátterében is. Az ideális gyulladáscsökkentő diéta kulcsa, hogy minél kevesebb feldolgozott élelmiszert fogyasszunk, és igyekezzünk minél változatosabban, egészségesebben étkezni. A legideálisabb választás a mediterrán étrend, amelynek a fő alkotóelemei közé tartoznak a gyümölcsök, zöldségek, halételek, mogyorófélék, teljes kiőrlésű gabonák és egészséges olajok. Az egyszerűség kedvéért lássuk pontokba szedve, hogy mit egyél és mit ne egyél, ha el akarod kerülni a gyulladásokat.

Gyulladást okozó ételek

Ezeket kerüld:

– Finomított szénhidrátok (fehér kenyér, tésztafélék stb.)

 Hasábburgonya és a rántott, olajban sült ételek

 Cukros üdítőitalok

 Vörös húsok (marhahús, steak stb.) és feldolgozott hústermékek (virsli, kolbász)

 Margarin, vaj, disznózsír

Gyulladáscsökkentő ételek

Ezeket válaszd:

 Paradicsom

 Olívaolaj

 Leveles zöldségek (spenót, kelkáposzta, salátafélék)

 Dió- és mogyorófélék (mandula, dió stb.)

 Zsírosabb tengeri halak (lazac, makréla, tonhal, szardínia)

 Gyümölcsök (áfonya, eper, cseresznye, narancs stb.)

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.