Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Legyen szó egy jó könyvről, izgalmas filmről vagy tévésorozatról, imádjuk a fikciós történetek fogyasztását, melynek egyik oka, hogy előszeretettel éljük bele magunkat különböző képzeletbeli karakterek helyzetébe. Egy nemrég megjelent tanulmány szerint ez nem csupán élvezetes tevékenység, de hasznos is – segít ugyanis a kötődési problémákkal küzdőknek kapcsolatokat kialakítani.
Az Ohiói Állami Egyetem kutatói szerint a fiktív szereplőkkel való azonosulás, illetve az ő élethelyzeteikbe való belehelyezkedés révén a szociálisan fejletlen, társas helyzetekben szorongással küzdő, másokhoz nehezen kötődő személyek is képesek átélni bizonyos szituációkat, amire nehezen lennének képesek a valóságban. Sőt, belegondolni is könnyebb nekik így, ők vajon miként reagálnának ezekben az esetekben – véli a Journal of Social and Personal Relationships folyóirat hasábjain megjelent tanulmány, melyet a ScienceDaily szemléz.
Közeledhetünk másokhoz, akkor is, ha a valóságban nem merünk
Nathan Silver, az említett egyetem kommunikációkutatója és kollégái 1039 felnőtt amerikai férfit és nőt kérdeztek meg egy online felmérésben, melynek célja az volt, hogy megvizsgálják, milyen kapcsolat áll fenn a filmes és televíziós fikciófogyasztási szokások, illetve a kötődési zavarok megléte között. A tudósok a kötődési problémák pszichológusok által megkülönböztetett két dimenziójának mentén sorolták be a résztvevőket: az ún. elkerülő kötődés azt jelenti, hogy az adott személy nem mer érzelmileg megfelelő közelségbe kerülni partnerével egy párkapcsolatban, szorongó kötődés esetén pedig az érintett személyek folyamatosan aggódnak kapcsolatuk stabilitása miatt, ezért állandó megerősítésre van szükségük a másik fél részéről.
Az alanyoknak különböző kérdőíveket kellett kitölteniük televízió- és filmnézési szokásaikról, arról, hogyan és mennyire lépnek kapcsolatba az általuk fogyasztott fiktív tartalmakkal. Nem véletlen, hogy – mint kiderült – azok, akik elkerülő magatartást tanúsítanak a párkapcsolatukban, de nem jellemző rájuk a szorongás, kevésbé képesek beleélni magukat egy történetbe, illetve azonosulni az adott képzeletbeli karakterekkel, hiszen ugyanezt a magatartást tanúsítják a való életben is. Ellenben azok, akik folyamatosan szoronganak, de nincsenek bizalmi problémáik, sokkal hajlamosabbak arra, hogy magukévá tegyék az adott fikciós sztorit, illetve a szereplők helyébe képzeljék magukat. Legjobban azonban azok hajlamosak beleélni magukat egy fikcióba, akik egyaránt szenvednek elkerülési és szorongásos gondoktól.
Silver szerint ezek azok a személyek, akik szeretnének nyitni mások felé, azonban félnek az esetleges negatív következményektől, ezért inkább visszahúzódnak saját csigaházukba. A fiktív világok egy olyan biztonságos környezetet teremtenek számukra, melyben nyugodtan kísérletezhetnek a más emberek irányába történő érzelmek kifejezésével, anélkül, hogy annak valós következményei lehetnének. Emellett átélhetnek és megfigyelhetnek olyan szituációkat, melyekre a valóságban nincs lehetőségük (vagy inkább nem hiszik, hogy lenne). Azáltal, hogy belemélyednek kitalált szereplők sorsába, és elképzelik, ők miként cselekednének azok helyében, a való élet csapdáit kikerülve gyakorolhatják a társas szituációk viselkedési mintáit, ez pedig segít nekik abban az esetben, amikor kikerülve a fikció keretei közül a valóságban kell helytállniuk.
A kutatók szerint természetesen nem ez az egyetlen oka annak, hogy ennyire szeretünk tévét nézni és moziba járni, de fontos aspektusa a fikciófogyasztás lélektanának, melynek vizsgálata révén jobban megérthetjük nemcsak a szociális zavarokkal küzdők kiútkeresési stratégiáit, de azt is, hogy általánosságban miért vonzódunk ennyire a kitalált történetekhez, és miért vájjuk bele magunkat ilyen mélyen képzeletbeli karakterek sorsába.
