Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
„Az elhunyt szerettünkkel való álombeli találkozás felér tízévnyi terápiával” – vallja némi túlzással Joshua Black pszichológus. Gyászfolyamatot azonban nemcsak haláleset kapcsán, hanem szakításkor vagy a munkahelyünk elhagyásakor is átélhetünk. Miért álmodnak egyes gyászoló emberek a számukra fontos személlyel, míg mások nem?
Joshua Black egy jégkorongmérkőzést készült megnézni édesapjával, aki sosem érkezett meg a sportesemény helyszínére. Szülője hirtelen elvesztése rendkívüli módon felkavarta, majd mély letargiába taszította a fiatal férfit. Három hónappal az apa halálát követően azonban volt egy álma, ami nagyobb jelentőséggel bírt, mint az addigiak.
Álmában a saját szobájában találkozott az édesapjával. Ekkor meg tudott történni az, amire a való életben nem kerülhetett sor: el tudott búcsúzni az apjától, képes volt neki elmondani, hogy mennyire szereti és hogy nagyon fog hiányozni neki. Maga az álom rövid volt ugyan,
de amikor felébredt, azt érezte, hogy az öröm kezd visszatérni az életébe.
Ettől kezdve három-négy havonta álmodott az édesapjával, ami mindig nagyon megnyugtató érzés volt számára. A köztük levő újbóli interakció azt jelentette, hogy a kötődésük annak ellenére folytonos, hogy az apa már nem él.
Joshua Black szakmai életében is meghatározóak voltak ezek az élmények: gyászfeldolgozásra szakosodott terapeutaként kezdte el segíteni a hozzá fordulókat. Kliensei közül sokan azt kérdezték tőle: miért van az, hogy egyesek álmodnak az elhunyt hozzátartozójukkal, mások pedig nem? Mivel a választ ő maga sem tudta, így visszatért az egyetemre, hogy kutatóként vizsgálja a pszichológia egyik meglehetősen elhanyagolt témáját: a gyászálmok világát. Többéves munkájáról nemrég tanulmány is megjelent, amelyről a PsyPost közölt izgalmas összefoglalót.
Meglepően gyakori jelenség
Black és munkatársai 286 olyan amerikai felnőttel végeztek vizsgálatokat, akik egy-két éven belül veszítették el a szerelmüket, házastársukat. Összehasonlításképpen 162 olyan személyt is bevontak a mérésekbe, akiknek a kutyája vagy a macskája múlt ki az előző hat hónapban. Azt találták, hogy gyászálmok igencsak gyakoriak voltak a résztvevők körében: 86,2 százalék álmodott már halott szerelméről; 77,6 százalék pedig az elvesztett háziállatáról. Az álmok túlnyomó többsége pozitív volt. Az állatokkal meg lehetett élni a közös sétálás, játék, együtt töltött idő örömét. A szerelmek pedig egészségesnek és boldognak tűntek, úgy viselkedtek, ami megnyugtató volt az álmodó számára.
Min múlik, hogy ki álmodik elhunyt szeretteivel?
A kutatás során a résztvevők online kérdőívet töltöttek ki, amellyel a következő változókat mérték a pszichológusok: a halott személyről szóló álmok gyakorisága, az álomra való visszaemlékezés konzisztenciája és általános jellemzői, a gyászálomban megjelenő témák, a gyász intenzitása, a halott személyhez való ragaszkodás mértéke, a tapasztalatokra való nyitottság személyiségvonása (például hogy mennyire fantáziadús, kreatív, ösztönös vagy kíváncsi valaki). A vizsgálat eredményei szerint a gyászálmok előfordulási gyakoriságával a legerősebb összefüggést az álmokra való általános emlékezés mutatta. Tehát azok tudtak beszámolni az elhunyt hozzátartozóval való álombeli találkozásról, akik összességében hajlamosabbak voltak emlékezni az álmaikra. Előfordulhat, hogy másoknak is volt ilyen álmuk, csak az ébredést követően már nem volt elérhető a tudatuk számára.
A kutatás korlátai
Persze fontos megjegyezni, hogy Black kutatása retrospektív beszámolókon alapult, tehát az emlékezet aktív, dinamikus és újjáépítő jellege hatással lehetett az eredményekre. Ez a nehézség még álomnaplók használata során is fennáll, amikben azért lényegesen több részlet rögzítésére van lehetőség. Azt is lényeges hangsúlyozni, hogy ebben a vizsgálati elrendezésben együttjárásokat voltak képesek leírni a kutatók, az oksági kapcsolatok feltérképezésére nem volt lehetőség.
Az álmaink változást jelezhetnek
Black abban látja a gyászálmok jelentőségét, hogy megtapasztalásuk lazíthat a mély szomorúság okozta görcsös állapoton, és ez legalább résnyire nyitja a kaput az élet újbóli örömei előtt. A búcsúzás pedig a lezárás és az elengedés kulcsmozzanata. Az álmainkat persze nem irányíthatjuk, de számos más pszichológiai módszer segítségével is meg tud történni az elköszönés, például egy pszichodrámajáték keretein belül, vagy egy olyan levél megfogalmazása révén, amit sosem küldünk el, de a fájdalom egy részétől mégis megszabadít minket.
