A férje szól, ha épp vérzik: a 71 éves nő, aki sosem érzett fájdalmat

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

„Észleltem, hogy a testem változik, de nem éreztem fájdalmat” – emlékszik vissza a gyógyszerek nélküli szülés élményére a 71 éves Jo Cameron, aki csak négy évtizeddel később jött rá, hogy a barátnői nem túloztak, amikor a vajúdás okozta kínokról beszéltek. Kiderült, hogy ő az, aki másoktól különbözik: méghozzá jelentősen.

Jo Cameron a skóciai Ness-tó partján él férjével, elmondása szerint boldog és hétköznapi életet. Esetére öt évvel ezelőtt figyeltek fel az orvosok: amikor meg kellett operálni a kezét, Cameron egyáltalán nem kért fájdalomcsillapítást. Noha a tudósok közel száz éve vizsgálnak olyan embereket, akik nem (vagy csak nagyon kevés) fájdalmat éreznek, Cameron állapota egészen egyedülálló. Történetéről a The New York Times újságírója, Heather Murphy számolt be.

#1 Az élet fizikai fájdalom nélkül

Csak akkor kapja el a kezét, amikor megcsapja az orrát az égő hús szaga. Cameron egyáltalán nem érez fájdalmat, időnként a férje figyelmezteti, hogy vérzik valamije. Marokszámra eheti a legdurvább csilit, meg sem kottyan neki. Sokáig a porckopását sem érzékelte, így teljesen szétroncsolódtak a csontjai, mire csípőprotézist kapott. Cameront sokkolta, hogy az orvosok ennyire érdeklődnek iránta, hiszen ő sosem tartotta különlegesnek magát. Ebben az is szerepet játszhatott, hogy

Idézőjel ikon

ugyan gyakran megvágja és megégeti magát, a testén nem maradnak hegek.

#2 Egy különleges génváltozat áll a háttérben

A kutatók ezt a felgyorsult gyógyulási folyamatot is annak a kivételes génmutációnak tudják be, amivel Cameron rendelkezik. Mindannyiunkban megtalálható a szakmai körökben FAAH-OUT néven emlegetett gén, amelynek az eleje Cameron esetében törlődött. Valószínűleg már az édesapjánál is ez lehetett a helyzet, mert a visszaemlékezések szerint neki sem volt soha szüksége fájdalomcsillapításra. Cameron két gyermeke közül a fia részben örökölte ezt a genetikát, fájdalmat azonban érez.

#3 A fájdalomcsillapítás új korszaka következik?

A tudomány történetében nem példa nélkül való, hogy ritka tulajdonságokkal rendelkező személyek vizsgálatából kiindulva érnek el átütő eredményeket az orvoslásban. A szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát csökkentő sztatinok felfedezéséhez is az vezetett, hogy olyan családokat tanulmányoztak, amelyek összes tagja a 20-as éveiben infarktust kapott. A biológusok most abban bíznak, hogy Cameron esete segít kifejleszteni a fájdalom kezelésének új módszereit. Persze egy ilyen génterápia létrehozásához sok lépésre, sok millió dollárra és sok évre van még szükség. A fájdalomcsillapítás alternatív módjainak kidolgozása azonban nem tűr halasztást: napjainkban ugyanis az USA-ban rengeteg olyan opioidtartalmú szer van forgalomban, ami komoly függőségi problémákhoz vezet, és gyakran az első lépést jelenti többek között a heroinaddikció felé vezető úton.

Naponta 9 New York-i hal meg opioidtúladagolásban

Az Amerikai Betegségellenőrzési és -megelőzési Központ adatai szerint az elmúlt két évtizedben 400 000 ember halt meg az Egyesült Államokban az orvosok által felírt vagy illegális szerekkel történő túladagolásban. New York államban úgy vásárolják az emberek az opioidtartalmú gyógyszereket, mint a cukrot: 2000-2011 között kilencszeresére növekedett ezeknek a recepteknek a száma. Az egyik nagy forgalmazó, a Cardinal Health egymaga 780 millió pirulát dobott piacra egy bizonyos opioidtartalmú gyógyszerből 2010-2018 között anélkül, hogy az ügynökeik megfelelő tájékoztatást kaptak volna az anyag veszélyességéről. Azokat pedig, akik jeleztek az egyes gyógyszertárak szélsőségesen magas, illetve gyanús rendeléseiről, kirúgták. Mindez annak a hatalmas pernek az iratanyagából derül ki, amit jelenleg New York állam folytat az OxyContin nevű orvosság gyártója, a Purdue Pharma vállalat ellen, melynek tulajdonosait pénzügyi csalással vádolják, illetve azzal, hogy kellő körültekintés nélkül, valamint anyagi érdekből, a létező szabályozásokat megkerülve árasztották el a lakosságot a gyógyszerrel.

#4 Akkor sem ijedt meg, amikor autóbalesete volt

A fájdalom észlelésére való képtelenség mellett Cameron további figyelemre méltó tulajdonsága, hogy rendkívül alacsony a szorongásszintje: nem is tud visszaemlékezni olyan időszakra, amikor depresszív lett volna, vagy félt volna valamitől. Akkor sem ijedt meg, amikor közlekedési balesetet élt át. Amikor egy közeli hozzátartozója meghalt, szomorú volt ugyan, de saját megfogalmazása szerint nem tört darabokra. Tapasztalatait így összegezte:

Idézőjel ikon

Őrületbe kergetem az embereket azzal, hogy vidám vagyok.

A múzeumok sem fogadnak el több támogatást az opioidkrízis kirobbantásával vádolt Sackler családtól
Fotó: Spencer Platt / Getty Images

#5 A testi és a lelki fájdalom összefügg

A kutatók feltételezése szerint Cameron génváltozata a kannabinoidreceptorok fokozott aktivitásával jár együtt, ami csökkenti a fizikai és a pszichés fájdalom érzését. A testi és lelki fájdalmat feldolgozó agyterületek egyébként átfedést mutatnak, de a pontos folyamatok és kapcsolatok feltárása még további munkát igényel. Naomi Eisenberger, a Los Angelesben található Kaliforniai Egyetem professzora azonban egyre több bizonyítékot talál arra vonatkozóan, hogy

Idézőjel ikon

azok az emberek, akik érzékenyebbek a fizikai fájdalomra, érzékenyebben reagálnak a visszautasításra is.

Az állítás fordítva is működni látszik: a szorongóbb emberek intenzívebben érzik ugyanazt a fájdalomingert. A szorongás és a fájdalom ráadásul sokszor egymást katalizálja, mintegy negatív spirálra lökve a szenvedő egyént, azaz minél jobban rászorongsz a fájdalomra, annál erősebb fájdalmat érzel, amitől még jobban szorongani kezdesz… 

Fontos a fájdalomcsillapítás alternatív módjainak kidolgozása
Fotó: Andrew Brookes / Getty Images

#6 Mielőtt irigykedni kezdenél Cameronra

Utólag visszatekintve a skót nő úgy látja, hogy genetikai állapota segíthette a pályaválasztásban. Az általános iskolai tanári állását követően súlyos értelmi fogyatékossággal élő, illetve pszichiátriai zavarokkal diagnosztizált személyekkel dolgozott együtt, akik időnkénti váratlan viselkedése, dühkitörései sohasem riasztották őt. Ugyanakkor Cameron meglehetősen feledékeny, amit szintén az állapotával hoznak összefüggésbe az orvosok. Gyakran elfelejti mondat közepén a gondolatait, vagy hogy hova tette a kulcsát. A szorongásnélküliségnek pedig ára van: Cameron úgy éli le az életét, hogy jóleső izgalmat sem tapasztal meg soha. Egy olyan érzelmi buborékban van, amiben nincsenek jelzések a világ veszélyességére vonatkozóan. Ezzel szinte egyedül van a földön.

Borítókép: Reuters.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Milanovich Domi
Milanovich Domi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Félig sziklaszirt alá építették ezt a falut: olyan, mintha másik bolygón járnánk

Spanyolország lenyűgöző tájai és városai között van egy kis település, amiről egy képet látva első pillantásra nehéz eldönteni, hogy nem csak egy mesterséges intelligencia által generált képet látunk-e. A dél-spanyol Setenil de las Bodegasban ugyanis a házak nem a sziklák lábánál épültek, hanem részben alattuk, vagy sok esetben a sziklába vájtan helyezkednek el. A település több utcája fölött hatalmas kőtömbök tornyosulnak.

Testem

Kiderült: ezért gyakoribb a nőknél a demencia

Az Alzheimer-kór és a demencia különböző típusai évtizedek óta komoly fejtörést okoznak az orvostudománynak, de van egy statisztikai tény, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni: a diagnosztizált betegek közel kétharmada nő. Sokáig ezt a száraz tényt elintézték annyival, hogy a nők átlagéletkora magasabb, így egyszerűen több idejük van megbetegedni. Egy friss, a ScienceAlert oldalon ismertetett kutatás azonban rávilágított, hogy a válasz sokkal inkább a hormonokban, egészen pontosan az ösztrogén hiányában keresendő.

Édes otthon

A dúsan virágzó rózsa titka: ezt a 2 dolgot kell nyáron megtenned érte

A rózsa a kertek örök kedvence, ám a lenyűgöző júniusi virágzás után sok udvarban szomorú látványt nyújtanak a felkopaszodott, elnyílt bokrok. Kevesen tudják, hogy a rózsák képesek lennének egészen a nyár végéig folyamatosan és dúsan ontani magukból a bimbókat, ha a kánikulában nem hagynánk őket magukra. Létezik két olyan kritikus gondozási lépés – a nyári metszés és a megfelelő, célzott tápanyagpótlás –, amelyeket ha elmulasztasz, a növény leáll a virágzással, és minden energiáját a magérlelésre fordítja.

Szülőség

Így nem árt a képernyőidő a gyereknek: ezt a 3 dolgot fontold meg

Ma már nagyon jól tudjuk, hogy nem mindegy, a gyerek mennyi időt tölt a képernyő előtt, azonban úgy tűnik, fontosabb az, hogy mit csinál a képernyő előtt. Amíg a digitális eszköz a gondolkodásban segít, addig hasznos, ha azonban gondolkodik a gyerek helyett, vagy a cél csak az, hogy csend legyen, akkor káros lehet.

Testem

Kiváltható bármivel a naptej? Tények és tévhitek a fényvédelemről

A naptejet nagyon sokan nem szeretik, mert körülményes használni, ráadásul mesterséges anyag, féltik tőle a bőrüket. Sokan étkezéssel igyekeznek a bőrük védelmét erősíteni, vagy úgy érzik, ez a szerv képes megvédeni magát, ahogyan tette évezredeken keresztül, de a helyzet sajnos megváltozott, és ma a naptej használata nem kikerülhető, ha a bőr védelméről van szó.

Testem

Ezért ébredsz magas vércukorral: érdemes komolyan venni a hajnali jelenséget

Sok cukorbetegséggel vagy inzulinrezisztenciával élő ember számára ismerős a bosszantó forgatókönyv: a lefekvés előtt végzett mérés még tökéletes értéket mutat, az ébredés utáni első ujjbegyes teszt viszont indokolatlanul magas vércukorszintet jelez. Ilyenkor a legtöbben rögtön a vacsorában keresik az okokat, és bűntudatot éreznek, pedig a háttérben nem feltétlenül az étkezés áll. A reggeli magas értékek mögött összetett biológiai folyamatok, hormonális hatások és terápiás tényezők is meghúzódhatnak, amelyeket fontos időben felismerni.

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.