Eve Lahijani táplálkozási tanácsadó megjárta a hadak útját. Évekig küzdött súly- és önértékelési problémákkal, a táplálkozáshoz fűződő szorongással és szégyenérzettel. Sokunkhoz hasonlóan rengeteg diétát és táplálkozási irányzatot kipróbált, de a kísérletezések vége mindig csalódás volt. Mára egy fő elv vezérli a táplálkozásában: akkor eszik, amikor megéhezik.
Felnevettél? Én is. De második olvasatra lehet, hogy neked is átjön: legtöbbször mindenre és mindenkire hallgatunk, ha a táplálkozásunkról van szó, csak épp saját éhségérzetünkre nem.
Eve saját blogján és nyilvános fórumokon segít mindazoknak, akik szeretnék jobban megérteni étkezéshez fűződő viszonyukat. Szórakoztató TedX-előadásában arra világít rá, hogy evési szokásaink legmegfelelőbb módjának kialakításához nem a legfrissebb divatdiétákat és irányzatokat kell ismernünk, hanem testünk alapvető jelzéseit.
Kezdetek
Eve számára az étkezés hosszú éveken keresztül frusztráció és csalódás, ugyanakkor az önértékelési zavarokból eredő elszigetelődés miatt paradox módon a vigasz forrása is volt.
Nem szívesen mozdult ki, nem akart társaságban enni, annyira szégyellte a testét, hogy párkapcsolatot sem tudott kialakítani. A gödörből hosszú tanulási folyamat és egy villámszerű felismerés segítségével mászott ki. Rájött: úgy került ebbe a helyzetbe, hogy
soha nem akkor evett, amikor éhes volt.
Abból indult ki, hogy éppúgy, ahogy pisilni sem akkor megyünk, amikor a nagy könyv szerint itt az ideje, talán az étkezésben is vissza kellene térni a kályhához. Ebből a felismerésből és sok-sok autodidakta módon szerzett ismeretből kiindulva határozta el, hogy a jövőben éhségérzetére hagyatkozva dönt arról, mikor és mit eszik majd.
A váltás nem volt könnyű, de hamar ment: Eve rövid időn belül megszokta, hogy a teste jelzéseire figyeljen, súlya hamar beállt egy általa (!) ideálisnak érzett szintre, és ami a legfontosabb: sikerült békét kötnie az étellel és életével is. A 21. században úgy tartja a súlyát, hogy őseink legalapvetőbb „diétáját” követi.
Nekem is menne?
Biztosan, bár nem olyan könnyű az átállás, főleg, ha tele vagy bűntudattal az ételek miatt, amiket megeszel. Eve azt javasolja, hogy először képzelj el egy tízes skálát, amin a kilences-tízes érték jelenti a már kellemetlen, sőt rosszullétet okozó teltséget, a nulla és egy pedig ennek ellenkezőjét: a szédülést, gyengeséget keltő éhséget.
Javaslata pofonegyszerű: amikor megéhezel (a skálán a hármas-négyes fokozat jelenti ezt az állapotot) egyél és kész. Ha ilyenkor eszünk, sokkal könnyebben megállunk a kellemes jóllakottságot jelentő hatos-hetes szint környékén, mert tudatosabban és örömmel, az ízeket élvezve eszünk.
Tulajdonképpen tényleg triviális: éhségérzetünkre hagyatkozva csak a szélsőségeket kell kiiktatnunk.
De tudod, mi a furcsa?
A legtöbben, főleg, akik súlyunkkal és/vagy önértékelési problémákkal küzdünk, épp ezt a két szélsőséget ismerjük leginkább.
Mardosó éhség, amikor épp nem lehet enni (mert a diéta így írja elő) és szégyenteljes pukkadásérzés, amikor kiéhezve mindent felfalunk, ami a szemünk elé kerül. Pont a kellemes jóllakottság és a diszkrét éhség érzése (ez nem az, amikor ölni tudnál egy falat édességért, ezt az éhséget nem fejben, hanem a helyén, a gyomrodban érzed) marad ki sokunknál.
Mit együnk?
Amikor eljutunk arra a szintre, hogy valóban akkor eszünk, amikor megéhezünk, már csak figyelnünk kell, és testünk abban is segít majd, hogy mit kellene ennünk. Épp ezért Eve nem zár ki, vagy nem helyez előtérbe egy tápanyagcsoportot sem. Ő azt javasolja, lassuljunk le egy picit, és 1-2 percet szánjunk rá, hogy átgondoljuk, mi esne jól.
Ha lasagnát kívánunk, nyugodtan bízzunk meg a testünkben, és ebédeljük azt – annyit, hogy kellemesen jóllakjunk tőle. (Ha tényleg jókor ültünk le enni, eleve kisebb az esélye, hogy előjöjjön belőlünk a zabagép). Látni fogjuk, hogy sokszor olyan ételeket kívánunk majd, amik a legszigorúbb táplálkozási tanácsadók szerint is egészségesek: ha gyümölcsöt óhajtunk, az legyen az ennivalónk, de ne féljünk akkor sem, ha kevésbé diétás fogást kívánunk meg. Eve tányérján például minden van.
Balance in summer! pic.twitter.com/F51yS9Khmm
— Eve Lahijani (@TrustYourHunger) 2016. június 28.
Mennyit együnk?
Eve úgy véli, ha mindenki a belső iránytűire hallgat, feleslegesek és tévesek az általános keretszámok. Nemcsak az életmódjukban, testsúlyukban és adottságaikban különböző nőknek nem helyes egyen-kalóriaigényt meghatározni, de egy-egy ember esetében is minden nap más lehet az energia- és tápanyagszükséglet.
Stresszes nap, kevés mozgás? Lehet, hogy több ásványi anyagot kívánsz, és annyira nem leszel éhes. Sport, kirándulás a szabad levegőn? Gyorsan megéhezel, és lehet, hogy több kalóriát viszel be. 40 fok árnyékban? Lehet, hogy egész nap eszedbe sem jut enni. Akár hiszed, akár nem, abban, hogy mit, mikor és mennyit kell enned, a legjobb iránytű az éhségérzeted. Barátkozz meg vele, így teljesen átalakulhat majd az ételhez fűződő, most tálán nyűgös viszonyod.
