Milyen kínos helyzeteket tudsz elképzelni? Mondjuk, hogy szerelmes vagy valakibe, elárulod ezt neki – ő meg sajnálkozik vagy hűvösen visszautasít. Vagy kiderül, hogy egyáltalán nem tudod a választ a vizsgán feltett kérdésre, vagy fogalmad sincs hogyan kell megcsinálni a munkahelyen a feladatodat. Csúnyán elrontottál valamit, amit nem lett volna szabad. Félsz valamitől, amitől jól láthatóan senki más nem fél. Hasra esel sok ember előtt.
Ezek azok a helyzetek, amikor sokan sokszor mélyen hallgatnak inkább, mint hogy megosszák másokkal a gondolataikat, érzéseiket. Inkább elsüllyednének a föld alá. Nem vallasz szerelmet, mert jobban tartasz a visszautasítástól, mint a mostani semmilyen állapottól. Sunyítasz a feladattal vagy a hibával kapcsolatban, mert túlságosan ciki lenne vállalni, és tartasz a következményektől. Erősnek mutatod magad akkor is, amikor félsz.
Írj nekünk
Szerzőnk, Szalay Ágnes pszichológus, több mint 15 év szervezetfejlesztési tanácsadói tapasztalattal. A SelfGuide pszichológiai műhely egyik alapítója. Coachként támogatja ügyfeleit céljaik megtalálásában és elérésében, legyen szó munkahelyi, vezetői vagy személyes fejlődési igényről. Motivációs elakadással, karrierváltással, stresszkezeléssel, szakmai, vezetői fejlődéssel kapcsolatban lehet hozzá fordulni személyesen, vagy olvasói levélben, melyre (a névtelenséget megőrizve) a Dívány.hu-n is szívesen válaszol.
Egy csomó dolog miatt szégyenkezünk, és nem merjük vállalni mások előtt, attól tartva, hogy megbélyegeznek miatta, vagy rontunk az imidzsünkön, rossz véleménnyel lesznek rólunk. Sokan hiszik azt, hogy nem lehet bevallani, ha valamit nem tudunk, vagy ha hibáztunk, és inkább úgy tesznek, mintha minden rendben lenne. A háttér többnyire ugyanaz: nem akarjuk, hogy mások tudják rólunk a gyengeségeinket, esendőségünket, mert tartunk attól, hogy ezáltal rosszabb megítélés alá esnénk.
Vonzó esendőség
Pedig ez nem feltétlenül igaz. Nemrég kutatók egy kísérletsorozatot végeztek, melynek folyományaként megalkották a vonzó esendőség fogalmát. Esendőség vagy sebezhetőség alatt azt értették, hogy valaki megnyílik, őszintén beszél magáról, a gondolatairól, érzéseiről, akkor is, ha ezt kockázatosnak érzi, ha félelmetes az őszinteség. Volt olyan, hogy el kellett képzelni magukat, ahogy mondjuk, a legjobb barátjuknak szerelmet vallanak, vagy hogy ők azok, akik egy nagy veszekedés után először bocsánatot kérnek, és ismerik be, hogy hibáztak. Az emberek arra gondoltak, hogy egy ilyen helyzet gyengének láttatja őket, nem megfelelőnek, bénának fognak tűnni. De ha az volt a kérés, hogy másokat képzeljenek el ilyen helyzetekben, akkor azt tapasztalták, hogy a sebezhetőség feltárása inkább vonzóvá teszi az illetőt.
Ha valaki sebezhető, akkor rögtön emberibbnek is tűnik. Szeretjük az igazat, a valódit látni másokban, viszont magunkról félünk ugyanezt megmutatni. A kísérleteket végző Anna Bruk és csapata a német Mannheimi Egyetemről ezt az észlelési, érzésbeli különbséget az agy információfeldolgozási folyamataival magyarázta. Mikor saját esendőségünkről van szó, az nagyon közel van, kristálytiszta. Alaposan kidolgozzuk magunkban a kockázatot jelentő negatív kimenetelt. Ez, az elképzelhető legrosszabb kimenetel a fa, amitől nem látjuk az erdőt. Ha mások esendőségéről van szó, akkor az távolibb, absztraktabb, és a nagyobb perspektívában látjuk a pozitívumot is benne.
A munkahelyen is jót tehet a sebezhetőség feltárása – de nem mindig
A pszichológiai laborokon kívül is, a legtöbb esetben pozitív érzéseket, nagyobb megbecsültséget jelent valaki sebezhetőségének a megmutatása. Munkahelyi főnökök például elégedettek szoktak lenni azon beosztottaik teljesítményével, akik mernek segítséget kérni, és szólnak, ha valamivel bajuk van. Na azért nem mindig. Ha egy kolléga állandóan segítséget kér, nem megbízható a feladatai ellátásakor, akkor a megítélése talán minden egyes újabb segítségkérésétől tovább romlik. Ám ha valakiről már kialakult a kép, hogy elfogadható, megbízható, becsülhető, akkor a segítségkérések és az esendőségének újabb megnyilvánulásai javítanak a megítélésén.
Ezt hívják a pszichológusok hasraesés-effektusnak, amit Aronson már egy ’66-os kísérletében szépen demonstrált. Először emberek egy csoportjának valami tesztet kellett kitölteni. Volt olyan beépített ember, aki maximumot „írt”, és olyan is, aki alig 30 százalékot „ért el”. Majd a beépített emberek kimentek, ahonnan hatalmas robaj hallatszott, edénycsörömpölés. A biztonság kedvéért még mondta is a beépített ember, hogy „jaj, leöntöttem magam kávéval!” Az a csapat, akiknél a beépített ember éppen az okos figurát játszotta, vagyis jó tesztet írt korábban, azt mondták, hogy ő ettől a balesettől csak még szimpatikusabb lett. Viszont, akik a gyenge teljesítményűt hallották a kávéval bénázni, azok az ügyetlenség újabb megnyilvánulásától csak még kevésbé vonzónak látták a beépített embert.
A hasraesés-effektus szerint akiről van egy olyan képünk, hogy kompetens, alkalmas, megbízható ember, azt a sebezhetőség csak még vonzóbbá teszi. Viszont aki felé még nem alakult ki a többi ember megbecsülése, az sokat veszíthet a pozíciójából egy ilyen megnyilvánulással.
Növeli az intimitást
Az esendőség megmutatása (és észrevétele másoknál) növeli az intimitást és a bizalmi szintet. Viszont ez csak akkor működik, ha kölcsönös. Egy első randevún is egész komoly intimitási szint érhető el, ha a két reménykedő randevúzó őszintén beszél egymással nemcsak az erősségeikről, a szép vakolatukról, hanem mélyebb dolgokról, aggodalmakról, nehézségekről is – ugyanakkor, ha ez nem párhuzamosan halad, hanem csak az egyik teszi, akkor valószínűleg ez a kapcsolat nem jut el a második találkozásig.
Szóval előfordulhat, hogy öngól egy kockázatos érzés bevallása, vagy lépés megtétele – de ha úgy érzed, hogy van elég bizalmad magadban, és abban, hogy a körülötted lévők rendben lévőnek látnak, akkor érdemes megtenni, mert gyorsan növelheti a bizalmat és a kapcsolat minőségét.
