Ezt próbáld ki, ha mindig elfelejted az emberek nevét!

Olvasási idő kb. 3 perc

Vannak profik, akik egy teljes pakli kártyát vagy a pí ezernyi számjegyét képesek tökéletesen megjegyezni. Az ő stratégiájuk segíthet, ha rossz a névmemóriád.

Ha egy találkozón vagy összejövetelen veszel részt – legyen ez egy üzleti megbeszélés, egy barát születésnapja vagy egy közösségi esemény –, és megismerkedsz valakivel,  megeshet, hogy a beszélgetés közben a neveden szólít a másik. Simán. Mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Részben az is, de közben rém kínos is, hiszen ez az a pont, amikor rájössz: annak ellenére, hogy nemrég mutatkoztatok be egymásnak, fogalmad sincs, hogy hívják a beszélgetőtársadat.

Ismerős a helyzet?

De mi a teendő ilyenkor? A Ted egy új módszerrel próbál megmenteni a kínos helyzetektől.

A három legkézenfekvőbb megoldás

  1. A kínos helyzeteket elkerülendő, egyszerűen soha senkinek nem próbáljuk kimondani a nevét.
  2. Csak olyan eseményeket látogatunk meg, ahol kötelező a névkártya viselése.
  3. Az összes olyan eseményt messziről elkerüljük, ahol van esély arra, hogy bárkivel is találkozhatunk.

Van azonban egy másik módszer, ha ezek közül egyik sem nyerné el a tetszésedet. Kevin Horsley és Daniel Kilov memóriabajnokok a következőt javasolják:

Lássuk be, hogy valószínűleg nincs problémánk. Horsley azt mondja, nincs olyan, hogy jó vagy rossz memória.

Idézőjel ikon

Csak jó vagy rossz stratégia létezik.

Horsley szerint a probléma felismerése és kezelése elég egyszerű. Gondoljunk vissza az utolsó olyan alkalomra, amikor valaki neve az egyik füleden bement, majd a másikon ki. Nagy eséllyel ismeretlen helyen voltál, netán ismeretlen zene, bútorok vagy emberek is voltak? Kényelmesen érezted magad a helyzetben, vagy bizonyos dolgok feszélyeztek? Olyan sok a külső és a belső inger egy-egy ilyen helyzetben, hogy egyáltalán nem csoda, ha a figyelem széttagolódik.

Szerinted ő tudja a beszélgetőpartnere nevét?
Fotó: Thomas Barwick / Getty Images Hungary

Válts stratégiát!

A gépies tanulás – addig ismételgetni a dolgokat, amíg azokat meg nem jegyezzük – az iskolákban a legelterjedtebb tanulási módszer, ez azonban nem mindenki számára működik jól. Kilov szerint a stratégia unalmas, személytelen és nem hatékony. Úgy emlékszik vissza, hogy nem volt jó memóriája az iskolás évei alatt, ezért aztán később felvette a kapcsolatot Tansel Ali memóriabajnokkal, és pár hónapnyi gyakorlás után Kilov már memóriabajnokságokon vett részt. Ehhez pedig csak arra volt szükség, hogy változtasson a módszeren, amivel megjegyez dolgokat. Ma már kevesebb mint két perc alatt képes megjegyezni egy kevert pakliban a kártyák sorrendjét.

Nyugodtan asszociálj!

Az elsődleges megközelítés, amelyet Horsley és a Kilov használnak, hogy olyan egyszerű képekhez társítják az új információt, amik már ismerősek számukra.

Vegyünk egy egyszerű példát. Először képzeljük el a Sydney-i Operaházat. A színpadon Toni Morrison író skót dudán játszik, és közben kiltet visel. A következő képen Malcolm X egy motorcsónakot vezet, melynek egyetlen utasa, egy bika, tengeribeteg lett az utazástól. A közelben Tony, a tigris szerzetesi köpenybe öltözve sétál át a Sydney Harbour hídon. Ha sikerült a három képet memorizálni, már meg is tanultuk a legutóbbi három ausztrál miniszterelnök nevét: Scott Morrison, Malcolm Turnbull és Tony Abbott. Ez a stratégia azonban akkor a leghatékonyabb, ha a személyes érdeklődési körünket, tapasztalatainkat használjuk. Scott Morrison nevét talán úgy jegyezhetjük meg a legkönnyebben, ha elképzeljük, ahogy egy skót terrier kergeti a Doorsból ismert Jim Morrisont.

Legyen humor az asszociációkban

Minél élénkebbek és viccesebbek, annál személyesebbek az asszociált képeink, ez pedig segít, hogy minél inkább megmaradjanak. Míg a mentális képek létrehozása elsőre talán gyerekesnek tűnhet, egyelőre senki sem látja, hogy mi történik az agyadban, így bátran használhatod ezt a technikát. Horsley szerint nem véletlen, hogy a gyerekek olyan gyorsan tanulnak. Gondoljunk csak bele, mi jut a kicsiknek eszükbe egy pocsolyáról? Melyik gyerek ne akarna egyből beleugrani és játszani egy kicsit, amint meglát egy tócsát?

Helyezd bele a személy arcát a képbe

Amikor ezt a technikát emberek nevének megjegyzésére alkalmazod, győződj meg róla, hogy az arcuk is megjelenik az elképzelt helyzetben. Ennek az egyik legegyszerűbb módja, ha a kép középpontjában helyezzük el a másikat. Ez azért fontos, hogy elkerüljük azokat az eseteket, amikor egy névre emlékszünk, archoz azonban nem tudjuk párosítani. Ez a megközelítés a kevésbé egyértelmű asszociációkkal is működhet, és lehetőséget ad arra, hogy szabadjára engedjük a memóriánkat.

És ne érezzük magunkat kellemetlenül abban az esetben sem, ha visszakérdezünk, miután valaki bemutatkozott. Sokan hivatkoznak rossz név- vagy arcmemóriára. A második bemutatkozás után pedig egyszerűen csak próbáljuk ki az asszociációs módszert.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Mózes Zsófi
Mózes Zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ezért nem tudsz új barátokat szerezni

A felnőttkori elmagányosodás korunk egyik legsúlyosabb problémája: az utóbbi évtizedekben megnégyszereződött a barátok nélküli felnőttek száma. Tudatos hozzáállással azonban bárki sikeresen újraépítheti megcsappant szociális hálóját.

Életem

Hetekkel tovább marad friss a gyümölcs ettől a három hétköznapi anyagtól

A gyümölcsök alapos megmosása alapvető, ám nem biztos, hogy a csap alatti, sima vizes öblítés minden esetben elég a növényvédőszer-maradványok eltávolítására. Emellett az is állandó gond, hogy a termések otthoni körülmények között gyorsan elvesztik frissességüket. Mindkét problémára megoldást jelenthet három olcsó, hétköznapi anyag: a keményítő, a vas és a csersav.

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.