Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Tudjuk, hogy az a rengeteg cukor, amit megeszünk, nagyon nem tesz jót nekünk. De talán nem minden cukor ugyanannyira ártalmas.
A kóros elhízás, a 2-es típusú diabétesz és sok szívbetegség általában mind a cukorban dúskáló étrend miatt jelentkezik. Sokan nem tudják azonban, hogy a cukornak különféle típusai léteznek, és nem mindegyikük ártalmas. Vasanti Malik, a Harvard EgyetemTáplálkozástudományi Tanszékének kutatója elmagyarázza a különbségeket.
Cukor alatt bizonyos szénhidrátkristályokat értünk, amelyek különböző ételekben és italokban fogyasztva kalóriák formájában energiával látják el a szervezetet. Ezeknek a kristályoknak két alapvető típusa van: az egyszerű szénhidrátok (monoszacharidok), amelyek egyetlen molekulából állnak: ilyen többek között a glükóz, a fruktóz és a galaktóz. A diszacharidok viszont két molekulából állnak, és legismertebb fajtáik a szacharóz vagy répacukor, a laktóz vagy tejcukor, és a maltóz vagy malátacukor.
A glükóz, a fruktóz és a szacharóz természetes formájukban a gyümölcsökben és néhány zöldségben vannak jelen, míg a laktóz a tejtermékek, a maltóz pedig a gabonafélék csírájában található meg. A glükóz és a fruktóz emellett a mézben, illetve a hétköznapi értelemben vett, asztali cukorban is megtalálható.
Fontosabb azonban megkülönböztetni egymástól a természetes és az ún. hozzáadott cukrokat. Előbbiek azok, amelyek természetes úton megtalálhatók a különféle növényekben, zöldségekben és tejtermékekben, míg az utóbbiakat mesterséges módon, a gyártás során adják hozzá a különböző ételekhez és italokhoz, hogy fokozzák az édességüket.
A kétféle cukortípust a szervezet azonos módon bontja le, de mivel a természetes cukrok jóval kisebb koncentrációjúak, emellett rostokba és egyéb hasznos tápanyagokba vannak „csomagolva”, nem rendelkeznek a hozzáadott cukrok ártalmas tulajdonságaival. Ez utóbbiakra a szervezetnek semmiféle szüksége nincsen, túlzott fogyasztásuk pedig az ismert egészségügyi kockázatokkal jár. A szakemberek szerint a napi kalóriabevitel maximum 10 százalékát szabad a hozzáadott cukroknak kitenniük. És vannak tévhitek is, amiket meg kell cáfolni.
Egyes források tévesen azt állítják, hogy a hozzáadott cukrok között is vannak lényeges eltérések, ez azonban nem igaz. Valójában minden hozzáadott cukor ugyanabból a két cukortípusból, glükózból és fruktózból áll, a különbség mindössze annyi, hogy ezek eltérő arányban vannak jelen az adott termékben. Az egyszerű asztali cukor (vagyis a szacharóz) fele-fele arányban tartalmaz glükózt és fruktózt, ezzel szemben az ún. izocukorban, vagyis a magas fruktóztartalmú szirupban 55 százalék a fruktóz, 45 százalék a glükóz aránya. Az agávészirup egyes típusai pedig akár 90 százalék fruktózt és mindössze 10 százalék glükózt is tartalmazhatnak.
A glükózt és a fruktózt másként szívja fel a szervezet. Az előbbi a belekből a véráramba kerül, ahonnan az izmokba, a májba és a zsírszövetekbe áramlik, válaszként a hasnyálmirigyből a vérbe bocsátott inzulinra. A fruktóz ezzel szemben a májból szívódik fel, és nem emeli sem a vércukor, sem az inzulin szintjét. Azonban mivel a két cukorfajta együtt kerül a szervezetbe a különböző ételek és italok révén, hatásaikat nem lehet szétválasztani. Ez azt jelenti, hogy hiába különbözik az egyes hozzáadott cukrokban a glükóz és a fruktóz aránya, egészségre gyakorolt hatásuk azonos marad. (A cukorbetegeknél van különbség: az ő esetükben mérsékelni kell a vér glükózszintjét, ezért számukra javallott a magasabb fruktóz- és alacsonyabb glükózkoncentrációjú cukrok fogyasztása.) Összességében tehát egyik hozzáadott cukor sem jobb, mint a másik.
