Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A legtöbbünknek nem könnyű az élet. Milliók és milliók élnek a földön például bántalmazó kapcsolatokban. Sokan, akár jelen helyzetük, akár korábbi traumatikus élményeik, vagy bántalmazó, mérgező szüleik miatt gondolják azt, hogy az életük nem lesz jobb, nem érdemlik meg a boldogságot, szenvedésre vannak ítéltetve.
Sokszor a szenvedésünk okozói mi magunk vagyunk. Azok a korábbi élmények, traumák, toxikus gondolatok, amik elültették bennünk a szenvedés magját, szárba szöknek, és nem hagynak békén akkor sem, ha már meg lehetne szabadulni tőlük. Gyötri az embert a szégyen, a bűntudat, vagy egyszerűen gyengének és tehetetlennek érzi magát ahhoz, hogy megváltoztassa a helyzetét. Bár mi okozzuk magunknak a szenvedést, ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy hibásak vagyunk, vagy mi tehetnénk róla, hogy a bűnösöket fel kéne menteni.
A szenvedésben sok múlik viszont azon, hogy állunk a dologhoz, mit gondolunk és érzünk a minket érő megpróbáltatásokkal kapcsolatban. Akár régi és mély sebek gyógyulásáról, akár aktuális testi vagy lelki szenvedésről van szó, mi, a szenvedés viselői, megtehetjük azt, hogy átkeretezzük a dolgokat, másképp gondolunk magunkra és a fájdalom okozójára. Ezzel segíthetünk magunkon, hogy elviselhetőbb legyen, és utat engedhetünk a gyógyulásnak.
Ez persze nem könnyű. Sőt, rettenetesen nehéz. Senki ne érezze magát hibásnak azért, hogyha eddig nem volt rá képes. Robert Enright terápiás munkája során sok sérült, szenvedő, bántalmazott klienssel dolgozott. Könyvet is írt a megbocsátásról, és nemrég a Psychology Today-en megjelent egy cikksorozata arról, hogy mik jelenthetik a kiutat a szenvedésből. Tanácsaiból válogattam.
Megbocsátás
Sokan hiszik azt, hogy a gyógyulás első lépése, amikor az ember megbocsát az őt bántóknak, a szenvedése okozóinak. Azután azzal szembesülnek, hogy nem képesek megbocsátani. Legfőképp azért, mert nem látják, az illető(k) méltó büntetésben részesült(ek) volna. Sok esetben talán nem is tudnak róla, hogy milyen rettenetes károkat okoztak, sokszor pedig lehetetlen megbűnhődniük. Például azért, mert időközben meghaltak, és már semmilyen módon nem lehet őket szembesíteni az általuk elkövetett bűnökkel. A sérüléseket hordozó ember pedig beleragad abba, hogy a világ igazságtalan, ő nem tud továbblépni, mert nincs kiegyenlítve a számla. Sajnos ezzel a fájdalmas gondolattal azt éri el, hogy az ő élete marad továbbra is a szenvedés, saját elégedettségét továbbra is az egykori bűnöket elkövetők személye árnyékolja be. Ezt nem kellene hagyni. Ha a bűnös bocsánatot kérne, vagy akár pontosan ugyanazt vissza is kapná, az elszenvedett trauma akkor sem lenne kevésbé fájdalmas. Saját boldogságunkat és a gyógyulásunk lehetőségét érdemes leválasztani másokról, inkább magunkra kell figyelni.
Reménytelenség
Testi és lelki szenvedés közben minden emberben támad olyan érzés, hogy ez már örökké így lesz. Popper Péter Hogyan öljük meg magunkat? című könyvében levezeti, hogy ha racionálisan nézzük, a világon minden hullámzik: ma esik az eső, holnap kisüt a nap, ma apály van, holnap dagály lesz. A szenvedésünk közepette is észben kell tartani, hogy akármi is a jelen állapot, nem tart örökké. Ha mélyen vagyunk, törvényszerű, hogy lesz felfelé is. Ez minden szenvedés közben jusson az eszünkbe: nem fog örökké tartani.
Értelem a szenvedésben
A szenvedés legtöbbször értelmetlen, megmagyarázhatatlan és érdemtelen. Felteszed magadnak a kérdést, hogy miért pont én, és miért pont ezt kapom. Az igazságosság vagy racionalitás szintjén tényleg nem értelmezhető a szenvedés, viszont az emberen segít, ha önmaga számára megkeresi benne a lehetséges értelmét. Az értelemkereső kérdés így hangzik: adott, hogy ez történik velem, hogyan tudok ebből fejlődni, épülni? Nem kell azt gondolni, hogy a szenvedést okozó élmény tulajdonképpen jó. Mert nem az.
Azt sem kell hinni (hacsak valaki nem akarja), hogy minden jó okkal történik, és vagy megérdemelted, vagy erre van szükséged ahhoz, hogy eljuss egy magasabb szintre. Mert ez sem igaz. Sokszor a dolgok csak úgy történnek. Az értelemkeresés ott van, hogy te hogyan reagálsz a szenvedésre. A te reakciód, viselkedésed, gondolataid adhatnak értelmet önmagad számára egy értelmetlen vagy akár igazságtalan, gonosz dolognak.
Írj nekünk
Szerzőnk, Szalay Ágnes pszichológus, több mint 15 év szervezetfejlesztési tanácsadói tapasztalattal. A SelfGuide pszichológiai műhely egyik alapítója. Coachként támogatja ügyfeleit céljaik megtalálásában és elérésében, legyen szó munkahelyi, vezetői vagy személyes fejlődési igényről. Motivációs elakadással, karrierváltással, stresszkezeléssel, szakmai, vezetői fejlődéssel kapcsolatban lehet hozzá fordulni személyesen, vagy olvasói levélben, melyre (a névtelenséget megőrizve) a Dívány.hu-n is szívesen válaszol.
Tíz mód, hogy értelmet találjunk a szenvedésben:
- Rövid távú célok: meg lehet keresni, hogy az adott helyzetben mi az a cél, ami miatt ki kell tartanod, el kell viselned a dolgot. Eva Mozes Kort Mengele kísérleteihez használta, válogatott kínzások közepette. Ahogy Forgiving Dr. Mengele (Megbocsátani Dr. Mengelének) könyvében írta, minden szenvedés elviselésénél első gondolata az volt, hogy túl kell élnie, mert ha nem, akkor ikertestvérét is megöli, hogy elborult ikervizsgálatait elvégezhesse rajtuk. Ez durva példa, de illusztrálja, hogy adott helyzetben, rövid távon, hogyan lehet célokat találni, ahelyett, hogy feladjuk.
- Hosszú távú célok: egy nehéz életszakaszban, egy trauma során az ember gyakran átértékeli, hogy mi igazán fontos az életben. Meg lehet ilyenkor látni, hogy amit adottnak gondoltál, azért mennyire hálás lehetsz, és amit fontosnak hittél, az mennyire lényegtelen.
- Meglátni a munka értelmét: a munkád értéke változott számodra? Ha igen, hogyan? Úgy dolgozol, hogy azzal jobb lesz a világ? Még ha mások ezt nem is veszik észre?
- Kitartani az igazságosság mellett: ami történik, az nem igazságos. A szenvedés nem igazságos. De segít-e abban, hogy tisztábban lásd, mi az igazság? Ha elkötelezed magad, hogy egy nem fair világban is tiszta, igazságos maradsz, az erőt adhat.
- Kiállni a fájdalmat: Enright azt tanácsolja, hogy állj bele a fájdalomba, vagy ahogy hospice tanácsadók szokták mondani: dőlj neki. Ne harcolj ellene, hanem viseld. A fájdalom megmutatja, hogy mennyire erős is vagy.
- Jónak maradni, jóvá válni: erőt adhat az is, ha elkötelezed magad, hogy jó maradsz, nem vered le saját szenvedésed másokon. A szenvedés megmutatja, mi az igazi jóság, segíthet jobbá válnod.
- Meglátni, hogy értékes vagy, akkor is ha szenvedsz: a szenvedésben lehet egy olyan érzés, hogy veszítesz az értékedből, bemocskolódsz. Ez nem így van. A szenvedés nem értéktelenít. Ha meglátod az igazságosságot, mélyebben értelmezed a jóságot, állod a fájdalmat, akkor emberséged csak növekedni fog.
- Lásd meg a szépet: a természet, a dolgok szépsége a legnagyobb szenvedés közepette is megmutatja a dolgok végességét, a természet örökkévalóságát. Ha ezt meglátod, az segít abban, hogy lásd, sokkal nagyobb dolgok vannak a világon, mint a pillanat nyomorultsága. A szépség meglátása kinyitja a szíved, megemeli a lelked.
- Tegyél másokért: ha te magad reménytelennek érzed a helyzeted, még akkor is megtalálhatod, hogy másokért mit tudsz tenni. Ahogy Eva Mozes Kor a testvére életéért küzdött azzal, hogy életben maradt. A szenvedés kinyitja a szemed a jóságra, igazságra, így megláthatod azt is, hogyan tudsz jót tenni másokért.
- Találj értelmet a hitben: a hit valamilyen örökkévalóságban értelmet ad a jelen szenvedésnek. Találd meg, hogy miben hiszel, a könyörületben, a méltóságban, így könnyebb elviselni a jelent.
A reménytelenség nem kell, hogy a fájdalom és szenvedés börtönébe zárjon. Már most elkezdheted az értelmet keresni abban, amiben vagy, hogy meglepő és pozitív módon megváltozz, és épülhess a szenvedésből.
