Ezért olyan egészséges az édesburgonya

Olvasási idő kb. 4 perc

Emésztőrendszerünk, szemünk és agyunk számára is nagyon hasznos a Közép-Amerikából származó batáta, ismertebb nevén az édesburgonya.

A batáta, más néven édesburgonya – melynek nevével ellentétben, alakján kívül semmi köze a krumplihoz – egy finom, keményítőben gazdag gumóterméséről ismert növény, melyet világszerte termesztenek. A gumó húsának színe fajtától függően változhat, lehet narancssárga, fehér vagy akár lila. A legfontosabb azonban, hogy a batáta rendkívül egészséges tápláléknak számít – a Healthline cikke el is meséli, miért.

Emésztőrendszerünk, szemünk és agyunk számára is hasznos

Tele van vitaminokkal és ásványi anyagokkal

Először is az édesburgonya csak úgy dúskál a különböző hasznos tápanyagokban. Egy tál, vagyis kb. 200 grammnyi batáta 180 kalóriát, 41,4 gramm szénhidrátot, 4 gramm fehérjét, 6,6 gramm növényi rostot és mindössze 0,4 grammnyi zsiradékot tartalmaz. Ugyanennyi mennyiség napi szükséges A-vitamin-bevitelünk több mint hétszeresét képes fedezni (hiszen túlteng benne a béta-karotin), a C-vitamin esetében pedig az ajánlott mennyiség mintegy hatvanöt százalékát. Emellett a termés gazdag mangánban, B3-, B5- és B6-vitaminban, káliumban és rézben, továbbá – különösen a narancs- és lila színű gumók – antioxidánsokban is bővelkednek. Ezek segítenek az ún. szabad gyökök megkötésében, melyek az óriásmolekulákról leváló atomok, amik könnyen károsíthatják sejtjeinket.

Ezért egészséges az édesburgonya
Fotó: haoliang / Getty Images Hungary

Segíti beleink egészségét

A batátában található rostok bélrendszerünk egészségének megőrzését is nagyban segíthetik. A rostok olyan növényi anyagok, melyek ellenállnak emésztőrendszerünk enzimeinek, vagyis nem szívódnak fel szervezetünkben, ellenben segítenek szabályozni emésztésünket és a különböző tápanyagok felszívódását. A különböző, vízben oldódó, illetve nem oldódó növényi rostok csökkentik éhségérzetünket, pozitívan befolyásolják a beleinkben található baktériumok növekedését és működését, továbbá megakadályozzák a gyulladásos tünetek, például az irritábilis bélszindróma (IBS) és a kóros emésztési zavarok kialakulását. A különböző antioxidánsok szintén hasznos szolgálatot tehetnek emésztőrendszerünk egészségének.

Csökkentheti a rák kockázatát

Az édesburgonya a rák egyes típusainak kockázatát is csökkentheti, szintén a benne található antioxidánsok, elsősorban a karotinok, illetve antociánok révén (ez utóbbi anyagcsoport adja a lila batáta termésének jellegzetes színét). Különböző, állatokon végzett kutatások bizonyították, hogy az antociánok hátráltathatják egyes rosszindulatú daganatok, például a hólyag-, a gyomor-, és a mellrák növekedését, illetve védelmet nyújthatnak a vastagbélrák ellen. Emberi páciensek esetében azonban még nem végeztek hasonló vizsgálatokat a tudósok.

Szemünknek is sokat használ

Az éles látás megőrzésében és szemünk egészségének javításában is segíthet a batáta, hiszen a béta-karotinból (mely nem csupán a narancsszínű édesburgonya, de a répa és a sütőtök színét is adja) A-vitamin (retinol) képződik, mely megóvja szemünket a károsodástól. A-vitamin hiányában könnyedén megromlik szemünk sötéthez való alkalmazkodási képessége, ha pedig hosszú ideig fennáll ez a hiány, fényben való látásunk is romlik, mely teljes vaksághoz is vezethet. A béta-karotin megakadályozhatja az ilyen problémák kialakulását. Egyes kísérletek tanúsága szerint a lila batáta is jót tesz a szemünknek, ugyanis a benne található antociánok megvédhetik szemsejtjeinket a károsodástól.

A batáta nemcsak egészséges, de finom is
Fotó: TheCrimsonMonkey / Getty Images Hungary

Serkenti az agyműködést

Egyes kutatások szerint a lila édesburgonya fogyasztása szürkeállományunk számára is jól jön, ugyanis az antociánok megakadályozhatják a gyulladások kialakulását agyunkban. Egereken végzett kísérletek azt is kimutatták, hogy az antioxidánsokban dús batátakivonat hosszabb távú fogyasztása elősegíti az állatok emlékezőtehetségének és tanulási képességeinek fejlődését. Habár emberek esetében még nem jutottak hasonló következtetésekre a tudósok, az bizonyított, hogy a gyümölcsben, zöldségekben és antioxidánsokban gazdag étrend csökkenti az időskori elbutulás esélyét.

Támogatja immunrendszerünket

Mint említettük, a narancsszínű batátában bőségesen található béta-karotin az A-vitamin elsődleges forrása szervezetünk számára, mely immunrendszerünk megfelelő működéséhez is elengedhetetlen. Emellett a bélnyálkahártyát is védi a sérülések ellen, illetve gátolja a gyulladások kialakulását, megakadályozván, hogy a különböző káros anyagok megtelepedhessenek szervezetünkben, ami szintén az immunrendszer károsodásához vezethet. Habár egyetlen kutatás sem kötötte konkrétan az az immunrendszer erősödését az édesburgonya fogyasztásához, az A-vitamin jótékony hatásai közismertek és bizonyítottak.

Így tálald

Az édesburgonyát számtalan módon főzhetjük, süthetjük, készíthetünk belőle rösztit éppúgy, mint pürét vagy csipszet, de akár süteményt vagy lepényt is. Finom, természetesen édes íze rengeteg különféle fogáshoz passzol, egyaránt szolgálhat köretként édes és sós ételekhez. Hasábburgonyaként, forró vízben főzve, pürésítve vagy spirál alakban is remekül kiegészíti a főfogást. Érdemes az édesburgonyát olíva- vagy kókuszolajban elkészíteni, ugyanis ezek segítenek megkötni a benne található béta-karotint. Főzés közben viszont a batáta veszít valamennyit természetes béta-karotin-tartalmából, de még így is megőrzi annak mintegy hetven százalékát, tehát mindenféle módon elkészítve igencsak egészséges tápláléknak számít.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.