Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Általában két típusra szokták osztani az embereket: vannak a notórius késők, és a mindig pontosak. Bármelyik kategóriába is tartozik valaki, az a gondolat nem idegen senkitől, hogy hááát, én már csak ilyen vagyok… Pedig azért ez nem feltétlenül van így. Igaz, hogy van némi különbség a késők és a pontosak gondolkodásmódjában, talán még az agyműködésében is, de mindkét viselkedési stratégiát meghatározzák olyan, a világról és önmagunkról alkotott hitrendszerek, amiken akár változtatni is lehet.
Legalább egy példát tudok arra, hogy valaki későből pontossá változott: a sajátomat. Eredetileg hajlamos lehettem pontos lenni, de gimnazista éveim alatt rengeteg bosszúságot okozott, hogy akikkel találkozót beszéltem meg, rendszeresen elkéstek. Tisztára lúzernek éreztem magam, hogy állok a Deák téren a megbeszélt időben, mint egy igazi balek, majd negyedóra-húsz perc késéssel vigyorogva megérkezik, akire vártam. Elnézőn odavet nekem egy bocsit, ha egyáltalán megemlíti érkezése nem megfelelő pillanatát, és mosolyában ott van, hogy hát persze, te vagy az unalmas jó kislány, akinek sokkal fontosabb találkoznia velem, mint nekem veled – hiszen nekem csomó dolgom van, te meg csak erre vársz. Legalábbis én így értelmeztem a dolgot. Kamaszként nem nehéz az embernek lúzernek éreznie magát, és mindent megtesz az unalmas, a másiknak kiszolgáltatott kép átrajzolása érdekében. Így rávettem magam a késésre. Persze így is alulmaradtam a versenyben. Ha én rátettem negyedórát a megbeszélt időre, akkor a partnerem húsz percet. De azért öt perc várakozás kevésbé esett rosszul, mint húsz.
Írj nekünk
Szerzőnk, Szalay Ágnes pszichológus, több mint 15 év szervezetfejlesztési tanácsadói tapasztalattal. A SelfGuide pszichológiai műhely egyik alapítója. Coachként támogatja ügyfeleit céljaik megtalálásában és elérésében, legyen szó munkahelyi, vezetői vagy személyes fejlődési igényről. Motivációs elakadással, karrierváltással, stresszkezeléssel, szakmai, vezetői fejlődéssel kapcsolatban lehet hozzá fordulni személyesen, vagy olvasói levélben, melyre (a névtelenséget megőrizve) a Dívány.hu-n is szívesen válaszol.
Olyan jól magamévá tettem a késés művészetét, hogy sztenderd működéssé vált, és utóbb rengeteg bajom származott belőle. Lekéstem határidőket, elkéstem a munkahelyemről. Egyrészt az ilyen „hivatalos” helyekről való késések rengeteg stresszt okoztak, másrészt sokat büntetett az élet is miattuk. Jó ideig elhittem, hogy nem tehetek mást, akárhogy is igyekszem, mindig közbejön valami, ami késést okoz. Mígnem rájöttem, hogy ez konkrét hazugság, amit magamban építgetek. Nem az van, hogy megbízhatatlan vagyok, hanem ezt gondoltam magamról, és emiatt viselkedtem megbízhatatlanul. Innentől kezdve megszűntek a késések, és már jó tizenöt éve nem szoktam késni, és nem csúsztam le határidőt. Ez kifejezettem megnyugtató érzés, egy jó nagy stresszfaktor kikerült az életemből. Nem cseszeget senki azért, mert alkalmatlan voltam betartani a megállapodásunkat, és már azon sem izgatom magam, ha valakire várakoznom kell.
Van a késésnek olyan oka, amiről tényleg kevésbé tehetünk
Kísérletek kimutattak több olyan emberi, agyi működésmódot, ami megkülönbözteti a későket a pontosaktól. A késő típusok rendszeresen alulbecsülik, hogy mennyi időre van szükség egy feladat végrehajtásához. Gyakran vagy 40 százalékkal. Így azt hiszik, hogy végezni fognak valamivel adott időn belül, majd megtapasztalják, hogy a tervezett időben még épp csak a felénél járnak. Az is jellemző a későkre, hogy több dolgot csinálnak egyszerre. Ez a multitasking megakadályozza a „metakogníciót”, vagyis azt, hogy tudatában legyenek annak, éppen mit csinálnak, és ez hogy viszonyul más elkötelezettségeikhez. Olyanok, mint Lázár Ervin Vacskamatija, aki azért kötött ki végül a fura figuráknak otthont adó négyszögletű kerek erdőben, mert mindig az adott pillanatra figyelt. Bár nagyon szerethető volt, barátai a városban mégis megharagudtak rá, mert többnyire cserbenhagyta őket. Hiába tartott a találkozóra, összefutott egy másik barátjával, és elment vele a vidámparkba. Igazi élj a mának macskaféle volt, de ezt nem bírták azok, akik számítottak rá.
Az is igaz még a későkre, hogy az idő előrehaladását is másképp érzékelik. Nekik hosszabb egy perc, mint egy pontos embernek. Ezeknek a működésbeli különbségeknek a kiküszöbölésére tervezési technikákat javasolnak. Érdemes vizualizálni egy feladat végrehajtását előre, ez segít a pontosabb becslésben. Azt is lehet tenni, hogy kisebb részekre, lépésekre lebontani egy faladatot, amiket könnyebb megbecsülni. És arra is lehet törekedni, hogy tudatosan kevesebbet kell tervezni egy napba, így van esély az időben való elvégzésükre.
Alkalmatlan vagyok az időben érkezésre (is)
Ha a fenti technikai dolgokon túllépünk, akkor még mindig itt vannak az énképbe épült elemek, amik tudat alatt okozzák a késő viselkedést. Az első a „nem vagyok elég jó, ne vegyetek komolyan” témakör. Ők azok a késők, akik úgy késnek, hogy egész úton odafelé szapulják magukat és idegeskednek. Gyakorlatilag az indulás pillanatában tudják, hogy máris elkéstek, és természetesen mindig dugóba kerülnek, elromlik a villamosuk... Minden ilyen időre odaérés nyomasztja őket, már előre tudják, hogy stresszes lesz, nem fognak odaérni. Az persze mindenkivel megesik, hogy előre nem látható furcsa események miatt elkésik, vagy hogy túlságosan összetorlódnak a feladatai, és nem tud ott lenni időben – de a notórius későknek ez az alapműködés. Minden találkozóra saját, egyéni vesszőfutást tartanak maguknak, már előre sokkal erősebben szapulva magukat, mint ahogy az fogja, aki vár rájuk. Ennek a működésnek az okai mélyebben gyökereznek, azt érdemes megvizsgálni, hogy milyen önmagunkról alkotott hitet igazol be az összes ilyen alkalom, amikor egy fontos találkozóról elkésünk.
Különleges vagyok
Ők azok a típusú késők, akik szintén az énképüket építik a későn érkezésből, de másképp, mint az előző kategória. Megint csak nem tudatos elhatározásról beszélünk. Tudattalanul vágynak arra, hogy a viselkedésükből látszódjon, ők fontosak, nekik rengeteg dolguk van, nem egyek a birkák közül, akik időben ott vannak. Lehet, hogy azt mutatják ezzel, az adott találkozó csak egy, és talán a kevésbé fontos az éltük rengeteg dolga közül, és ezzel automatikusan a másik, időben érkező fölé pozicionálják magukat. Hiszen az érkezésük időpontjával ők azok, akik kontrollálják az eseményeket, nincsenek kiszolgáltatva másoknak. Az is lehet, hogy a késésből adódó, rájuk vetülő figyelmet élvezik. Ha időben érkeznek egy megbeszélésre, akkor nincs semmi. De ha késve, akkor kapnak egy-két cukkoló megjegyzést, esetleg egyedül az ő kedvükért össze kell foglalni újra azt, amit a másik tíz ember már hallott – mindenképpen feltűnők lesznek, nem simulnak be a tömegbe, kapnak néhány, csak rájuk vonatkozó szót, tekintetet. Kifejezheti a lázadó természetüket is. Én nem vagyok szolgalelkű vagy szabálykövető, magam alkotom meg a saját szabályaimat!
A csak a legrosszabbkor késők
Vannak, akik csak életük igen fontos eseményeit késik le. Mondjuk, az esküvőjüket. Vagy egy állásinterjút. Vagy általában nem késnek, csak egy bizonyos helyről, például az edzésről késnek el mindig. Itt is mindenféle lelki okok húzódhatnak a háttérben. Lehet, hogy a környezet azt várja, fontos legyen neki a dolog, de ő maga tart tőle. Esetleg mindenképpen kéne egy új, jobb állás, de nem hisz benne, hogy meg fog felelni, vagy nem szimpatikus neki a hely. Ezekben az esetekben is érdemes önvizsgálatot tartani, mi is a baj az adott dologgal.
A késést másra használod, mint amire hinnéd
A fentiekkel azt mondom, hogy a késés nem önmagában egy időpont be nem tartását jelenti, hanem mindenféle egyéb, énképünket megerősítő dolgot aláhúz, kifejez. Egy időpont megbeszélése és betartása felnőtt megállapodás, és nem kéne másról szólnia, csak egy idői körülményről. Ha valaki rendszeresen késik, akkor ez a működés az ilyen vagy olyan énképe megerősítését szolgálhatja. Ezzel többet tesz bele egy helyzetbe, mint amennyiről az szólna. Egyfajta énerőt jelezhet, ha az időpontok szabotálásának kihagyásával az derül ki rólad, elég biztos vagy magadban, nincs szükséged arra, hogy a rólad kialakult kép erősödjön egy ilyen banális helyzetben is, mint az időpontra való érkezés.
