Így tesz tönkre egy se veled, se nélküled kapcsolat

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az elengedés mindenki számára nehéz, főleg egy hosszú párkapcsolat után. Tanulmányok eredményei szerint azonban a mentális egészségünk megőrzése érdekében is fontos a szakítás.

A Missouri Egyetem szakemberei által végzett kutatás rávilágított arra, hogy a se veled, se nélküled kapcsolatok mérgező pszichológiai következményekkel járnak. Ennek ellenére elég gyakori jelenségről van szó: a statisztikák szerint tízből hat ember volt már hasonló helyzetben – számolt be a Study Finds.

Az elszakadás, majd újbóli visszaszerzés ördögi köre már korábban is foglalkoztatta a kutatókat. Az élettársi kapcsolatban élő párok több mint egyharmada számolt be arról, hogy kapcsolatuk egy bizonyos pontján szakítottak, majd mégis együtt folytatták az életüket. A Kale Monk által vezetett missouri kutatócsoport különböző szempontok alapján hasonlított össze párkapcsolatokat. Az eredmények szerint az újrakezdett kapcsolatok során nagyobb eséllyel fordul elő bántalmazás, alakul ki rosszabb kommunikáció és alacsonyabb szintű elkötelezettség a felek között.

„Ezzel együtt a szakítás és újrakezdés nem minden esetben rossz a párnak – emeli ki Monk. – Vannak, akiknek a szakítás segít ráébredni, hogy mennyit is jelent nekik a másik, ezzel pedig egy egészségesebb, elkötelezettebb kapcsolatot tudnak kialakítani.”

Idézőjel ikon

Ezzel szemben vannak párok, akik szinte rutinszerűen szakítanak és jönnek össze újból.

A kutatók több mint 500, jelenleg párkapcsolatban élő ember adatait elemezték. Az eredményekből egyértelműen látszik, hogy a pszichés szorongás és a depresszió tünetei összefüggésben állnak a se veled, se nélküled kapcsolat előfordulásával. Monk szerint szakítás után csak abban az esetben érdemes újra megpróbálni a közös életet, ha mindkét fél hajlandó energiát fektetni abba, hogy egy jobb, egészségesebb kapcsolatot tudjanak kialakítani.

Bizonytalan kapcsolat, biztos szorongás
Fotó: Shutterstock

„Az eredményekből azt a tanulságot lehet levonni, hogy azoknak, akik rendszeresen szakítanak, majd újrakezdik partnerükkel a kapcsolatot, érdemes lenne önvizsgálatot tartaniuk, hogy kiderüljön, mi az oka annak, hogy újra és újra ugyanazt a viselkedésmintát követik – magyarázza Monk. – Ha a párok őszinték egymással és fenntartják az egészséges kapcsolatot, viszont határozottan lezárják a nem egészségest, változtathatnak a mintán. Ezek elengedhetetlen lépések a mentális egészségünk megőrzése érdekében.”

Amellett, hogy őszinte beszélgetéseket folytatunk a partnerünkkel arról, hogy miért történt a szakítás vagy miért szeretnénk a kapcsolatot újrakezdeni, jót tehet, ha közösen szakemberhez fordulunk és belekezdünk egy párterápiába. Ha ezek után is menthetetlen a kapcsolat, akkor nem érdemes magunkat ostorozni, hiszen mi mindent megtettünk érte. Ilyenkor a legjobb, ha elengedjük egymást.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Mózes Zsófi
Mózes Zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.