Olyan sok érvünk van, hogy kitartsunk bizonyos tevékenységek mellett, pedig a siker és a kiteljesedés titka sokszor inkább az, hogy képesek legyünk meglátni, mikor kell valamit abbahagyni – és ezt meg is valósítsuk.
Egy csomó, gyerekkoromban tanult bölcs tanács kering a fejemben a kitartásról. Edzőbácsikat látok magam előtt, akik azt magyarázzák, hogy „hozza csak ide a kislányát, majd itt megtanulja azt a kitartást, ami az élethez és a sikerhez kell”. Van aztán az is, hogy mindenért meg kell szenvedni. Meg hogy most már ne add fel, annyit dolgoztál ezen. A The New York Timesban Stephanie Lee éppen az ilyen mondatok ellen érvel, állítván, hogy az „Igazán Sikeres Emberek” sokkal többször adják fel, amibe belekezdtek, mint az átlagosak. A sikerhez és az elégedettebb, értékesebb élethez szerinte inkább az kell, hogy lássuk meg, mit teszünk feleslegesen, mi az, ami nem járul hozzá a boldogságunkhoz, nem visz minket előre, és hagyjuk szépen abba.
Írj nekünk
Szerzőnk, Szalay Ágnes pszichológus, több mint 15 év szervezetfejlesztési tanácsadói tapasztalattal. A SelfGuide pszichológiai műhely egyik alapítója. Coachként támogatja ügyfeleit céljaik megtalálásában és elérésében, legyen szó munkahelyi, vezetői vagy személyes fejlődési igényről. Motivációs elakadással, karrierváltással, stresszkezeléssel, szakmai, vezetői fejlődéssel kapcsolatban lehet hozzá fordulni személyesen, vagy olvasói levélben, melyre (a névtelenséget megőrizve) a Dívány.hu-n is szívesen válaszol.
Nagyon nehéz dolog abbahagyni valamit. A jó dolgokról és a függőségekről is nehéz lemondani, de mi általában abban is kitartunk, ami igazán rossz. A minap hallottam egy beszélgetést, amelyben valaki arra panaszkodott, hogy masszív gyomoridege van a munkahelyén, a hétköznapokban nem is tud létezni – és a tanácsokra, hogy húzzon el onnan nagyon gyorsan, mindig volt kifogása.
Szétforgácsoljuk az energiánkat
Nem kérdés: ahhoz, hogy valamit jól csináljunk, esetleg alkossunk valami újat, összpontosított figyelem kell. A mai világban viszont annyi a lehetőség, annyi az inger, annyi mindennel foglalkozhatunk, hogy nem szívesen töltünk hosszú órákat, napokat csakis egyvalamivel. Így viszont kevés energiánk jut egy-egy dologra, annyi semmiképpen sem, hogy valami újat alkossunk, vagy kiteljesedést éljünk át.
Például szeretnénk egy könyvet írni. Ez nagy falat, felemészti az ember idejét és kreatív energiáit. Amíg a könyvírással foglalatoskodunk, addig más tevékenységekre nem jut kreatív kapacitás – magyarázza Mark Manson, A „Lesz*rom” rafinált művészete című könyv szerzője. Ha ezt értjük is, akkor is nehéz félretenni más dolgokat a fő célunk érdekében. És ennek több oka is van.
Felesleges dolgokhoz ragaszkodni szimplán veszteséges
Először is utálunk végleg lemondani olyan lehetőségekről, amik előttünk vannak, még akkor is, ha valószínűleg a büdös életben nem élnénk velük. Ezt kísérlettel is bizonyították. Számítógépes játékot játszottak a résztvevők, amelynek egy pontján kilenc ajtó közül választhattak. Mindegyik mögött különböző mennyiségű kincs volt, ami a végső nyereményt befolyásolta. Volt azonban egy olyan feltétel, hogy a nem választott ajtók előbb-utóbb eltűnnek. Na ez szuper jól frusztrálta a játékosokat, akik végül a nyereményük egy részéről is lemondtak csak azért, hogy azok az ajtók ne tűnjenek el. Itt konkrétan megtörtént az, ami az életben is: feleslegesen ragaszkodtak túl sok dologhoz, és ez pénzbe került nekik, vagy legalábbis a jutalmuk kisebb lett.
Nem számolunk az alternatív költséggel
Seth Godin szerint érdemes a ki nem használt lehetőségeket stratégiai szempontból nézni. Négy óra sorozatnézés nem csupán a Netflix-előfizetés árába kerül nekünk, hanem abba is, hogy ezalatt nem írtuk a könyvünket, nem sportoltunk, nem dolgoztunk azon a hobbin, ami később esetleg a megélhetésünkké válhatna. Itt ismét bejön az alternatív költség fogalma: azért drága valamivel foglalkoznunk, mert közben nem foglalkozunk mással. Érdemes tehát a stratégiai szemléletet elsajátítani, és megállapítani, hogy mi az a tevékenység, ami örömet szerez, ami előrevisz, vagy amiben látjuk a perspektívát – és a többit hagyni a csudába.
Ha már eddig csináltam, folytatom tovább
A másik szempont, ami miatt ragaszkodunk a tevékenységekhez, szintén a közgazdaságból jön: az elsüllyedt költségek illúziója. Vagyis hogy annyit öltünk már bele egy dologba, hogy nem hagyhatjuk veszni. Csakhogy ez nem racionális gondolat, és magunknak ártunk vele.
Például sorban állunk fél órája, és kiderül, hogy még további egy órát kell várakoznunk. Ezt az időt nem akarjuk már ráfordítani, mégis mivel már fél órája ott állunk, nehezünkre esik kilépni a sorból és továbbmenni. Akkor az előző fél óra teljesen felesleges volt?! – mondjuk magunknak, és ezzel a gondolattal nem akarunk együtt élni. Ez ego és önbecsülés kérdése, mert egyértelmű kudarc lenne az elfecsérelt fél óra, mi pedig sikert szeretnénk, nem kudarcot. Hogy ebből a csapdából kiszállhassunk, Godin azt javasolja: gondoljuk azt, hogy a fél óra sorban állás a korábbi énünk felajánlása a mostani énünknek. És eldönthetjük, hogy elfogadjuk-e vagy sem.
Kitartani egy hosszú távon veszteséges ügyben szerencsétlenné tesz minket is, és a környezetünket is. Egy kutatásban kimutatták, hogy a célok rendszeres újragondolása, átalakítása együtt jár a jobb közérzettel, az élettel való nagyobb elégedettséggel. Azt kell tehát megnéznünk rendszeresen, hogy a kitűzött céljaink mennyire szolgálják a javunkat. Ha pedig a válasz nemleges, akkor igenis fel kellene adni őket.
Mikor döntsünk valami abbahagyása mellett?
Hát nem amikor már a legjobban szenvedünk tőle. Pedig mennyien választják ezt a stratégiát! Hogy bírják, majd akkor hagyják abba, ha már tényleg elviselhetetlen a helyzet. Például egy munkahely esetében. Könnyen belátható azonban, hogy ez esetben, mondjuk, amikor jól meggyötörve munkanélkülivé válunk, akkor nagyobb az esély, hogy kényszerből megint olyan munkát fogunk választani, ami esetleg ugyanilyen lesz. Sokkal jobban járunk, ha rendszeresen felülvizsgáljuk, hogy amivel foglalkozunk, az közelebb visz-e a boldogságunkhoz, és ha nem, akkor idejekorán abbahagyjuk, és csinálunk helyette valami értékesebbet.
