20 apróság, ami hozzásegít a boldog párkapcsolathoz

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Odafigyelés, szeretet és tisztelet – egészen röviden ez a három alappillér. Ha hajlandóak vagytok dolgozni a párkapcsolatért, az erőfeszítéseteket egymás megbecsülésére és stabil érzelmekre tudjátok alapozni, nyert ügyetek van. De van itt még néhány apróság.

Széles körű az egyetértés a párterapeuták és a hosszú távú kapcsolatot működtetők között abban, hogy a munkát nem lehet megúszni. De a meló nem feltétlenül kínkeserves lapátolást vagy izzasztó igavonást jelent: apró tennivalókat inkább, amik viszont egy nap sem maradhatnak el. A Prevention ahhoz ad tippeket, hogy a mindennapokban hogyan óvhatod meg a köztetek lévő kapcsolatot.

Ne becsüljétek le a kedvesség erejét!

Ne csak házon kívülre tartogasd a jó modorod – otthon is úgy beszélj, ahogy azt szeretnéd, hogy hozzád szóljanak! Persze az otthonlét arról is szól, hogy nem kell megjátszanunk magunkat, meg végre mackónadrágban lehetünk, de a fáradt gőzt ne úgy engedd ki, hogy a körülötted lévők megsérüljenek! Gondolj arra, hogy partnerednek is lehettek nehézségei aznap. Az olyan kérdések, mint „Milyen napod volt?”, „Hogy érzed magad?”, „Mihez lenne kedved este?” odafigyelésről árulkodnak, és segíthetnek abban is, hogy beszélgetni tudjatok mindkettőtök problémáiról és örömeiről. 

Tudjatok megbocsátani, és abbahagyni a vitát

Természetes dolog, hogy sokszor nem értetek egyet, az anyagi dolgok, a gyereknevelés vagy a szex sokszor lehet vita forrása. Ez normális. De a vita csak vita, nem élet és halál kérdése. Nem kell, hogy megrogyassza a kapcsolatot. Ha kulturáltan tudtok vitatkozni, ha mindkettőtöknek fontosabb a köztetek lévő kapocs, mint az, hogy kinek lesz igaza, jó eséllyel tudtok hosszú távon is kitartani egymás mellett akkor is, ha időről időre vannak nézeteltérések. De jó is lenne, nem?

Rójátok le a kötelező köröket is!

Ne értsd félre! Régen rossz, ha egy kapcsolatot az egyik vagy mindkét fél megalkuvása működtet, de vannak olyan dolgok, amiket akkor is jó megcsinálni, ha nem vagy oda az ötlettől. Ha tudod, hogy nagyon fontos a partnered számára, néha kísérd el a méhegyleti gyűlésre vagy a galambröptető versenyre akkor is, ha téged teljesen hidegen hagy az egész. Nem a program, hanem miatta mész oda, és hosszú távon te is sokat kaphatsz majd vissza.

Csak őszintén!

Biztos ismered a történetet a házaspárról, akik egy egész életet leéltek egymással úgy, hogy a zsömlének azt a felét ették, amit nem szerettek. Mondjátok el egymásnak minél pontosabban, mit szeretnének. Akár a szexről, akár a fenti programokról, akár a hétvégi időtöltésről van szó, ne várjátok, hogy a másik olvasson a gondolataitokban, mert többnyire képtelen. Romantikus, ha fél- vagy ki sem mondott szavakból tudja a lovagod, mit szeretnél, de sokkal messzebbre juttok, ha őszintén megmondjátok, hogy a most hétvégi családi ebédre illene eljönni, vagy, hogy semmi kedvetek este az Alien: Covenantot nézni. Ha ilyenkor őszinte vagy, párod a lelkesedésedet is komolyabban fogja venni.

Persze, ha van olyan program, amit közösen imádtok csinálni, csak annál jobb!
Fotó: Morsa Images / Getty Images Hungary

Meglepetés!

Vagy szürpríz, ahogy Benke Laci bácsi mondja. Ha tudod, hogy a partnered szereti a csokit, vagy a kedvenc gyümölcse a pomelo, vásárláskor gondolj rá, és lepd meg valamilyen neki tetsző aprósággal. Ebből tudni fogja, hogy még a leghétköznapibb teendők közepette is gondolsz rá, és az sem kizárt, hogy adandó alkalommal ő is viszonozni fogja. Ha neked nem az ajándék a szeretetnyelved, ki fog találni mást.

Külön programok, külön bejáratú barátok

Nem kell, hogy azért, mert együtt vagytok, a baráti társaságotokból is közös halmaz legyen. Persze szuper, ha van átjárás, de az is fontos, hogy mindenkinek legyen olyan külső kapcsolata, ahol ki tudja ventilálni magából akár a párkapcsolati problémákat annak kockázata nélkül, hogy a barátok, akár jó szándékból beleszólnának.

Elköszönő és üdvözlő puszi

Apró, de kedves gesztus, ha elváláskor ezzel zártok és hazaérkezéskor ezzel nyittok: rögtön megteremti az intimitás érzését.

Idő

Muszáj időt szánni arra, hogy együtt legyetek, és az idő akkor is lehet minőségi, ha nem csináltok semmi extrát. Szóval ha a hétvégére kivételesen nincs programod, ne ess kétségbe, inkább használjátok ki, hogy együtt lehettek kicsit. Ha már gyerekek is vannak, még nehezebb megszerezni ezt a „miidőt”, de nagyszülők bevonásával, némi logisztikával nem lehetetlen. Nagy szükség van rá ahhoz is, hogy szülőként jobban boldoguljatok. 

A pénz az csak pénz

Pont azért kellene róla fesztelenül beszélgetni. Az együttélés vagy a házasság nemcsak érzelmi hanem anyagi közösség is, ha egy háztartásban éltek, jó, ha közösen viselitek a terheket is. A hónap elején szánjatok rá egy órát, hogy átbeszéljétek a várható kiadásokat, bevételeket, és úgy oldjátok meg a közös kasszát is, hogy némi külön kezelhető pénze mindkettőtöknek legyen. Eggyel kevesebb feszültségkeltő tényező. 

Fogadjátok el egymás családját!

Ha valaki jó kapcsolatot ápol a családtagjaival, akkor nagyon fontos neki, hogy a partnere is elfogadja őket. Legyél hát nyitott a szerettei felé, érdeklődj róluk, és néha-néha menj el családi rendezvényekre is, hidd el, sokat jelent neki. 

Mondjátok sokat, hogy „Szeretlek!”

Jó, láttam én már karón varjút, de alapvetően ki ne szeretné hallani a hozzá legközelebb állóktól, hogy szeretik? Ugye, hogy ugye? Ne fukarkodj te sem ezzel a semmibe sem kerülő kedvességgel!

Ápoljátok azt, aki beteg!

Igen, a férfináthánál tényleg kevés idegesítőbb dolog van, és az is igaz, hogy a csajod sem olyan szexi, amikor görnyedten tüsszögve csoszog a konyhában. Legalább a mártírkodást iktassátok ki a folyamatból. Ha beteg a másik, menj el gyógyszerért, kapjon teát, és heverésszen. Jól fog esni neki, hogy lehet gyengének mutatkozni, hamarabb fel is gyógyul, ha érzi a törődést. 

Osszátok meg jól a házimunkát!

2019 van, hahó! A házimunka kettőtök közös dolga, nincs benne olyan, amit csak egy nő vagy csak egy férfi tud elvégezni. Jó, lehet, hogy jobban jártok, ha nem cserélitek fel azt, aki a kardántengelyt igazítja azzal, aki a gyerek jelmezét varrja, de a ház körül mindent meg tud csinálni mindenki. Ha egyikőtöknek épp több melója van, a másik segítse ki otthon, és fordítva.

Ne mindig egyikőtök feladata legyen az otthoni meló
Fotó: Gary John Norman / Getty Images Hungary

Ne viccelődj az ő kárára

Ez egy nagyon fontos alapszabály: soha ne áldozd be a tiszteletet egy-egy jó poén oltárán, és ne teregesd ki a párod szennyesét társaságban, röviden: ne hozd őt kellemetlen helyzetbe mások előtt. Ha ilyesmi történik, mindenképpen beszéljetek róla, mert könnyen negatív spirál alakulhat ki.

Ne éljetek vissza egymás idejével!

Még ha együtt éltek is, a saját időtökkel jó, ha ti rendelkeztek, ha nem kell a párotok megbízhatatlansága miatt feleslegesen várakoznotok, későn indulnotok, stb. Akármennyire régen is együtt vagytok, ne lopjátok a másik idejét! 

Védjétek meg egymást!

Ha valaki bántja a partnered (akár csak szóban), védd meg! Még ha jogos is az őt ért támadás, ezt inkább otthon beszéljétek meg, mások társaságában nem a megfelelő az idő erre. Éreznetek kell, hogy a másik feltétel nélkül elfogad, és ezt fel is vállalja, még nehezebb helyzeteken is.

Fontos, hogy mindig tudja, mellette állsz!
Fotó: Hinterhaus Productions / Getty Images Hungary

Tudjatok egymásról!

Nem kell sülve-főve együtt lenni, de ha külön programotok van, annyit azért tudjon a másik, hogy várhatóan mikor érsz haza, hol érhet el, ha szükség lenne rád. Ne tedd ki felesleges aggodalmaknak, mert ez könnyen féltékenységhez vezethet, onnan meg már sokkal nehezebb visszajönni.

Legyetek néha spontának!

A kiszámítható békés együttélésnél csak az a jobb, ha néha valami váratlan is történik. Hívd meg moziba, utazzatok el, vagy menj elé csak úgy a munkahelyére (azért előtte csörögj oda).

Fogadjátok el és szeressétek egymást

Biztos hallottál már róla, hogy az élet túl rövid. Ha ezt hibakereséssel, elégedetlenkedéssel töltjük, nemcsak rövid, de nagyon lehúzós is lesz. Tudod, nincsen rózsa tövis nélkül, meg ne dobd el azt, ki tiszta szívből imád, és más ilyenek. Együtt jó!

Szex

Naná, hogy nem maradhat ki, de ha belegondolsz, végig erről volt szó. Ahhoz, hogy jó legyen a szex, nem a szexi fehérnemű, a rózsák, meg ilyesmik, hanem jól működő párkapcsolat és rengeteg kommunikáció kell. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Balázs Barbara
Balázs Barbara
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.