Egyre közelebb kerülünk ahhoz, hogy végtagokat tudjunk növeszteni

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Tudósoknak sikerült azonosítani két olyan fehérjét, amelyek segítik az amputált végtagok növekedését. A kutatás során egerek amputált lábujjait vizsgálták, az eredmények szerint pedig a fehérjék részben stimulálhatják az elvesztett testrészek növekedését.

Miközben a kutatásokban csontnövekedés stimulálására már korábban is voltak sikeres kísérletek, amputált végtagok komplex visszanövesztésére eddig még nem volt példa. Az, hogy a csontok mellett az ízületek is fejlődjenek, elengedhetetlen az elvesztett végtagok pótlásához. A mostani egy olyan felfedezés, amely egy lépéssel ismét közelebb visz az amputált végtagok helyettesítéséhez, a részleteket pedig a Science Alert osztotta meg velünk.

Két fehérje, és már nő is az új lábujj

A BMP2 fehérjét korábban az egerek csontjainak regenerálódására használták, azonban a tudósok újabb fehérjét adtak a szervezetükhöz, mégpedig a BMP9-et. Azoknál az egereknél, melyeknek amputálták a lábujjait, de rendelkeztek mindkét fehérjével, 60 százalékban 3 napon belül elkezdődött a porcképződés. A fehérjékkel nem rendelkező egerek a megszokott módon és tempóban kezdtek el gyógyulni.

A porc az ízületek kulcsfontosságú része, és képződésük nagy szerepet játszik a végtagok regenerációjában. Még olyan állatok esetében sem gyakori az ízület és csont növekedésének megfigyelése, melyek szervezete képes az elvesztett végtagokat regenerálni. A kutatók szerint a növekedési faktorok segítségével kiszámítható az amputációs seb regenerálódásának folyamata. A vizsgálat eredményei azt mutatták, hogy a gyógyulás akkor volt a leghatékonyabb, amikor először a BMP2 fehérje került az egerek szervezetébe, majd egy héttel később a BMP9 is. Ebben az esetben a fejlődő ízületek közül volt, ami a csonthoz is hozzákapcsolódott.

Egy lépéssel közelebb a megoldáshoz
Fotó: Shutterstock

Hosszú az út a sikerig

Még sok minden kell a teljes végtagok regenerálásáig, azonban minden apró sikert meg kell becsülni. Az egerek csontjainak egymáshoz illeszkedése hasonló az emberek csontvázához, így ez a kutatás jelentős sikerként könyvelhető el. „Az emlősök sejtjei képesek a testrészek regenerálására, de mégsem teszik meg. Meg kell találni, hogy ebben mi korlátozza a szervezetünket” – mondja Ken Muneoka a Texas A&M Egyetem kutatója.

Rengeteg kutatásra lesz még szükség ahhoz, hogy a megfelelő módon aktiválják a sejteket, de a kutatócsoport reménykedik. Ha sikerül megtalálni a megfelelő módszert a sejtek aktiválására, a porcot helyettesítve megoldást jelenthet a különböző kopásos ízületi megbetegedések kezelésére is, mint például az oszteoartrózis. „Ha sikerül kifejleszteni az elvesztett végtagok helyettesítéséhez szükséges kezeléseket, biztos, hogy a BMP2 és a BMP9 fehérjéknek fontos szerepe lesz a folyamatban” – emeli ki Muneoka. Ez pedig csak egy a komoly egészségügyi problémákra megoldást kínáló eredmények közül.

Mózes Zsófi
Mózes Zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.