Kutatások igazolták, hogy a kapcsolataink minősége sokkal fontosabb, mint az, hogy mekkora társaságban mozgunk. A mentális jóllét és a stabilitás ugyanis minőségi és nem mennyiségi kérdés.
A magány nem merül ki annyiban, hogy rosszul és egyedül érezzük magunkat. Orvosok szerint az állapot számos fizikai és pszichológiai betegség kialakulásának kockázatát növeli. A Research Digest segít eligazodni a magány különböző fajtái között.
Világszintű probléma
Az adatok néhány nemzet tekintetében komoly aggodalomra adnak okot. Annak ellenére, hogy vannak országok, például Azerbajdzsán, ahol a magány a felnőttek mindössze 4,4 százaléka körében fordul elő, sok helyen – többek között Dániában is – az állapot a felnőttek 20 százalékát is érintheti.
A magány pontos azonosítására egyelőre nincs általánosan használható módszer. Ráadásul a legtöbb eszköz még nem alkalmas arra, hogy figyelemmel tudjuk kísérni az egyének állapotának változását. Egy újfajta megközelítés szerint azonban a magány állapotát érdemes lenne három altípusra osztani, ezek közül pedig kettő szorosan kapcsolódik a lelki egészség minőségéhez.
Philip Hyland, a Dublini Egyetem kutatója több társával együtt 1839, 18 és 70 év közötti amerikait vizsgált. A résztvevők közül legalább egyszer mindenkit ért már trauma élete során, így Hyland és csapata meg tudta vizsgálni a gyerek- vagy felnőttkori trauma és a magány kialakulása közötti kapcsolatot. A vizsgált emberek közül a legtöbben párkapcsolatban éltek a felmérés idején. A résztvevők egy hat kérdésből álló skála alapján osztályozták a társadalmi elszigeteltség mértékét (a társadalmi kapcsolatok mennyiségére összpontosítva), valamint az érzelmi magányt, amely az egyén kapcsolatait helyezi középpontba. A gyermekkori vagy felnőttkori traumákra, a depresszió és a szorongás mértékére, valamint a résztvevők pszichés állapotára is figyelmet fordítottak a kutatásban.
Az eredmények szerint a vizsgált emberek 17,1 százaléka minősült magányosnak, ez a szám pedig nagyjából megegyezik a korábban, más országokban mért értékekkel.
Nem mind egyforma
Azonban a kutatók nem érték be ennyivel, és statisztikai szempontok alapján a magány négy változatát is megkülönböztették.
Az első csoportba azok az emberek kerültek, akik a társadalmi és az érzelmi magányt mérő kérdésekben is alacsony pontszámot értek el. A résztvevők több mint fele ebbe a kategóriába került. A második csoportot azok az emberek alkotják – a résztvevők 8,2 százaléka –, akik az érzelmi állapotukat vizsgáló kérdésekben alacsony, azonban a társadalmi magány tekintetében magas pontszámot értek el. A harmadik kategória a teljes minta több mint egynegyedét tette ki, és magas érzelmi magány, de a társadalmi magány alacsony szintje jellemezte. A negyedik csoport tagjai – a résztvevők 12,4 százaléka – a magány mindkét típusában magas pontszámot értek el.
A kutatással egyértelműen bebizonyosodott, hogy van összefüggés a szorongás és a magány mértéke között. A szorongás mértéke azok körében volt a legalacsonyabb, akik a legkevesebb magányról számoltak be, őket követték azok, akik társadalmi szinten érezték magukat egyedül. Szorongás, depresszió, valamint mentális problémák kialakulására azok körében volt a legnagyobb esély, akik érzelmi magányról számoltak be, ez pedig fokozódott azoknál az embereknél, akik mind érzelmi, mind pedig társadalmi szinten egyedül érezték magukat.
Más szavakkal, a kapcsolatok minősége sokkal fontosabb a mentális egészségünk szempontjából, mint a kapcsolataink száma. „Ezek az eredmények jól mutatják, hogy míg a társadalmi szinten tapasztalt magány a mentális állapotunkat csupán kis mértékben befolyásolja, addig az érzelmi magány lényegesen nagyobb és negatívabb hatással van az egészségünkre” – hangsúlyozzák a kutatók, majd hozzáteszik:
A társadalmi és az érzelmi magány kombinációja jelenti a legnagyobb veszélyt a mentális egészségünkre.
Érzelmi magányról leginkább azok számoltak be, akik fiatalok, nők és jellemzően nem élnek párkapcsolatban, valamint több traumát is átéltek gyermekkorukban. Az eredmények szerint a gyermekkorban tapasztalt traumák 28 százalékkal növelik az érzelmi magány kialakulásának esélyét. Ugyanezek a szempontok voltak jellemzőek azokra, akik a magány mindkét formájától szenvedtek, azzal a különbséggel, hogy a csoport tagjai viszonylag gyakran számoltak be felnőttkori traumákról is.
A több szempont szerint végzett kutatás 39 százalékkal magasabb eredményt hozott, mint a korábbi vizsgálat, amely 17,1 százalékra becsülte a magányos emberek arányát. „Ezek az eredmények arra utalnak, hogy a magány különböző típusait is figyelembe kell venni ahhoz, hogy megfelelően tudjuk azonosítani és kezelni a különböző eseteket” – mondják a kutatók.
Amikor felismerjük, hogy valaki a magány állapotától szenved, fontos figyelembe venni a különböző altípusokat is. Mára már több tanulmány is alátámasztja, hogy mennyivel fontosabb minőségi kapcsolatokra törekedni, ahelyett, hogy minél több, emellett gyengébb minőségű kapcsolatot alakítanánk ki. Annak érdekében, hogy csökkentsük az elmagányosodás és a szorongásos tünetek mértékét, érdemes a kapcsolataink javításáért mindent megtenni.
